színházak;Budapest Bábszínház;Keresztes Tamás;Frankenstein;

A Kreatúra elszabadul

Ezúttal iszonytatóan hatalmas Frankenstein teremtménye, a már klasszikussá nemesedett szörnyalak, akit Mary Shelley még a romantika korában írt remekbe, és azóta rendszeresen kísért minket könyvben, filmen, színházban. Megtestesíti a félelmet az ismeretlentől, a másságtól, miközben számára is ismeretlen az a közeg, amiben tudósi hiúságból Frankenstein létrehozza, majd felelőtlenül magára hagyja. Rászabadítja őt a világra, és a bizalmatlanul kegyetlen világot rá, amitől agresszív gyilkológéppé válik, és maga is retteg. A gyűlölet gyűlöletet szül benne. Pedig csak kíváncsi, megismerésre, szeretetre vágyik, de utálatban, kitaszításban, totális elutasításban, örökös gyanakvásban van része. Akarva akaratlanul, ő lesz a világ lakmuszpapírja, és az embereké is, mert bárhol, ahol megjelenik, mindenki kimutatja a foga fehérjét. Lehullik róla a máz, a társadalmi szerep, és olyannak mutatkozik, amilyen valójában. A Kreatúra nyilvánvalóvá teszi, hogy az ember sárkányfogvetemény, és megrettenve, védekezésből, ő ugyancsak azzá válik, az már felfogás kérdése, hogy elvetemültségben túl is tesz-e rajta.

Nem sokkal azután, hogy a Katona József Színház Kamrájában, Tárnoki Márk elgondolásai szerint, Teremtmények címmel, színre vittek egy sok szempontból vitatható Frankenstein verziót, a Katona kiváló színésze, Keresztes Tamás, akit régóta foglalkoztatott a téma, a Budapest Bábszínházban rendezett belőle egy meglehetősen jól sikerült változatot. Ebben nagy szerepet játszik a Hoffer Károly által tervezett elképesztő torzszülött, aki riasztóan hatalmas. Óriásiak a végtagjai is, amikor először megjelenik előttünk, annyira rémisztő, hogy gondolhatnánk, kitör a nézőtérre, és letapos bennünket. De éppen az a remek az előadásban, hogy ez csak az első benyomás, hamarosan ezernyi árnyalatot kap a személyisége. Hárman lehelnek bele nagyon is sokrétű életet. Teszárek Csaba a fejét mozgatja, és ő a hangja is. Bartha Bendegúz és L. Nagy Attila a saját fejükre húzzák, és azzal irányítják a ménkű nagy kezeket, a kezükkel pedig a lábakat. Mindhármuknak gyakran látszik az arcuk, olykor az egész testük, ami általában tökéletes harmóniában van az életre keltett monstrummal, de mimikával, gesztussal akár az övétől eltérő vélemény, érzés kifejezésére is képesek. Ez bámulatos összehangoltságot, aprólékosan megtervezett mozgásrendszert igényel, amit Vati Tamás elgondolásai szerint valósítanak meg. A Kreatúra feje, bár az is jókora, kimondottan emberi. A remek mozgatáson múlik, hogy mennyi érzelem kifejezésére képes, a magára maradt elárvulástól, az akár szentimentális elérzékenyüléstől a tébolyult haragig, a dermesztő gyűlöletig.

A színpad jobb szélén ül egy fiatal hölgy, Kézdy Luca, aki komoly figyelemmel és a történésekkel együtt lélegző hegedűjátékkal, meg elektronikus zenével, rafinált hanghatásokkal, zajokkal, zörejekkel, kíséri az eseményeket, amelyek Koltai M. Gábor fordításának és Gimesi Dóra hathatós dramaturgi munkájának köszönhetően, pontosan követhetőek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a levélregény különösen nehezen dramatizálható, pláne, mint ebben az esetben, ha gyakran ugrál térben és időben. Ráadásul a sok szereplő miatt egy színész több szerepet is játszik, emiatt a Katona József Színház Kamrájában, a történetet nem jól ismerő nézők olykor kapkodják a fejüket, hogy kit is látnak, ki is beszél, netán, hogy hol is vagyunk. Ez a Bábszínház Ország Lili Stúdiójában mindig kristálytiszta. Varga Vince fantáziadús mozgóképei a viszonylag kis térben is szinte kozmikussá fokozzák látványt, ami összességében nyomasztóan szürke tónusú, Keresztes díszleteit, Hoffer jelmezeinek zömét is beleértve. A színészek kedvvel kísérleteznek serdülőknek, felnőtteknek szánt produkciókban is a stúdióban. Miközben úgy gondolom, ha a színház szlogenje az, hogy „A báb nem korosztály, hanem műfaj”, akkor előbb-utóbb újra kellene felnőtteknek is játszani a nagyszínpadon. Erre a nemrég bemutatott, szintén igen kiválóan sikerült, A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda is feljogosít. Úgy tűnik, jó formában van a színház, ilyenkor érdemes mind merészebbnek és merészebbnek lenni.

Márkus Sándor Victor Frankensteinként megmutatja, hogy az elvakultan becsvágyó tudós mennyire szemellenzősen merész. Csak odáig érdekli a teremtménye, amíg a holt anyagba életet nem lehel, ami egyébként a bábművészeknek is a mesterségük. Az öntömjénezés, a dicsőség a fontos számára, ezért képtelen a menyasszonyát is szeretni, emiatt képtelen felmérni, mit vagy inkább kit szabadít a világra. Hiszen a Kreatúra önálló, nagyon is markáns személyiséggé válik, akit gyötör az értetlenség, a szeretettelenség, a rideg környezet. Mindinkább társra áhítozik, annak érdekében, hogy teremtsen neki hozzá hasonlatos nőt, fenyegeti, zsarolja a tudóst, magából kikelve vérengzik.

Keresztes rendezése érezteti, hogyan uralkodik el egyre inkább a félelem, és Fassbinder elsőrangú filmjének címét plagizálva: „A félelem megeszi a lelket”. Ez a dühödten elkeseredett lény a kiszámíthatatlanságot, a kiismerhetetlen veszélyt is megtestesíti, ami különben a horror műfajának sajátja. Ez pedig nem is áll olyan messze a báb műfajától, mint gondolnánk. A rémdráma kidolgozásáról és tökélyre viteléről elhíresült, az 1800-as évek végén megnyílt, és az 1960-as évek elejéig működő, párizsi Grand Guignol Színház Guignolnak, az öldöklő csihi-puhival igazságot osztó francia népi bábhősnek a nevét vette fel. Kitermelték az undor- és félelemkeltés széles eszköztárát, amiből később sokan meríthettek, és aminek a kegyetlenkedésektől sem mentes vásári bábjátékok szolgáltatták az alapjait. A mi Vitéz Lászlónk is a szemünk láttára püföli halálra palacsintasütővel az ördögöket úgy, hogy lehetőleg minél nagyobbat koppanjon a fafejük, és utána még örömmel teli vitustáncot jár kinyuvasztott testükön. Angol rokona, Mr. Punch nagyságrendekkel brutálisabb nála. Az általa agyonszúrt, felakasztott szegény párákat még az orrunk előtt, kárörvendő élvezettel le is darálja.

A mostani Kreatúrában nincs kárörvendés. Végtelenül szomorú az arca, kiül rá a fájdalom. Sok borzalmat kell megtapasztalnia ahhoz, hogy ő is szörnyeteggé váljon. Az e mai kocsmán kívül lévő vak öregember társaságában, akit rendkívüli színészi minőséggel Blasek Gyöngyi alakít, nyugszik meg, válik átszellemültté. De aztán őt is elpusztítja. Valamennyi színész, Podlovics Laura, Tatai Zsolt, Szolár Tibor, Pethő Gergő, Csarkó Bettina, Beratin Gábor, Engárd Emil bedob apait-anyait. Ha Frankeinstein és Kreatúrája a világban nem is, de a Budapest Bábszínházban hazatalált.