- Inkább kiállás a demokrácia mellett - interjú Pálfi György rendezővel

Senki sem fogja elhinni, hogy a Mindörökké 2015-ben forgott le. Minden benne van: a Covid és a háború is.

Valóban, sajnos ennél pontosabban nem lehetett volna időzíteni az orosz-ukrán konfliktushoz. Illetve a Covid abban játszott szerepet, hogy miután leforgattuk a filmet és félreraktam az anyagot, négy évvel később Lemhényi Réka vágónak a pandémia miatt megállt az akkori filmje, amin dolgozott és odaadtam neki a nyersanyagot, hogy nézzen rá, hogy lehet-e belőle valami jó filmet összevágni.

Az oké, hogy egy rendezőnek vannak filmtervei fiókban, de egy leforgatott filmet hova rak?

Ugyanúgy a fiókba! A Mindörökké annak a szituációnak a következménye, hogy megakadályozták a Toldi elkészülését: 2014 októberében hozták meg az elutasító határozatot és a következő év tavaszán nyilvánvaló volt, hogy ez a helyzet már nem fog megváltozni. Eltelt három év úgy az életemből, hogy előkészítettem egy filmet, ami nincs és egyszerűen megőrültem volna, ha nem forgatok valamit. Ekkor elővettem a fiókból az egyik főiskolás vizsgafilm-tervemet, mely Tar Sándor El valahová című novellájának volt az adaptációja. Ehhez csak egy helyszín kellett és négy jó színész. Júliusban elmentünk Bátára és egy hónap alatt leforgattuk a filmet. Rögtön összevágtuk, de megijedtem attól, amit láttam. A független filmezés olyan, mint a free jazz: bármi kisülhet belőle. Én meg megdöbbentem, hogy ami létrejött az mennyire szomorú és kiábrándító. Akkor nem voltam hajlandó szembenézni azzal, hogy ez jött ki belőlem meg az alkotótársaimból. Ekkor jött a lehetőség, hogy lefogassuk Az úr hangját, mely remek alkalmat adott, hogy félrerakjam a Mindörökkét.

Érdekes, mindkét film valamilyen szinten sci-fi.

Most, hogy elindult a háború, a Mindörökké már mégsem. Viszont, ha teoretikusan a disztópiát a sci-fi műfajába soroljuk, akkor az. A film elején azt írtuk ki: „Néhány évvel később”. Ez a néhány év el is telt, mióta leforgattuk. Az irodalmi alapok mellett valós eseményt is felhasználtunk: a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én lőtték le Kelet-Ukrajna felett és ma már bizonyított, hogy az oroszok voltak. A Tarr Sándor féle mélyszegénység ábrázolásának szerettem volna, ha van egy politikai vetülete. Eljátszottunk a fikcióval, mely valóság lett.

Mi volt az a pont, amikor már úgy érezte, mégsem fél a filmtől és a világpremiert egy posztszovjet állam fővárosában, Tallinnban szervezik meg?

Tallinnban sokkal erősebben érezni az a félelmet, amit Oroszország agresszivitása gerjeszt, mint Magyarországon. Észtországban hárommillió orosz él, ugyanazzal az indokkal, mint most Putyin Ukrajna területeit annektálja és beküldi a „békefenntartóit”, megszállhatja a Balti államokat is. Tallinnban elkezdett rezonálni a film a nézőkkel és filmként működni: nagyon sok mindent kezdett el jelenteni. A közönségtalálkozón a film tartalmára kérdeztek rá, a háborús fenyegetettségre és arra, hogy mit tehet az ember, ha egy elbaltázott világot akar helyreállítani.

A Mindörökké low budget film. Ehhez képest az elején az említett lezuhant utasszállító repülőgép roncsai között járunk – a vásznon nem látszik a pénzhiány.

Amikor elkezdek egy filmet, vállalom, hogy nem fog rajta látszani a szegénység. Amúgy nem került sokba a roncsok berendezése, mert Nyitrai Anna díszlettervező talált egy olyan repülőgép járműjavítót, akinél volt egy csomó kiszerelt cucc. Nekünk a szállítást kellett megoldani és adtak nekünk szinte mindent: kiszerelt ülést, burkolatot, egy Cessna letörött szárnyát és oxigén maszkokat. Ezeket szétszórtuk az erdőben és a helyiekből toboroztunk statisztákat, hogy eljátsszák a halott turistákat.

A Mindörökké csak néhány exkluzív vetítésre került be a mozikba. Mi az idea az efféle limitált forgalmazás mögött?

Nem akartunk belemenni semmiféle értelmetlen számháborúba. Például, hogy összevessék az Elk*rtuk nézőszámával, mely egy teljesen másféle dolog, másféle szándékkal, másféle nézőknek. Mindemellett, úgy érzem, hogy moziban jelen lenni ma már csak szimbolikus. Megadtuk a lehetőségét annak, hogy nagyvásznon meg lehessen nézni, nagyon limitáltan, a nagyközönség számára pedig egy streaming szolgáltatót kerestünk. Nemrég egyeztünk meg a HBO-val: nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is elérhető lesz nyáron. Ennél jobb forgalmazási struktúrája egy szerzői műnek nem is lehetne.

Nem siratja a mozit?

Nem. Elfogadom, hogy megváltozott a világ. Én is megteremtettem otthon a lehetőségét annak, hogy úgy tudjak vetíteni, mintha egy kisebb moziteremben ülnék. Moziba pedig én is csak akkor vagyok már hajlandó elmenni, ha valami nagyon színes, nagyon hangos dolgot kell nézni és közösségi élményre vágyom: nem feltétlenül a filmet akarom megnézni, hanem a haverjaimmal akarok lenni, egyszerűen kimozdulni otthonról. A mozi olyan lett, mint egy vendéglőben eltöltött vacsora. Ha az én szokásaim is ennyire megváltoztak, mint filmrajongó, akinek mozigépészi és mozivezetői szakképesítése is van és otthon nézek filmet, akkor ezért nem kritizálhatok másokat sem. Ha a streaming szolgáltatók nem csak a popcorn műveket, hanem az arthouse alkotásokat is terjesztik, nincs probléma, elfogadom a helyzetet.

Nemrég nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy feladta azon álmait, hogy „nagyon színes, nagyon hangos” filmeket készítsen.

Ez így nem pontos. Azt mondom, jelen pillanatban Magyarországon csak független filmet tudok készíteni és ennek elsősorban politikai okai vannak. Nem az én döntésem ez, hanem a hatalmon lévőké, akik nem hajlandóak másnak finanszírozást adni a közpénzből, csak a saját holdudvaruknak. Tehát ha nem Kálomista Gábor, Lajos Tamás, Nagy Dénes vagy Rákay Philip a producerem, akkor esélye sincs a filmtervnek, hogy gyártási finanszírozást kapjon. Magyarországon ezek a producerek garantálják, hogy ma ki a politikailag a megbízható. Abból is ki vagyok szorulva, ami Mundruczó Kornélnak vagy Rév Marcellnek sikerült: nyugati finanszírozású filmeket forgatnak. Én is próbálkoztam, de nem voltam szerencsés, vagy nem eléggé próbálkoztam.

Abból a szempontból rekorder, hogy az elmúlt három finanszírozási rendszer mindegyikében mellőzötté vált. Mi a „titka”?

Nincs titok, idealista vagyok. Kérdezem: melyik rendszer volt ezek közül jó? A Magyar Mozgókép Közalapítvány olyan alapítványi struktúrában működött a rendszerváltás után, mint amilyenekbe most az egyetemeket és az állami vagyont szervezi ki a kormány. A zárt rendszerrel volt a legnagyobb probléma: a kilencvenes években volt egy szakma, mely megkapta az MMK-t, de mire mi jöttünk a kétezres évek elején, az alapítványi tagok kilencven százaléka nem volt aktív filmkészítő és ők határoztak mindenről azok kárára, akik alkottak volna. A közgyűlés mindig olyan határozatokat hozott, melyek nem voltak kapcsolatban a valósággal. Ezt eltörölte Andy Vajna, aki létrehozott egy új struktúrát, mely működött, becsatornázott pénzt, a hatoslottó nyereményét, melyre a közalapítvány sosem volt képes. Az is jó volt, hogy kiépítette az adó visszatérítést. Ám a rendszer közepébe ő maga ült be, létrehozott egy forgatókönyv-fejlesztői csoportot, mely egyrészt cenzúra hivatalként működött, másrészt az évekig elhúzódó fejlesztések semmilyen jelentőséget nem gyakoroltak a gyártási támogatások terén. A legjobbnak ítélt könyveket elkaszálták, azok melyek épphogy átcsúsztak, meg elindulhattak – Andy Vajna kénye és kedve szerint. Vérszemet is kapott, egy önálló stúdiót is tervbe vett. Szóval, ez a rendszer ugyanolyan rossz volt, mint az eggyel korábbi, arról nem is beszélve, hogy Vajnával bejött a politika: Orbán Viktor kintlévőségeinek és „nemlétező” vagyonának kezelője döntött egyszemélyben, miközben négy díszpinty demokratikusan legalizálta ezeket a döntéseket, melyekből a szakma teljesen ki volt zárva.

Aztán egyszer csak Andy Vajna meghalt.

Igen, és jött Káel Csaba és a hatoslottó nyeremény helyett annyi pénz megy be a Nemzeti Filmintézetbe, amennyit rászánnak. A rendszer átláthatatlan. A szakmaiságnak már a látszata sem fontos, az NFI nem más, mint politikai alapokon működő kifizetőhely. Ez része annak a kulturkampnak, amit Orbán Viktor bejelentett. Én hiszek abban, hogy van jó rendszer. Miért nem lehet az élni és élni hagyni elve alapján szakmai döntéseket hozni? Minden olyan ember kaphatna lehetőséget, olyan filmek is tudnának készülni, melyek a nézőknek, az alkotóknak és ha kijutnak külföldre, Magyarországnak is jók. A Hadik vagy a Petőfi film alkotói tekintetében egyértelmű, hogy most csak kontárok kapnak lehetőséget.

Elvállalta Márki-Zay Péter egyik kampányfilmjének a rendezését. Ez csak egy munka, vagy aktivizmus az ön részéről?

Inkább kiállás a demokrácia mellett. Örülök, hogy szakmai tudásommal segíthetek a mostani állapotok megváltoztatásán. Mert azt ugye látjuk, hová vezet az egyszemélyi hatalomgyakorlás putyini receptje.