A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) azért ülésezett múlt héten Budapesten, mert aggódnak a magyar sajtószabadságért. Milyen benyomásokkal távoztak? Javult az itteni helyzetről alkotott képük?
Épp ellenkezőleg, jelentősen megerősödtek az aggályaim, kétségbeejtő a magyar médiahelyzet. Lehetőségem adódott meghallgatni néhány kollégát, akik elmondták például, hogy a független orgánumok nem tudósíthatnak kórházakból és nem férhetnek hozzá bizonyos járványügyi adatokhoz – ezek ráébresztettek, hogy a magyar újságírók számára mekkora kihívás rendesen elvégezni a munkájukat. Megdöbbentett, hogy a kormány bizonyos esetekben akár 90 napig húzhatja a válaszadást az adatigénylésekre, ami lehetetlenné teszi a naprakész hírszolgáltatást. Intézetünk nem csupán Magyarországért aggódik, hanem amiatt is, hogy az itteni recept világszerte mintául szolgálhat az önkényuraknak. Ezért próbáltunk a kormány és az ellenzék képviselőivel is beszélni, hogy nyilvánvalóvá tegyük: olyan médiakörnyezetet szeretnénk, ahol az újságírók politikai nyomás nélkül dolgozhatnak.
Delegációjuk Márki-Zay Péterrel, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjével és Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel is találkozott. Miről volt szó a beszélgetésen?
A főpolgármester például elmondta nekünk, hogy az ellenzéki politikusoknak milyen korlátozott lehetőségük van a közszolgálati médiában szerepelni. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta, hogy elkötelezett a médiaszabadság és a jogállamiság iránt. Az igazgatótanácsunk néhány tagja tovább faggatta őt, hiszen tudjuk, kampány van, ilyenkor a politikusok készek bármit megígérni. Azt mondta, hogy számonkérhetjük majd rajta az ígéretét. Reméljük, ez így is lesz, ha megválasztják őt. Nem szeretnénk olyan helyzetet, amelyben csak a hatalom gyakorlói cserélődnek le és olyanok lépnek a helyükre, akik ugyanúgy visszaélnek a hivatalukkal. Számunkra az a fontos, hogy olyan környezet jöjjön létre, amelyben a független sajtó virágozhat.
Ha jól tudom, akkor személyes találkozót kértek Orbán Viktor kormányfőtől, de végül csak Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral tudtak beszélni, hétfőn, interneten keresztül.
Hálásak vagyunk Kovács Zoltánnak, hogy időt szakított a kérdéseinkre. A beszélgetés során kifejeztük aggályainkat egyebek közt a hivatalos adatokhoz való nehézkes hozzáférés, a Pegasus kémszoftver újságírók elleni alkalmazása, a közszolgálati média elfogultsága, az állami hirdetések aránytalan elosztása és a médiaszektor hiányzó pluralizmusa kapcsán, válaszai azonban egyáltalán nem voltak megnyugtatóak. Épp ellenkezőleg, az államtitkár kitartott amellett, hogy a médiaszabadság és -pluralizmus él és virul Magyarországon, ami ellentmond számos jelentésnek, amelyeket a sajtó helyzetét figyelő magyar és nemzetközi intézetek készítettek.
Vannak olyan országok, ahol sokkal rosszabb a média helyzete. Mi az oka annak, hogy az IPI kiemelten foglalkozik Magyarországgal?
A történelem furcsa korszakában járunk, ahol technológiák különös potenciállal bírnak. Az arab tavasz során láthattuk, hogy a modern telekommunikációs eszközök magukban hordozzák a demokratizálódás lehetőségét, de azt is, miként használják a politikusok ezeket fegyverként gyűlöletkeltésre és a társadalmak polarizálására, s hogy az emberek bezáródnak saját médiabuborékjukba. Magyarországon ebből a szempontból szörnyű a helyzet. A delegációnknak volt egy palesztin tagja, aki olyan helyről származik, ahol szintén súlyos problémák vannak, de a magyar újságírókra és médiára vonatkozó korlátozások egy részétől még ő is elképedt. Sok olyan ország létezik, persze, ahol siralmasabb a sajtó helyzete. A magyar állapotok viszont bizonyos szempontból a világ legrosszabbjai közé tartoznak, ha a magántulajdonban lévő és a közszolgálati média foglyul ejtését, a független orgánumok mozgásterének beszűkítését nézzük.
Mit gondol azokról a véleményekről, amelyek szerint a sajtószabadság ügye nem több értelmiségi hóbortnál, s a médiaviszonyoknak kevés hatása van a mindennapokra?
Úgy vélem, az egyik legnagyobb hiba, amit újságíróként elkövethetünk - és amibe a Magyarországon kampányoló politikusok is beleestek -, azt feltételezni, hogy a médiaszabadság a városi elitek ügye, és nem olyan kérdés, ami az átlagembereket érdekelné. Holott arról van szó, hogy az emberek megfelelő tájékoztatást kapnak-e, amely révén képesek megérteni egymást és azt, hogy mi történik körülöttünk. Egyértelművé kell tennünk, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos vita arról szól: hozzáférhetnek-e a polgárok azokhoz az információkhoz, amelyek alapján megalapozott döntéseket hozhatnak?
Mit tehet az átlagember a sajtószabadságért?
Támogassák a független médiát, szerintem ez életbevágóan fontos! Rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, nagyon csodálom a magyar újságírók bátorságát, kitartását és talpraesettségét, világszerte mindannyiunk számára reménykeltő a küzdelmük. Azt tanácsolnám mindenkinek, akit érdekel a hazája jövője, hogy vegye meg a független sajtóorgánumok termékeit, vagy vegyen részt közösségi finanszírozásukban, így segítve őket abban, hogy állni tudják kiadásaikat.
Többször beszélt a foglyul ejtett médiáról. Ön szerint mit kellene tennie egy olyan újságírónak vagy szerkesztőnek, akit a főnöke arra utasít, hogy cikkeit igazítsa egy adott politikai párt narratívájához?
Természetesen úgy gondoljuk, az lenne a helyes, ha az újságíró azonnal felállna és felmondana. Korántsem biztos azonban, hogy onnantól fogva el tudja tartani a családját. Bonyolultabb kérdésről van szó, mivel világszerte sok újságírónak nincs választása, kizárólag olyan médiumnál tud dolgozni, amely valakinek a zsebében van. Számos szerkesztőség számára a politikának való behódolás a túlélés zálogát jelenti. Láthatjuk ezt Latin-Amerikában vagy Afrikában is. Könnyű azt mondani, hogy mindenkinek ki kell állnia az elveiért és a helyes döntést meghoznia, de én azt tanácsolnám, hogy ne csak magukért, hanem kollégáikért is küzdjenek, keressék annak a módját, miként szabadíthatnák fel az egész szerkesztőséget. Nem az egyéneket, hanem az egész rendszert kell szabaddá tenni ahhoz, hogy a sajtószabadság megvalósuljon.
