Rablóháború

Oroszország biztonságát nem a NATO, pláne nem Ukrajna fenyegette, hanem Vlagyimir Putyin. Ő sodorta háborúba országát, hiába hazudozik külső fenyegetésről. Nem Ukrajna vagy a NATO hadserege sorakozott fel az orosz határon, hogy rátámadjon Belgorodra, Kurszkra, Rosztovra vagy akár csak a jogilag amúgy is ukrán Donyeckre, Luhanszkra, netán a Krímre. Putyin területszerző rablóháborút indított, és erről nem juthat más az eszünkbe, mint az, hogy 84 évvel ezelőtti események ismétlődnek. A Szovjetunió akkor Lengyelország keleti részét rohanta le, kihasználva, hogy a németek meg nyugatról támadtak. A sors iróniája, hogy az a terület ma jórészt Ukrajna, és másodszor is keletről rohamozzák. Azon pedig végképp nem érdemes vitatkozni, hogy Putyin Sztálin vagy Hitler szerepét alakítja-e, elvégre mindkettő bajuszos volt.

Lehet, hogy az orosz elnök katonai óriás, ám morális értelemben és államférfinak törpe. Hosszú évek óta folyamatosan hazudik és próbálja félrevezetni a világot valódi céljait illetően. Mint a fent említett két bajuszos, vaskézzel irtotta ki belső ellenzékét, hogy ráfordulhasson terve lényegi, területszerző részére. Szerinte a XX. század legnagyobb tragédiája a Szovjetunió szétesése volt, és azt hiszi, hogy majd ő újra tudja teremteni: orosz uralom alá tudja hajtani Ukrajnát, Belaruszt, Grúziát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, meg a többit. Abból indul ki, hogy a jelenlegi, 142 milliós Oroszország lélekszámát és gazdasági erejét tekintve csak középhatalom, az új Szovjetunió ellenben álmaiban éppolyan megkerülhetetlen óriás lenne, mint a régi volt.

A diktátor azzal érvel, hogy Ukrajna voltaképpen soha nem létezett, ami egyszerűen ostobaság. Kijev a keleti szláv birodalom bölcsője, már a X. században jelentős politikai és kulturális központ volt, amikor Moszkva helyén még békés mocsári teknősök legelésztek. Ukrajna függetlenségét Oroszország formailag 1918-ban ismerte el, más kérdés, hogy később „önszántából” csatlakozott a Szovjetunióhoz. Sztálin olyannyira fontosnak tartotta Ukrajnát és Belorussziát, hogy azok még szovjet tagköztársaságként is önálló jogon lettek az ENSZ tagállamai. Amúgy, ha Ukrajna nem legitim állam, akkor micsoda Luhanszk, Donyeck, netán a Kreml által szintén „függetlennek” titulált, a valóságban orosz „békefenntartók” által megszállt Abházia vagy Dél-Oszétia?

Itt nem érdemes logikát vagy igazságot keresni, mert egyikből sincs semennyi. Amint abban sem, amit Putyin a háború megkezdésének hajnalán mondott, hogy nem akarja elfoglalni Ukrajnát, senkit semmire nem akar rákényszeríteni, csupán „demilitarizálni és nácitlanítani” szeretné a szomszédot. Magyarul ez azt jelenti, hogy szétzúzza önálló államiságát és bábkormányt ültet a demokratikusan megválasztott helyébe. Ismerjük a modellt, és nem lehetnek illúzióink.

Sok tekintetben új világra ébredtünk. Oroszország jelen állapotában nem tekinthető a nemzetközi élet civilizált résztvevőjének, s a háború miatt mindenhol, itthon is nehezebb lesz az élet. Világosan kell látnunk, hogy ezért ki a felelős.