Az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje Miskolcon született 1942. május 4-én. Édesapja a magyar légierő főhadnagya volt. Gyermekkorának egy részét a kárpátaljai Rahón töltötte. Eredetileg képzőművésznek készült, 1956 decemberében édesanyjával Ausztriába menekült, 1957-ben Washingtonban telepedtek le. 1964-ben végzett a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol közgazdaságtant, illetve gazdaságtörténetet tanult, majd ösztöndíjjal az Oxfordi Egyetemen jogot hallgatott. Több mint húsz évet dolgozott a Schroder csoportnál, 1985-ben az IBJ Schroder Bank & Trust Company vezérigazgatója lett. 1991-ben tért haza és az Első Magyar Alap befektetési vállalkozást vezette.
Tiszteletbeli professzora az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának. Vendégtanár az Oxfordi Egyetem egyik kollégiumában, ahol 2010-ben a tanári kar rendes tagjává választották, ezzel egyidőben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett. Két gyermeke és két unokája van, Oxfordban és Kisasszondon él feleségével, Kingával és lányukkal, Emmával.
Nemrég interjút készítettünk vele.
Nem fogunk pénzt kapni az EU-tól vagy csak keveset, aztán mehetünk szórakozni Vlagyimir Putyinnal