A pandémia kitörése óta első ízben lépett fel Londonban, sok régi sikere színhelyén a Budapest Fesztiválzenekar. A Népszavának nyilatkozva Fischer Iván, az együttes vezetője „nagyon jó érzésnek” nevezte a visszatérést, hozzátéve, „a Brexit nem változtatott a kulturális kapcsolatokon, Nagy-Britanniát továbbra is Európa részének tekinti, a barátság töretlen”. A „hídépítés” jegyében a maestro a zsúfolt londoni tartózkodás idején még arra is talált időt, hogy Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operájának tervezett bemutatójához két gyerekszerepre angol tehetségeket hallgasson meg.
Mindkét este közel teltházas volt, ami különösen pénteken hatott kellemes meglepetésként, hiszen a Eunice-vihar mind a vasúti, mind a metróközlekedést teljesen felborította és igaz elszántság kellett ahhoz, hogy a közönség eljusson a különösen szeles Temze-partra. Londonban is kialakult azonban egy „igazi BFZ-törzsközönség”, mely semmiképpen nem hagyta volna ki az élményt. Ahogy ezt a budapesti, londoni és oly sok más metropolisz közönsége Fischer Ivántól megszokta, a két egymást követő este programja friss, merész szerkesztési elveket követett. „Stravinsky életműve rendkívül gazdag, mert gyakran váltott stílust. Az orosz, neoklasszikus, a jazz-el flörtölő és a legmodernebb korszakából is válogatott darabokkal több oldaláról is meg lehet ismerni, mintha egy képzőművész kiállítását néznék végig” – fogalmazta meg a karmester a Népszavának a Royal Festival Hall vezetésével együtt kitalált sorozat mottóját.
A The Times befolyásos zenekritikusa, Richard Morrison beszámolójában emlékeztetett arra, milyen „szárazon, szinte robotikusan” vezényelte maga Stravinsky saját műveit. „Ha valaki ennek a szöges ellentétét kereste – híres balettzenéinek igazi egyéniséget, sokszínűséget, kisugárzást tükröző előadását –, bolond lett volna kihagyni a Fesztiválzenekar londoni látogatását. Fischer Iván irányítása alatt az első számú magyar zenekarnak mindig is volt egy bizonyos kifelé forduló és a szabad akaratban hívő jellege: ellentétben az ország jelenlegi vezetőivel. A pandémia mit sem ártott az együttes bátor, különc szellemiségének”.
Morrisont elkápráztatta a Petruska és lenyűgözte a Kártyajáték, a Balanchine-balett számára 1937-ben készült darab. Utóbbi „meglepte”, mert ez nem számít a „neoklasszikus hóbort irányába tett legmegragadóbb kiruccanások közé”. Magától értetődően a kritikus részletesen kitér Patricia Kopacsinszkaja produkciójára a D-dúr hegedűverseny előadójaként, hiszen a „BFZ-vel fellépő bármely szólistának megawatt személyiséggel kell rendelkeznie”. A moldovai művésznő úgy játszott, „mintha be lett volna kapcsolva az országos áramhálózatba, de ha valami még ezt a villamosságot is felülmúlta, az a fantasztikus öltözete, mintha a József és a színes szélesvásznú álomkabát egyik szerepére jelentkezett volna”.
A második estét megkoronázó Tavaszi áldozat mind a The Arts Desk, mind a The Telegraph kritikusát elbűvölte, de utóbbi külön kiemelte, hogy Fischer egyszer-egyszer lelassította a szédítő ritmust, lehetőséget adva ezzel a zene ragyogásának értékelésére. Ami azonban mindkét ítészt leginkább megérintette, az a dübörgő tapsot követő ráadás, egy „igazi mesterfogás”, a „szerény, rövid” Ave Maria felcsendülése volt a zenekar tagjai, köztük Fischer Iván előadásában. „Elnémult a pogány vadság, helyét egy nem is gyanított gyengédség váltotta fel. Igen, az álarcok mögött egy valódi ember és igaz szív állt”.
A zenekar Londonban is gondolt a jövőre, amikor pénteken két kakaókoncertet is adott. Fischer elárulta lapunknak, hogy a járványügyi intézkedések miatt itt elmaradt a pöttyös bögrében kínált forró csokoládé, de az „alapfilozófia ugyanaz volt, mint Magyarországon, hallgatni tanítani a gyerekeket, minden vizuális szórakoztatás nélkül”. A programban többek között rövid Debussy, Sosztakovics, Lew Pollack, Hubay és Liszt darabok szerepeltek.
Infó:
A Budapesti Fesztiválzenekar vendégjátéka a Royal Festival Hallban
London, február 17-18.
Karmester: Fischer Iván
Szólista: Patricia Kopacsinszkaja
