A középkorú férfi tanácstalanul lapozgatta a polcról találomra levett könyvet, egy számára ismeretlen magyar író regényét.
– Brávó, kitűnő érzékkel választotta ki, az utóbbi idők egyik figyelemre méltó kortárs regénye – lépett oda hozzá az eladó. Nagyon ígéretes fiatal író. Nem fogja megbánni.
– Köszönöm, de nagyon vastag. Ha jól látom, hatszázötven oldal, ráadásul sűrűn szedve. Kilóra is sok.
– Miért baj az? Ha egy regény érdekes, annál jobb, minél tovább tart.
– Van benne valami, csakhogy én folyamatosan versenyt futok az idővel, biztosan az én hibám is. Mostanában nemigen érek rá hosszabb lélegzetű művek olvasására.
– Akkor ön nem is járhatna jobb helyen. Üzletünk az olvasásra szánt idő megteremtését tűzte ki céljául.
– Ezt nem értem – jegyezte meg a férfi, miközben lopva az órájára pillantott.
– Ha van egy perce, kifejteném. A dolog lényege egy speciális árukapcsolás. A könyvek mellé időt, pontosabban szabadidőt is tudunk ajánlani. Jelszavunk „Az eltűnt szabadidő nyomában”, ha érti, mire célzok – mondta az eladó cinkos mosollyal, majd folytatta:
– Tegyük fel, mert ha jól értem, arról van szó, hogy ön szívesen elolvasná ezt a regényt, de időhiány miatt erre nincs lehetősége.
– Tulajdonképpen igen.
– Rengetegen vannak így, mint ön, de van rá megoldásunk. Ugyanis kidolgoztunk egy forradalmian új szolgáltatást. Ha megengedi, röviden vázolnám.
A vevő arcára kiült a türelmetlenség, és tüntetőleg ismét az órájára pillantott. Az eladó úgy tett, mintha nem venné észre, és zavartalanul folytatta:
– Vegyük például ezt a könyvet, amelyet a kezében tart. Valóban tekintélyes volumenű, nem kevés időbe telik az elolvasása. A statisztika szerint az átlagos olvasási sebesség óránként tizenöt-húsz oldal. Ez – ha jól számolom – azt jelenti, hogy kábé harminc-negyven órába telik ennek a regénynek az elolvasása. Egy ilyen nagyobb lélegzetű művet nem elalvás előtt napi két-három oldalanként, hanem folyamatosan érdemes olvasni, hogy az ember ne essen ki az atmoszférából. Mi biztosítjuk önnek ezt az időt oly módon, hogy amíg olvas, munkatársaink elvégzik ön helyett a mindennapi rutinfeladatokat. Ha szükséges, például elhozzák a gyereket az iskolából, elviszik az edzésre és érte mennek, átnézik a házi feladatát, lenyírják a füvet a kertjében, kimossák a szennyest és kivasalják, s a többi. Ezalatt ön zavartalanul olvashat.
– Valóban eredeti gondolat – szúrta közbe a vevő, kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet.
– Örülök, hogy ön is így látja – válaszolta az eladó. – Az informatika exponenciálisan gyorsuló világában csak innovatív megoldásokkal lehet a felszínen maradni. Aki nem halad, lemarad.
Fürkésző tekintetet vetett a vevőre, és mivel úgy ítélte meg, hogy jó úton halad, még nagyobb meggyőződéssel folytatta:
– Nehogy azt higgye, hogy ez egy vagyonba kerül. Jutányos órabérrel számolunk, ugyanis mi nem csupán könyveket adunk el, hanem küldetést hajtunk végre. Hogy értse, vegyük például ezt a regényt, Poroszlói Soma elsőkönyves szerző művét. Ezt a jobb sorsra érdemes könyvet normál esetben besuvasztják a könyvesboltokban a polcra a P betűhöz. A potenciális olvasók tekintete úgy siklik át felette, mintha ott sem lenne. Intenzív marketing, könyvismertetés a rádióban, kritika egy nagyobb példányszámú lapban, befolyásolt influenszerek elalélt rajongása a Facebookon, ne adj' isten tévéinterjú nélkül mindössze néhány rokon, közeli ismerős szerezne róla tudomást. Netán egy-pár vállalkozókedvű olvasó véletlenül megvesz néhány példányt, majd egy idő után eltűnik a raktárak mélyén, aztán bezúzzák. Nem azért, mert nem jó – lehet a világ legjobb könyve is –, hanem mert hírverés nélkül nem jut el az olvasókhoz. És ekkor jövünk mi! – emelte fel a hangjával egyidejűleg a mutatóujját.
– Fogadjunk, nem találja ki, hogy a kiadott feladatokat kik végzik el? Megmondom: azok a fiatal írók, akik ki akarnak törni az ismeretlenségből. Például Poroszlói Soma, akiről véletlenül tudom, hogy vidéki gyerek lévén egészen kiváló a kerti munkákban, de tanári diplomája is van. De Vörös Viola, a Miért csöpög a csap szürrealista verseskötet szerzője például kiválóan főz. A versei sem rosszak, sőt, de a székelykáposztája…! Ódát lehetne róla zengeni!
– Nagyon eredeti gondolat – jutott szóhoz egy pillanatra a vevő.
– Várjon, mert ez még semmi – felelte az eladó, és jelentőségteljesen a vevő szemébe nézett.
– Mondjuk harmincöt óra alatt kiolvassa a könyvet, ezalatt Poroszlói például rendberakja a kertet. Az órabérnek megfelelő méltányos összeget ön kifizeti, de ezzel még nincs vége, mert – és most kapaszkodjon meg – ráadásul jutányos áron kap tíz Poroszlói-könyvet. Ezekkel megajándékozza a barátait, és akinek nincs ideje olvasásra… a többit már magától is kitalálja. És így a fiatal írók művei szépen terjednek, és költségigényes marketing nélkül is komoly ismertségre tesznek szert. Mindenki jól jár. Igazi win-win szituáció.
A vevő a távolba révedt:
– De kár, hogy ez a szisztéma negyven évvel ezelőtt még nem létezett. Néhány Termelési regény ellenében Esterházyval írathattam volna meg a matekleckémet, és ki tudja, utána talán még egy kis lábtengóra is maradt volna idő.
