Legyenek kedvesek lélekben felkészülni: ünnepi sörtárca a mai. Mániákusan számmisztikus vagyok, jó lett volna, ha az 50. részben kerítek sort az ünneplésre, de mit lehet tenni, ha most jött el az ideje annak, hogy Kardos Péter főrabbit, főszerkesztőt – és nem utolsó sorban: sörfogyasztót! – e szerény írással köszöntsem.
Ugyanis éppen ezekben a napokban van az ötvenedik évfordulója annak, hogy Kardos Péter a zuglói zsidó hitközség rabbija lett: igen, a Thököly úti zsinagógában szolgál 1972 óta, ami számomra azért megrendítő szám, mert éppen 1972-ben születtem. Ő pedig mennyi mindenen túl volt már akkor!
Budapesten született 1936 májusában, a vészkorszakot tehát gyermekként élte meg – saját szemével kellett látnia mindazt a borzalmat, amit Kun páter és a többi lelketlen gyilkos a Városmajorban elkövetett – és mégis, nem ismerek Kardos Péternél szellemesebb és vidámabb kedélyű embert a neológ rabbikarban! Idén májusban tölti be a 86. életévét, de olyan remek szellemi és fizikai állapotban van, hogy sok ötvenes megirigyelhetné – holott 1971-ben avatták rabbivá, 1972-ben lett a Thököly úti zsinagóga rabbija, 1973-tól dolgozik az Új Élet szerkesztőségében, amelynek több mint harminc éve a főszerkesztője, úgyhogy ma is rendszeresen bejár a munkahelyére, a Mazsihisz Síp utcai székházába. S olyan fitt, mintha még mindig 1973-at írnánk, amikor az Új Életnél a munkát megkezdte.
Ő a magyar rabbiközösség holokauszttúlélő doyenje, nagy tudású, elismert, tekintélyes ember – azt hiszem, emiatt lepett meg annyira, hogy pár hónapja kiderült: Kardos főrabbi élénk figyelemmel kíséri e sörtárcasorozatot. Nem gondoltam volna. Igaz, ő is sörös ember – ami nem jelent egyet a nagyivóval. Étkezéshez szokott egy-egy üveg szoba-hőmérsékletű sört meginni – azért nem hideget, mert vigyáz a hangjára. Azt ugyanis elfelejtettem megemlíteni, hogy a Thököly úton ötven éve nemcsak rabbinikus feladatokat lát el mind a mai napig, hanem ő maga a kántor is. S ma is olyan gyönyörű hangja van, mintha a hangszálait elfelejtették volna arról értesíteni, hogy lassan ők is 86 évesek lesznek.
Úgy két-három hete Kardos főrabbival komoly eszmecserét folytattunk a dobozos és üveges sörök közötti különbségekről. Egészen pontosan arról, hogy vajon miért jobb az üveges sör, mint a dobozos? Mire én azt a dodonai választ adtam, hogy azt ugyan nem tudom, hogy jobb-e az üveges, mint a dobozos, de az bizonyos, hogy nekem az üveges jobban ízlik. Mire a főrabbi a rá jellemző éleslátással azonnal rákérdezett: „Hogyan, mit mondasz, nem tudod, hogy jobb-e az üveges, de neked jobban ízlik? Nocsak, talán nem mered felvállalni a véleményedet?”. Igen, egy rabbi mindig résen van, s ha ellentmondást vél felfedezni, akkor nem habozik lecsapni rá.
Ám én sem haboztam bebizonyítani, hogy az üveges sör tényleg jobb, mint a dobozos, és meglepetés gyanánt rendeltem a főrabbinak Amszterdamból igazi Heineken söröket. Majd e héten hétfőn meg is látogattam a Mazsihisz-székházban, az Új Élet szerkesztőségében, és nem haboztam kifaggatni arról, hogy mikor kóstolt életében sört először:
– A Dob utca 86. szám alatt laktunk, szemben a Grünfeld-kocsmával, ahová hét-nyolc éves koromban a szüleim minden este leküldtek egy üvegkancsóval csapolt világos sörért, mert az apám vacsorához azt ivott. Megengedték, hogy megkóstoljam, s azt kell mondjam, addigi életemben én olyan rosszat nem ittam. Rettenetesen keserű volt, nem is értettem, hogy ezt a felnőttek egyáltalán miért isszák. Pedig Dreher-sör volt, akkoriban leginkább ezt lehetett kapni. Lovaskocsival szállították, ne feledjük, 1942-43-ban vagyunk… A lovak fel voltak díszítve, fekete bőrleplek voltak rajtuk aranyozott fémcsatokkal, úgyhogy a söröslovak igazi látványosságnak számítottak. Általában két ló húzta a söröskocsit, de néha egy lóval szállítottak, s miután a szegény állat egyedül alig bírta a terhet, olyankor ostorral ütötte a kocsis. Rossz volt nézni, nagyon sajnáltam a lovat… A sört, mint italt, jóval a háború után fedeztem fel, de csakhamar beleütköztem abba a korlátozásba, hogy egy énekes nem ihat és nem ehet hideget. Tilos a jéghideg sör és tilos a fagylalt. Nos, mit lehet ilyen esetben tenni? Az ember megbarátkozik a langyos sörrel, és ami a szocializmusban hátrány volt, azt előnynek fogja fel… Ahogyan Zorán mondja, tudod, amikor azt énekli, hogy langyos a sör, de nekünk így is jó, így is jó... Arról nem is beszélve, hogy a sörnek langyosan jobban érezni az ízét, mint jéghidegen…
Ha az ember egy rabbival beszélget sörről, akkor óhatatlanul szóba kerül a kóserság is: kóser-e sör? Íme, az autentikus rabbinikus válasz:
– A „kóser sör” fogalma a nem zsidóknak szóló üzleti fogás, akik nem tudják, hogy a zsidó vallásjog szerint minden eredeti sör kóser. Minek is ezt külön ráírni? Hogy több pénzért lehessen eladni a kóserságban járatlan embereknek.
S hogy mi lett az Amszterdamból rendelt sörökkel? Nézzék csak a mellékelt fotót! Így mosolyog egy boldog sörfogyasztó rabbi, aki éppen igazi Heineken söröket kapott ajándékba…
