Az ukrajnai háború több fontos részletében felülírja az ENSZ Kormányközi Klímatestület (IPCC) legújabb, a múlt hét hétfőn közzé tett jelentését, amely A hatások, alkalmazkodás és sebezhetőség címet kapta, és azokhoz a politikusokhoz szól, akiknek lehetőségük van olyan intézkedéseket hozni, amelyek megváltoztathatják a globális felmelegedés következményeit. Pár nappal később, csütörtökön a Carnegie Europe agytröszt-szervezet tudósa, Olivia Lazard egy hosszabb videobeszélgetést folytatott François Gemenne-el, a tanulmány egyik vezető szerzőjével arról, hogy az ukrajnai események miként hatnak a felmelegedő bolygóra. A szerkesztett, írott változatából kiderül, Lazard szerint, ha Európa húsz évvel ezelőtt hallgatott volna az IPCC-re, akkor ma az energetikai függőségét nem lehetne fegyverként alkalmazni. Ez François Gemenne szerint is így van, a politika sokkal inkább csak utólag reagál az eseményekre, mint megpróbálná megelőzni őket. A geopolitikai kérdések és a klímaváltozás soha nem voltak elválaszthatók egymástól, csak éppen az összefüggéseiket nem értettük, utóbbi egyszerűen nem tudott beszivárogni a politikába.
Az ukrajnai háború változtat ezen? - hangzik Lazard kérdése. Gemenne szerint két csoportba kell sorolni az eseményeket. Egyrészt Putyin azért is szánhatta el magát a végzetes lépésre, mert úgy gondolta, Európa függősége az orosz gáztól, energiahordozóktól nem teszi lehetővé drasztikus megszorító intézkedések meghozatalát. Ha húsz évvel ezelőtt sejteni lehetett volna, mi történik, ma nem állhatott volna elő ez a helyzet. Másrészt maga a háború, közvetlen és közvetett következményei hosszabb távon hatással lesznek az európai országok energetikai jövőjére. Németország már elkötelezte magát a teljes energiapolitikai fordulat mellett, bár más országok még kevésbé vesznek részt ebben. Ugyanakkor a British Petroleum és a Shell felhagyott fő fosszilis energiaforrás-projektjeivel, amely felgyorsítja a megújulók felé való fordulást, vagy a nukleáris energia felélesztését, akár egy kicsit mindkettőt egyszerre.
Lazard hosszabban elemzi a másik fontos geostratégiai szempontot, ami felmerül Ukrajnával kapcsolatban, az élelmiszerellátást. Az arab tavasz (2011) előtt a világ “kenyereskosaraiban”, Argentínában, Ukrajnában és Kanadában a klímaváltozás miatt olyan veszteségek keletkeztek, amelyek az alapvető élelmiszerek árának robbanásszerű emelkedését okozták, ezek társadalmi változásokhoz és a geopolitikai térkép átalakulásához vezettek különösen a Közel-Keleten és az Észak-Afrikai régióban. Putyin akkor azt mondta, a klímakrízisnek jó hatásai vannak, új kereskedelmi útvonalakat nyit meg Oroszország számára, új területeken teszi lehetővé a mezőgazdasági termelést, amivel el lehet látni az országot, sőt globális kenyereskosár-ellátóvá teszi az országot, ami az egész világot függővé teszi az orosz élelmiszerpiacoktól.
Ukrajna azért is fontos, mert az EU 2021-ben egyezséget kötött az országgal olyan alapvetően fontos nyersanyagok ellátásának biztosítására, amelyek nélkülözhetetlenek a szénkibocsátás-csökkentésben és a digitális iparban. Az orosz megszállás tehát kísérlet olyan mezőgazdasági termények és nyersanyagok felhalmozására, amelyekhez az oroszok saját országukon kívül férhetnének hozzá. Mivel a klímaváltozás gyorsul és az energiaellátórendszerek változnak, Oroszország hatással akar lenni arra, hogy más országok és régiók - beleértve az EU-t - hogyan tudnak elindulni a megújuló energiaforrások irányába, hogyan tudják fenntartani demokratikus, geoökonomikus és geoszociális alkalmazkodóképességüket a klímaváltozással szemben. Kína és Oroszország is használni akarja az ellátási láncokat, amelyek a változások miatt az egész világon átalakulnak, hogy függőségi viszonyokat alakíthassanak ki.
A klímaváltozások nagyon is közrejátszanak a nemzetközi kapcsolatok alakulásában, és ez ösztönzőerő lehet az EU számára, hogy használja fel geopolitikai befolyását arra, hogy erősítse a hajlandóságot a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. Gemenne végül azzal fejezi be saját mondanivalóját, hogy a teljes szuverenitás, önellátás mítosz, még a megújuló energiák korában is. A kérdés az: kitől akarunk függeni, és a legtöbb ország inkább más európai államoktól, mint autoritárius rezsimektől. Lazard pedig azzal zár, hogy a kulcsüzenet az EU politikusai számára az, hogy a klímaváltozás olyan geopolitikai játszmák magját képezi, amelyek az egész világ stabilitására veszélyt jelentenek. Az IPCC-jelentés olyan külpolitikai vezérfonal, amelyből kiviláglik: a megfelelő alkalmazkodás és a hatások csökkentésére irányuló cselekvések a nemzetközi biztonságot erősítik, amely az emberi jogokon és az emberek biztonságán alapul.
