kulturális támogatás;

- London a kiegyenlítési politika áldozata

A főpolgármester szerint a kormány által vidékre átcsoportosított 70 millió font "megsemmisítő csapást mér" a művészeti életre.

Érthetően vegyes fogadtatásban részesült a brit Digitális, Kulturális, Média és Sport Minisztérium friss bejelentése, hogy a következő három évben 75 millió fontot oszt szét száz vidéki kulturális intézmény között. A "kulturális újjáépítési alap" rendelkezésére álló kétmilliárd fontos Covid-19 mentőkereten kívül 6 százalékos emeléssel extra 43,5 millió font kerül be az Arts Council of England (ACE) kofferjébe, melyet határozottan Londonon kívül kell szétosztani, a szervezetnek ezen felül évi további legalább 24 millió fontot érő befektetési összeget kell Londonból más területekre átterelnie, míg az eddig a főváros által élvezett támogatásból további 8 millió fontot vesz el az állam kulturális intézmények vidékre telepítésének céljára. Egyes szervezetek, melyek mostanában jelentkezhetnek a 2023-2026 közötti támogatásokra, azt fogják hallani, hogy teljesen eltávolították őket a kedvezményezettek listájáról, míg mások megrövidítve érzik majd magukat.

Sadiq Khan, London második ciklusát élvező munkáspárti főpolgármestere azonnal felemelte a szavát a döntés ellen. Mint mondta, "ez nem csak a metropolis kulturális életére mér megsemmisítő csapást, de az egész Egyesült Királyság kilábalását is gátolja a pandémiából. Nem ismeri el, hogy a járvány előtt London kulturális és kreatív szektorai több milliárd fontot generáltak a gazdaság számára, több millió turistát vonzva a fővárosba, egyben támogatva az ország különböző tájain működő vállalkozásokat. A kultúra az oka annak, amiért ötből négy látogató felkeresi Londont, majd innen kerekedik fel az ország más régióiba, számítások szerint menetközben több mint 640 millió fontot kiadva".

Az új kultúrpolitika tökéletesen beleillik Boris Johnson kulcsfontosságú választási ígéretébe, a szigetország különböző tartományai és nagyvárosai közötti gazdasági-társadalmi különbségek kiegyenlítésébe. A Mayor mégis úgy érzi, hogy a művészeti támogatások londoni visszafogása "árt a nivellálásnak és egyszerűen nincs értelme". A sokirányú tevékenységet folytató kulturális tárca 400 dolgozóját telepíti ki újonnan megnyíló manchesteri bázisába, további 200 alkalmazottja pedig Cardiffban, Edinburghban és másutt telepszik le. A kormány nagyszabású tervének megfelelően 2030-ra 22 ezer köztisztviselőt költöztetnek ki Londonból és a fejlett dél-keleti országrészből.

Nadine Dorris, a legutóbbi kormányátalakításkor kinevezett miniszter, egyben Boris Johnson igazi "pomponlánya" ünnepélyesen jelentette ki, hogy "vége a London-központú döntéshozatalnak", egyben a "brit történelem egyik legnagyobb művészeti támogatás-átcsoportosítása valósul meg". Mindennél többet mond a szám, mely szerint az Angol Művészeti Alap jelenleg személyenként 21 fontot költ Londonban és átlagosan 6 fontot Anglia többi részén. A korábban a szubvenciós sor végén kullogó angol helységek előrerukkolhatnak, megvalósítva a tárca célját, hogy a kultúra "minden ember életét gazdagítsa, szórakoztasson, összehozza az embereket, katalizálja a városfejlődést, és jusson hozzá mindenki, akárhol él és akármilyen háttérrel rendelkezik".   

Bánki Ákos a legújabb képsorozatán ezúttal sem kímélte a vásznat.