Csomagolnak IV.
Pár hete írtam arról, hogy az utánam szóló taxisofőr mondása mennyire meglepett: „Mindnyájunknak el kell menni!” Akkor azon töprengtem, vajon arra utalt-e, hogy menekülnünk kell az orosz-ukrán háborúba belebonyolódó Orbán miatt, mert bennünket is besoroztat majd, ha elfogyott a regimentje, vagy valami más, rejtélyes üzenetet akart a derék sofőr nekem átadni. Lassan kezdem érteni a Kossuth nótát.
Egyre több hírt hallok arról, hogy szavazópolgár honfitársaim aktivizálták magukat. Civil honfitársaink ezrével jelentkeznek az április 3-ára kiírt választás szavazóköreibe megbízott (delegált) szavazatszámlálónak. Civil honfitársaink adományaiból képesek az együttműködő ellenzéki pártok plakátokat, telefonos hívásokat, oktatást, politikai viták megtartását finanszírozni. Civil honfitársaink önkéntesként segítenek az ellenzék jelöltjeinek a szükséges számú ajánlószelvény, aláírás összegyűjtésében. Civil választópolgárok szervezik az ellenzék javaslatait ismertető anyagok önkéntesek által végzett nyomtatását. Civil választópolgárok igyekeznek SMS-ek küldésével, facebook csoportok szervezésével lelket önteni polgártársaikba, hogy megállítható az orbánizmus mindent eltaposó gőzhengere, annak ellenére, hogy a kormány által finanszírozott plakáterdő, zsákszámra küldött propagandaanyagok, az elfoglalt média és a számolatlanul utalványozott „jótétemények” győzködnek, hogy Orbán világa a létező világok legjobbika.
Orbán valahai, 1998-as választási plakátjával ellentétben azt hirdeti: nincs más választás! Orbán a választásokon csata nélkül akar győzni. Azt akarja elérni, hogy aki nincs vele, az tegye le a fegyvert, el se menjen választani, vegye tudomásul, hogy Orbánnak a „folytatjuk” a részletes programja, a vitában elmondott érvek helyett a megkérdőjelezhetetlenség az eszköze. Az orbitális különbség az ellenzék lehetőségei és Orbán ígéretekben, a számlálatlanul költött, adófizetőktől elszedett, majd szétosztott pénzében, a megszerzett médiafelületekben, a megbotránkoztató gátlástalanságban mérhető fölénye között csak akkor nem kényszerít meghátrálásra, a kényúr előtti megalázkodásra, ha mindnyájan, egymást erősítve ott leszünk; együtt megyünk, hogy kiszavazzuk a hatalomból.
Miért látszik ez ma sokkal nehezebbnek, mint az előválasztás októberi lelkesedése idején? Mert Orbán minden gátlást félretéve, a megszerzett hatalmat, az erőfölényt felhasználva folytatólagosan, szervezetten, nyereségvágyból, gátlástalanul követ el joggal való visszaélést. Kihez forduljon az ember, ha a hatalom maga követi el a hivatalból üldözendő vétséget? A Jogtudományi Enciklopédia szerint: „Joggal való visszaélés (jvv) valósul meg, amikor egy jogalany a jogrend által számára biztosított alanyi jogát úgy gyakorolja, hogy az a jogrend egésze által szem előtt tartott értékekkel, célokkal ellentétes (elfogadhatatlan, célszerűtlen, igazságtalan) eredményre vezet. Tágabb értelemben joggal való visszaélésnek nevezzük azokat a helyzeteket is, amikor egy jogalany a jogrend biztosította valamely más pozícióját (valamilyen jogintézményt vagy jogszabályt) felhasználva állít elő olyan állapotot a maga számára, amely nem egyeztethető össze a felhasznált jogintézmény céljával és amely egyébként ellentétes a jogrend egészének alapértékeivel.” (Tercsák Tamás: „A joggal való visszaélés” in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (2018)).
Kihez fellebbezzenek azok, akiknek jogos helyzetét az őt egyébként megillető alanyi jogával (erőfölényével) visszaélve fenyegeti a hatalom? Létezik-e olyan egyetemes joghatóság (universal jurisdiction), amelyhez az ellenzék a hatalom joggal való visszaélését észlelve fordulhatna? Van-e olyan tételes jogon alapuló eljárás, amelynek alapján leleplezhető és bizonyítható lenne a hatalom joggal való visszaélése, amikor a kizárólag saját párthívei által elfogadott Alaptörvényre alapozza intézményeit, amikor a hatalommegosztás formális követelményeit megcsúfolva minden, a kormányzatot ellenőrizni képes intézményt saját hűséges híveivel, hosszú időre bebetonozva tölt fel? Kellő biztosítékot adnak-e a magyar kényuralom joggal való visszaélésével szemben az uniós jogszabályok, amelyek felülírják a nemzeti jog közerkölcsbe ütköző normáit? Hogyan lesz – ha többséget szerez - az ellenzéknek kormánya? Hogyan lesz a folytatólagos joggal való visszaélés rendszerében az ellenzéknek saját költségvetése? Hogyan lesz az ellenzéknek egyetlen olyan törvénye, amelyben megkísérli ezt az erőfölényt helyre billenteni? Lehet-e más normákhoz fordulni, mint amit a társadalom erkölcsi törvényei diktálnak?
A hatalom által elkövetett joggal való visszaélés szervezett rendszerével szemben csak akkor van esély, ha – ahogy taxisunk mondta – mindnyájan elmegyünk április 3-án, hogy április 4-e ne a felszabadulás, hanem a hazugságtól, a szervezett lopástól, megfélemlítéstől, a gyűlöletkeltéstől való megszabadulás napja legyen.