– Mennyi az IQ-ja?
– 135 fölötti. A szervezetünk tesztje efölött már nem mér.
– Egy átlagoshoz képest ez milyen érték?
– Az átlagos IQ 100, az enyém az emberek 99 százalékánál magasabb. A Mensához a 130 IQ felettiek csatlakozhatnak, ami jobb eredmény, mint amire az emberek 98 százaléka képes.
– A magas IQ-t miben tudja hasznosítani?
– Problémák megoldásában. A magas IQ segít a lehető legtöbb információ feldolgozásával gyorsan, jól dönteni. Ezt már gyerekként megtapasztaltam. Az általános iskola első osztályában, amikor tanítottak egy új betűt, rögtön sikerült leírnom, így gondolkodtam is: mit csináljak az óra hátralévő negyven percében? Baromira untam magam, így a faliújságot olvastam vagy a padtársamat piszkáltam. Ezért soha nem voltam kitűnő tanuló, mivel a magatartásom mindig legfeljebb négyes volt. De nagyon sokat olvastam és választékosan beszéltem. Egy tanár egyszer azzal adta vissza a fogalmazásomat, hogy ezt biztos a szüleim írták, mert egy tízéves gyerek nem fogalmaz így. Főleg idősek társaságában éreztem jól magam. A Mensában sokan beszámolnak hasonlóról.
– A magas IQ áldás, vagy olykor átok is?
– Mindkettő, de ha mérlegre tesszük, inkább pozitív. Tudni kell jól használni, és tudatosítani, hogy ez csak egy tulajdonság, nem helyez mások fölé. Nem szabad vele hencegni, mert az sokakat sérthet. Az IQ olyan, mint a tűz. Ha hagyod elszabadulni, akkor leégethet mindent, ha viszont a hasznodra fordítod, akkor praktikus célt szolgál. A magas IQ-jú emberek tovább maradnak kíváncsiak és nyitottak. Emiatt nagyobb eséllyel műveltebbek is. Sok információt fogadnak be, tárolnak el, amivel keletkezik egy lexikális tudás. Az ATV Géniusz nevű kvízjátékában sokáig két tagtársunk játszott egymás ellen, Boros Márton vegyész és Hacsek Gábor gyermekorvos. Mindketten bármilyen témában másodpercek alatt tudták a választ. Ez a gyors gondolkodás és a kiterjedt lexikális tudás mellett a játék imádatának is köszönhető, rendszeresen vesznek részt kvízjátékokon.
– A Mensa-tagokat sok minden érdekli. Nehezebb így a pályaválasztás?
– Én a mai napig nem döntöttem el, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Gyerekkoromban állatorvos akartam lenni. Jártam természetbarát szakkörbe, versenyeken indultam, aztán elmentem biológia–kémia tagozatra a gimibe, hogy onnan majd egyenes út vezessen az orvosi egyetemre. Ez egészen az iraki háborúig tartott. Érdekelt, hogy ilyen helyzetben melyik ország mit tehet meg, így már a nemzetközi jog foglalkoztatott. A jogra fel is vettek, de egy-két év után éreztem, hogy hiányzik a reál. Harmadévben így a jog mellett elkezdtem a közgázt. És bár most az egészségügyben dolgozom projektvezetőként, nemrég fejeztem be egy informatikusképzést.
– A Mensa mint egyesület miért hasznos?
– A nemzetközi Mensa 1946-ban alakult Angliában abból a célból, hogy a kiemelkedő intelligenciájú embereket közösségbe vonja, és a politikusoknak, vezető testületeknek tanácsot adjon. A tagok azonban hamar rájöttek, hogy ez nem működik. Ezért a szervezet életében a szabadidős, közösségi jelleg került előtérbe, és az intelligencia mint érték népszerűsítése, kutatása. A Mensában minket is híres emberek, közéleti személyiségek látogatnak meg, és tartanak előadásokat, de szervezünk magunk is programokat. Legutóbb egy tagtársunk beszélt arról, hogyan lett botanikus festőművész, egy választási matematikával foglalkozó tagunk meg elmagyarázta, hogyan működnek az egyes országok választási rendszerei. Ha valaki hoz egy jó témát, akkor minimum húsz mensás jön, és meghallgatja őt. Nálunk viszont a kérdésblokk kétszer olyan hosszú, mint az előadás. Minden is érdekel bennünket.
– Milyen Mensa-tagnak lenni?
– Sokan arról számolnak be, hogy végre hazaérkeztek. Hogy olyan társakra leltek, akik megértik őket. Mi egy nyelvet beszélünk. Ugyanolyan gyorsan gondolkodunk, nem szoktunk elbeszélni egymás mellett, és érdeklődünk a másik témái iránt. A közös kapcsolódási pontjainkat jobban megtaláljuk a Mensában, mint az egyesületen kívül.
– Elnökként milyen irányba szeretné vinni a Mensát?
– A Mensa magyar tagszervezete 1993-ban jött létre, eleinte csak pár százan voltak. Az ezredforduló óta viszont oly mértékben nőtt a létszám, hogy mára több mint négyezer tagunk van. Hirtelen nőttünk nagyra, és ezt szervezetileg is követni kell. Így ha felmerül a tagok közt valamilyen nézeteltérés, akkor azt a konfliktusok rendezésére létrehozott testületekkel kell megoldanunk, nem szervezhetünk vízipisztolypárbajokat – ahogy azt tettük évekkel korábban, a konfliktuskezelés alapszabályunkban rögzített módján. Már nemcsak egy pár száz lelkes falu vagyunk, ahol mindenki ismer mindenkit, hanem kaptunk egy városi rangot. Megválasztásomkor három célkitűzésem volt: országos, digitális és szolgáltató Mensát szeretnék. Ránk is jellemző a fővárosi túlsúly, tagjaink kétharmada budapesti és Pest megyei. Szeretném, ha a többi nagyvárosban is erősödnének a csoportjaink. Az elnökségi üléseinket így pár havonta vidéken tartjuk. A Mensa a négyezer fölötti taglétszámával már a szolgáltatóknak és a vállalatoknak is értelmezhető piacot jelent, ebből már most több együttműködésünk is van.
– Az utóbbi hat elnök közül hárman a nők közül kerültek ki. Ezt megirigyelhetnék az ország más szervezetei.
– A társadalom nagy általánosságban az intelligenciát, az erősebb kognitív képességeket a férfiakhoz társítja, a nőkhöz pedig inkább az empátiát, a gondoskodást. A Mensának alapszabályban rögzített célja, hogy az intelligenciát népszerűsítse, és a tagjait e szerint fogadja be korra, nemre és társadalmi státuszra való tekintet nélkül. Vagyis egy nőnek a Mensában már nem kell bizonygatnia, hogy jók a kognitív képességei. Ha megpályázza az elnöki posztot, akkor már nem jön szóba sem pró, sem kontra, hogy nő vagy férfi. Helyette az a fontos, hogy mennyit önkénteskedett, mit tett le az asztalra előzőleg. Ahogy én is szerveztem korábban több száz fős nyári táborokat, vagy voltam felügyelőbizottsági tag, kincstárnok az előző elnökségben.
– Hogy látja, a társadalom miként gondolkodik azokról a nőkről, akik karriert építenek?
– Van némi hátrányunk, ezért nőként sokkal elszántabbnak, kitartóbbnak és következetesebbnek kell lennünk. De ez nem lehetetlen. Magyarországon is vannak már olyan nyitott szemléletű cégek, közösségek és szervezetek, mint akár a Mensa, ahol ez a gondolkodás elfogadott. Arra biztatok mindenkit, hogy találjon magának egy ilyen helyet, és ha később döntési pozícióba kerülve lehetősége van, akkor teremtsen esélyt másoknak is.
– Összehangolható a karrier és a családalapítás?
– Ezt a kérdést sokan egydimenziósan kezelik. Ha nő vagy, fiatal vagy, reproduktív vagy, akkor vállalj gyereket, mert mi mást is csinálhatnál? De ha ezt mélységeiben nézzük, akkor ehhez szükséges a megfelelő intézményrendszer, egészségügyi és szociális hálózat is. Vagyis, ha megszületik a gyermek, akkor ne maradj vele egyedül, tudj tervezni. Régebben minden kiszámíthatóbban ment: a nők érettségi, főiskola vagy egyetem után gyereket vállaltak, közben építették a karriert, ötvenévesen meg unokáink lettek. Ma már ez nagyon nem így van. Másrészt hiába alkalmas valaki fizikailag arra, hogy kihordjon egy gyereket, mentálisan is fel kell készülni a gyerekvállalásra. Fontos, hogy a személy minimum 20-25 évre elkötelezett legyen a gyermeke iránt, és mindenkinek egyénileg kell eldöntenie, hogy erre képes-e.
– A Mensa-tagokat ez a mentalitás jellemzi?
– Szélesebb körben elfogadott ez a mentalitás, ezenkívül a Mensa maga is társkereső fórumként is működik. Sokan szapioszexuálisak vagyunk, vagyis olyan párt keresünk, akinek a kognitív képességei vonzóak számunkra. Nálunk pedig már nem kell e szerint megválogatni az embereket. A szervezetünk közel 30 éves fennállása alatt több Mensa-gyerek is született – ők azok, akik az egyesületnek köszönhetik a létüket, hisz nálunk ismerkedtek meg a szüleik. A legidősebb Mensa-gyerekek pedig már maguk is tagok. Szóval jöhetnek lassan a Mensa-unokák is.
