Komolyan kérdezem, miért írsz nekem levelet? Évtizedek óta ismerlek, és bár tény, hogy fiatal éveinkben volt egy-egy pillanat, amikor kifejezetten szimpatikus voltál, ezt hamar feledtetni tudtad. A kezdeti bizsergés elmúlt, maradt a gyors kiábrándulás. Az örökös szerepléseid, a nyomulásod szinte azonnal kétségessé tették a hiteledet.
Tudom, büszke vagy rá, úton-útfélen emlegeted, már egész történelmi narratíva épült arra, hogy te kergetted ki innen az oroszokat. Holott mind a ketten tudjuk, hogy amikor te kergettél, ők már nemhogy a spájzban, de a fasorban sem voltak. Akkoriban már határozottan azt éreztem, nem vagyunk egymásnak teremtve, bár el akartad hitetni, hogy ugyanaz a célunk, ugyanaz a hitünk, az értékrendünk, és ha nem lettek volna apró intő jelek a kapcsolatunkban, már-már el is csábultam volna. De neked hamar fontosabb lett – mondjuk – a pénz; annyira, hogy szinte nem is tudtál másról beszélni. Most is, vénülő korunkban pénzt küldesz. Kértem? Még mindig nem érted, hogy ettől nem foglak megszeretni, és nem lehetek olyan magányos, hogy téged válasszalak. Már csak azért sem, mert szigorúan véve sokkal többel tartozol, mint amennyivel most villogsz.
Ne legyél jó hozzám! Ne csökkentsd a rezsimet, mert éveken át többet fizettem miattad, mintha hozzá sem piszkáltál volna, és nekem nincs gyepem, hogy azt fűthettem volna. Látod, ilyen az, amikor megőrzöd a nyugdíjak értékét. Megőrzöd magadnak. Nagyra vagy a 80 ezres nyugdíjprémiummal, holott csak miattad nem több. Ha 12 év alatt rendesen emelgetted volna, most 130 ezer lehetne. A különbség ott van a zsebedben, nyúlj csak bele. Ha meg úgy dübörgött a gazdaságod, ahogy írod, miért vártál a 13. havi nyugdíjammal mostanáig? 12 éve tartoztál ezzel, és most ünnepled magad, hogy kiperkáltad. Nehéz veled, mert ennyire kicsinyes vagy, és úgy teszel, mintha ajándék lenne az, ami jár. Ráadásul még csak ki sem találtál semmi újat a rendszerben, nincs fantáziád!
Biztosan velem van a baj, de eleve szerettem volna, ha egyáltalán nem írsz nekem.
12 évvel ezelőtt, amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy képtelen leszek elkerülni veled a kapcsolatot, kifejezetten azért nyitottam ügyfélkaput, mert ott egy klikkentéssel megakadályozhattam, hogy üzenj. Nem gondolom, hogy emiatt, de viszonylag hamar kirúgattál az állásomból, mert szükséged volt a közmédiában olyanokra, akik szívesen visszhangoznak téged, én meg nyilván zavartalak ebben. Nincs harag, az élet megoldja az ilyen helyzeteket, de
az mégis elgondolkodtató, hogy ha nem tudsz bejönni az ajtón, bemászol az ablakon. Az, hogy az Államkincstár felől küldesz nekem levelet, kifejezetten zaklatás. Ha ratifikáltad volna az Isztambuli Szerződést, akkor a rendőrséged képes lenne értelmezni a zaklatás fogalmát, és elmagyarázná neked is.
Az meg, hogy az elhibázott közös életünkért a 12 évvel ezelőtti pasit hibáztatod, nagyon férfiatlan, lásd be. Mi köze neki bármihez, ami velünk 12 év alatt történt? Hátrafelé mutogatsz, miközben azt írod, hogy előre mész. Hát akkor menj. Mell kidülleszt, far hátra! Jó utat!