Oroszország;Ukrajna;csecsen;Ramzan Kadirov;

- A csecsen hadúr is aktivizálta magát

Ramzan Kadirov, az oroszországi Csecsenföld vezetője, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese szombaton azt mondta, hogy csecsen harcosokat vezényeltek Ukrajnába, és felszólította az ukránokat, hogy buktassák meg kormányukat - írja a Reuters.

Egy videóüzenetben Kadirov azzal dicsekedett, hogy a csecsen egységek eddig nem szenvedtek veszteségeket, és azt mondta, az orosz erők könnyen bevehetnék nagy ukrán városokat, köztük a fővárost, Kijevet, de az a feladatuk, hogy elkerüljék az emberáldozatokat. „Az elnök (Putyin) helyes döntést hozott, és mi minden körülmények között végrehajtjuk a parancsát" - fogalmazott a csecsen vezető. 

Kadirov egyébként már korábban is bevetette erőit az orosz hadsereg külföldi akcióiban - többek között Szíriában és Grúziában. Az orosz állami propagandaadó, az RT közzétett egy felvételt is, mely állítólag pénteken készült. Ezen az látható, amint csecsen harcosok ezrei gyűltek össze a régió fővárosának, Groznijnak a főterén, hogy ezzel is demonstrálják harci elhivatottságukat Ukrajnának. A Kreml szószövének számító tévé azt közölte, a harcosok 12 ezren vannak és nem tudni, hogy már bevetették-e őket Ukrajnában. Az RT mindenesetre úgy tudja, Putyin parancsára várnak. 

Eközben a lengyel-ukrán határra folyamatosan érkeznek a menekültek.