Kimeneti stratégia

Bevonulni minden hülye tud. Se szeri se száma az olyan háborúknak, amelyeknek, mint utóbb kiderült, nem volt semmi értelmük, de abbahagyni sem lehetett őket. Az elején jó ötletnek tűntek, elvben megoldották kirobbantójuk valamilyen problémáját, csakhogy aztán ez a probléma még súlyosabb lett. Mint amikor valakinek fáj a foga, erre ököllel belever az ajtófélfába, amitől eltörik a keze és most már a fogával együtt fáj.

A katonai akadémiákon világszerte tanítják az „exit strategy”, magyarul a kimeneti vagy távozási stratégia fontosságát. Háborút ugyanis, ha egyáltalán, csak világos célok érdekében szabad kezdeni, annak biztos tudatában, hogy hol lesz a vége és mi történik utána. Kár, hogy a politikusok általában nem végeztek katonai akadémiát. Putyin sem, mert az az akadémia, ahová ő járt, nem katonai volt, még ha egyenruhát kellett is viselni és a tanárokat ezredes vagy tábornok elvtársnak szólítani. A kémkedés végeredményben inkább a diplomáciával rokon szakma, és Putyin annak se jutott a csúcsaira, elvégre a KGB legjobbjai nyilván nem Drezdában szerezték a híreket.

Az ördögön kívül talán csak az orosz elnök tudja, milyen problémáját akarta megoldani az Ukrajna elleni háborúval, de úgy tűnik, hogy most sokkal nagyobb gondjai vannak, mint az amúgy csak évtizedek múlva esedékes ukrán NATO-tagság volt. Pedig még csak a háború ötödik napján vagyunk túl, és simán lehet hátra még öt hét, öt hónap vagy akár öt év. Putyin a jelek szerint azt gondolta – vagy mert a lelke mélyén eleve ezt szerette volna, vagy mert ilyen információkat kapott –, hogy az ukrán védelem az első rakéták becsapódásakor összeomlik, Zelenszkij elmenekül, a lakosság meg közömbösen fogadja az apró változást, miszerint mégsem a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, hanem az új Szovjetunióhoz fognak tartozni. Az máris látszik, hogy az események nem így alakulnak. Mint ahogyan azt szintén tanítják a jövendő tábornokoknak, a háborúk általában nem a haditervek szerint szoktak zajlani.

Az oroszoknak sosem a távozás volt az erősségük, bár ne legyünk igazságtalanok, e téren az amerikaiak is el szokták számítani magukat. Könnyebb a helyzet, ha a kezdeti célok legalább részben megvalósulnak, akkor rá lehet fogni, hogy na, nyertünk, mehetünk haza. Csakhogy Ukrajnában egy új, oroszbarát kormányzat két napot sem maradna meg orosz csapatok nélkül. Európa második legnagyobb országának megszállásához és ellenőrzéséhez több százezer katonára lenne szükség, a pacifikálásához meg évekre és rengeteg pénzre. Ez így minden tekintetben nagyon drága mulatság, a Szovjetunió az afgán háború nyomán ennél kevesebbe bukott bele. Viszont Putyin nem mondhat le arról, hogy saját emberét ültesse Zelenszkij helyébe, mert akkor ország-világ előtt kiderülne, milyen gyenge lábakon áll a hatalma. Igazi róka fogta csuka helyzet, pont amitől óvnak az igazi stratégák.

Felmerül a kérdés, hogy a nyugat miként segíthetne Putyinnak kitolatni a zsákutcából, de egyelőre valószínűleg nem is akar. Nyilván ismerik az orosz közmondást: az egye meg a kását, aki főzte.