İzmirből kisbusszal utaztam az ókori Epheszosz romjaihoz. Bár a buszon többségben voltak a helybéliek, a keleti batyuk között feszülten állt néhány turista modern, görgős bőröndje is. A mellettem ülő tajvani fiúval mi voltunk az átmenet, mert bár idegenek voltunk, nálunk csak városi hátizsák volt, a többi holmit a szállodában hagytuk. Selçukba (Szeldzsuk) megérkezve leszálltunk a buszról, és még időnk sem volt körbenézni, amikor egy helyi taxis felajánlotta, hogy összesen 50 török líráért elvisz minket (Szűz) Mária házához, ott megvár bennünket, és majd csak az ókori város romjainál, a szabadtéri múzeumnál kell elköszönünk tőle. Mindkettőnknek tetszett az ajánlat, így igent mondtunk. De még mielőtt beszálltunk volna az autóba, gyorsan a velünk együtt utazó olasz házaspárhoz futottam és elmondtam nekik, hogy milyen jó lehetőséget találtunk. Ha gondolják, és velünk jönnek, akkor ők 25 lírából, mi pedig fejenként 12,5-12,5 lírából megúsznánk ezt a túrát. Elfogadták az ajánlatomat.
A hagyomány szerint, és sokan úgy gondolják, hogy erre János evangéliuma a hiteles bizonyíték, Jézus kereszthalála után Mária egy Epheszosz melletti házban élt az evangélistával: „Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.” (Jn 19,25-27). A helyről több mint ezer éven át nem tudott az egyház, majd egy német apáca, Anna Katharina Emmerick (1774-1824) látomásai alapján megtalálták a helyet Selçuk közelében. A kis épületet, ami a muzulmánok számára is zarándokhely, 1967-ben VI. Pál pápa is meglátogatta.
Még az ókori görögök idején történt egyszer, hogy a környéken halászok halat sütöttek. De egy halszelet, egy kis parázson „úszva” a földre esett. A lángba borult növényzetből egy felriadt vadkan rohant ki és a közeli hegy felé futott. De hamarosan egy dárda alakjában utolérte a végzete. Amikor Androklosz, athéni királyfi megkérdezte a delphoi jósdában, hogy hol építsen várost, azt a jóslatot kapta, hogy azon a helyen, ahol egy hal megjelent, és egy vadkan elfutott. Így született meg Epheszosz.
Itt élt és elmélkedett Hérakleitosz (kb. i.e. 535-475), aki többek között a világ keletkezését a tűzből vezette le, és azt állította, hogy minden változik, minden örökös folyamatban van. „A világot, amely egységes és mindent magába foglal, sem isten, sem ember nem alkotta, öröktől fogva volt, van, és örökké lesz, mint az élő tűz, mely lángra lobban mértékre és kialszik mértékre.” A bölcsről azt is tudjuk, hogy a szabad idejében leginkább az Artemisz istennő tiszteletére emelt templomban játszott a gyerekekkel.
Artemisz isteni családban született: a termékenység istennőjének, aki egy személyben volt a növény- és állatvilág úrnője is, Zeusz volt az apja, és Létó az anyja. Artemisz látta a szerelmi bánatban szenvedő isteneket, ezért apjától örök szüzességet kért önmaga számára, és kegyetlenül megbüntette azt, aki elhatározását nem akarta tudomásul venni. A felcseperedő lányok szülei gyermekeiket az istennő oltalmába ajánlották, később pedig az újdonsült feleségek egy neki szentelt áldozati máglyán égették el a lánykoruk emléktárgyait egy hajfürt kíséretében.
Az istennő kultuszának központja Epheszosz volt, a kultusz kezdete a múlt homályába vész. Temploma, az Artemiszion, az ókori világ hét csodája közé tartozott. Korábban több épület is állt azon a helyen, ahol az i.e. VI. század közepén elkészült a híres epheszoszi Artemisz-templom. Építését Lüdia legendásan gazdag királya, Kroiszosz (Krőzus; uralkodott: kb. i.e. 560-546) is támogatta, mert politikájának egyik alapja a görögökkel való barátság volt. Rendszeresen kikérte Delphoi véleményét is, de az orákulum egyik híres jóslatát félreértette: „Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog elbukni”, s Epheszosz i.e. 546-ban perzsa kézre került.
Csaknem 200 évvel később, i.e. 356-ban a szentély leégett. A katasztrófát szándékos gyújtogatás okozta. Az ügy kivizsgálóinak nem is kellett sokáig nyomozniuk, az elkövető önként jelentkezett, s elmondta, azért követte el a szörnyű tettét, hogy a nevét beírja a történelembe. Ezért nem csak halálra ítélték, de kivégzése után a nevének említését is megtiltották. De egy görög történetíró, Theopomposz ragaszkodott a történelmi hitelességhez, és leírta azt, amit nem lett volna szabad. Szóval miért tette a „tökkelütött Hérosztratosz”? Azért, „hogy bekerüljön a lapokba és az iskolai olvasókönyvekbe” (Hasek: Svejk). Így lett annak a neve, akiről nem kellene, hogy tudjunk, fogalom. „Hérosztratosz: dicsvágyó ember, aki mindenáron, még bűntény árán is hírnévre akar szert tenni.” (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára).
A tragikus eseménnyel kapcsolatban az is kiderült, hogy mindez azért történhetett meg, mert aznap este az istennő elhagyta a templomát. „De hol volt?” – kérdezték egymástól az emberek, és a kérdésükre a választ a történelem adta meg. Amikor Nagy Sándor felszabadította Epheszosz a perzsák uralma alól (i.e. 334.) kiderült, hogy az ifjú hadvezér pont a tűzvész idején született. Tehát az istennő akkor épp Pellában volt. Természetesen a makedón uralkodó is felajánlotta az anyagi segítséget a szentély újjáépítéshez, de a helyiek ezt elutasították, mondván, egy isten nem építhet templomot egy másik isten számára.
De Artemisz szobra túlélte a pusztulást, és elhelyezték a második szentélybe. Később több másolat is készült belőle, így a mai emberek számára is ismert. A templom újbóli, és végleges pusztulása a gótok támadásához kötődik (i.sz. 262), az istennő szobra három darabra törve a földre borult, temploma pedig „márványbánya" lett a későbbi korok embereinek.
Az epheszosziak nagyon vallásosak voltak, s a városban a hittérítő Pálnak nem volt könnyű dolga, hiszen az újjáépített Artemiszionban virágzott az istennő kultusza. „Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket. Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: »Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk. De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét.« Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: »Nagy az efezusi Artemisz!«” – olvasható a Biblia Társulat által 1990-ben kiadott új fordítású Bibliájában (ApCsel 19,24-29), de Károli Gáspár latin nevén említi Artemiszt: „Nagy az efézusi Diána!”
A János által írt Jelenések könyvében is találkozunk Epheszosszal (Jel 1,11), a hét kis-ázsiai város egyikével. Evangéliumának az első mondata pedig így szól: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.” Az „Ige” görögül logosz, viszont a „logosz” lényegét legelőször Hérakleitosz magyarázta. Lehetséges, hogy a görög filozófus logoszát Artemisz sugallta az Artemiszionban?