- Iványi Gábor: Egészen hihetetlen Orbán Viktor képmutatása, nincsenek rá szavak, hogy mennyire arcátlan

Néhány hete az adóhatóság emberei megszállták az önök Dankó utcai központját, számítógépeket és iratokat vittek el. Mi történt azóta?

Nem történt semmi. Az akciónak se volt semmi értelme. Eddig is együttműködtünk a NAV-val, mindig odaadtuk az iratokat, amiket kértek. Reggeltől este hatig voltak nálunk, zsákba rakták a számítógépeinket és az iratainkat, a zsákokat leplombálták. Akkor lehet folytatás, ha majd közösen zsákot bontunk.

Mikor?

Teljesen rajtuk múlik. De még csak nem is szóltak azóta. Se telefon, se e-mail, semmi az égvilágon. Nem tudom, miért volt erre szükség, leszámítva a propagandacélokat. Szerintem el akarták terelni a figyelmet valami másról. Szégyenteljes jelenetek játszódtak le. Temetésre kellett mennem, szóltam a NAV-osoknak, hogy majd visszajövök. Miután elmentem, ráparancsoltak a titkárnőmre, hogy nyissa ki az irodámat. Mondta nekik, hogy ne haragudjanak, erre nincs felhatalmazása. Betörték az ajtót, kiütötték a zárat, azt bűnjelként lefoglalták. Beraktak egy új zárat, amit viszont én szedettem ki, és műgyantába öntettem, hogy kiakaszthassam a falra. Nem vagyunk hajlandók az általuk erőszakkal végrehajtott zárcserét tudomásul venni. Elfogadhatatlan az egész eljárás.

Az adóhatóság szerint a dolgozóik után éveken keresztül nem fizették be a járulékokat, 3 milliárd forinttal tartoznak az államnak. Nem hangzik túl jól...

Azért nem fizettünk, mert tíz évvel ezelőtt elvették tőlünk a jogszerűen nekünk járó kiegészítő állami támogatást. Ha életben akartunk maradni, akkor muszáj volt lavírozni, közben újra és újra elmondani, hogy az a pénz, amit tőlünk követelnek, ott van náluk. Többszörösen is! Körülbelül 12 milliárd forinttal tartoznak nekünk. A hatalommal visszaélve pénzt tartanak vissza. Megemlítem, hogy

Van olyan iskolánk, ahol egy időben lehetővé tettük, hogy ott mossanak az asszonyok, mert a házakban nem volt áram. Ezektől az iskoláktól a legutolsó 95 millió forintos kiegészítő támogatást is elvette Maruzsa Zoltán államtitkár, mondván, hogy ez nem megtérülő befektetés. Nekünk 2010-ig soha nem volt tartozásunk az állam felé. Azóta van, hogy a Fidesz alkotmánysértő módon – ezt nem csak mi mondjuk, hanem az Alkotmánybíróság is megállapította – megszüntette az egyházi státuszunkat, azért, hogy megvonhassa tőlünk a kiegészítő támogatást. Az állam fittyet hány a saját törvényeire is, majd számonkéri, hogy a semmiből miért nem fizetünk.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt szerette volna, hogy a fideszes Novák Katalinnal szemben ön legyen az ellenzéki pártok államfőjelöltje. Végül azonban Róna Péter közgazdász lett. Mi zajlott a kulisszák mögött?

Csak annyit tudok, hogy a Jobbik ellenezte a jelölésemet, és élt a vétójogával. Állítólag az volt a hivatkozás, hogy korábban többször bíráltam, szélsőségesnek neveztem a Jobbikot. Konkrétumokra nem emlékszem, de nem elképzelhetetlen, hogy így volt. Ha bíráltam, akkor okkal tettem. Ha nem változott a Jobbik, akkor baj van. Ha változott – ahogyan azt magáról mondja –, akkor nem igazán értem, mi a probléma velem. A Jobbik tehát opponálta a személyemet, a többi öt párt pedig talán nem küzdött eléggé. Az se jó üzenet, ha öten nem tudják egy ellenvéleménnyel szemben kellő mértékben érvényesíteni az akaratukat.

Érez sértettséget?

Nem, egyáltalán nem. Róna Péter meghívott, ragaszkodott hozzá, hogy mellette üljek a parlamentben. Barátságos volt velem, én is vele. Valószínűleg radikálisabban fogalmaztam volna, mint Róna Péter, de az övé is jó, tisztességes beszéd volt. Novák Katalin beszédéről már nem mondhatom el ugyanezt.

Akkor is elvállalta volna a jelöltséget, ha a politikai erőviszonyok alapján reális esélye van annak, hogy megválasszák államfővé?

Persze. Nem tettem semmit azért, hogy egyesek bennem lássák a lehetséges köztársasági elnököt, de – most egy kicsit patetikus leszek – ha az embert a hazája felkéri egy feladatra, azt nem szabad elutasítani. El kell vállalni. Köztársasági elnöknek lenni igazán fennkölt megbízatás. Sajnos, sokan ezt nem gondolják végig, úgy érzik, hogy az egyéni karrierjük csúcsára értek, ha valamilyen fontos pozícióba kerülnek. Én pedig azt gondolom, hogy egy ilyen tisztség megköveteli, hogy mindazt, ami azzal jár, az ember nagyon komolyan vegye.

Tavaly decemberben, amikor megkérdeztük, beszáll-e a választási kampányba, azt válaszolta: „amennyire lehet, szeretném elkerülni a kampányolást”. Ehhez képest március 15-én felszólalt a Műegyetem rakparton, az ellenzéki pártok nagygyűlésén. Hogyan oldható fel az ellentmondás?

Nehezen. A környezetemben is többen vannak azon az állásponton, hogy egyházi vezetőként ezen a téren hátrébb kellene lépnem. Én azonban erről is azt gondolom: ha megkérnek, hogy szólaljak meg, akkor meg kell szólalnom. Pontosan azért, mert a sokkal nagyobb egyházakat képviselő kollégáim döntő kérdésekben nem szólalnak meg, ha igen, akkor sem kritikus módon teszik. Helyettük is muszáj szólnom, és egyértelműen fogalmaznom, hogy senki ne értse félre.

Március 15-ei felszólalásában Orbán Viktorról azt mondta, hogy – miután évekig részt vett az Ukrajna elleni orosz agitációban – „gatyás békegalambbá” változott át, és úgy „folytatja az árulást”. Honnan jött a „gatyás békegalamb” hasonlat?

Előző nap jutott eszembe. Olyan képeket kell használni, amelyekre az emberek felkapják a fejüket. Egészen hihetetlen Orbán Viktor képmutatása… Régebben máshogyan beszélt: „lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság nyugatról érkezik”. Aztán irányt váltott, Európa ellen uszított, Vlagyimir Putyin mellett agitált. Most pedig hirtelen odapenderedik a béke oldalára, a béke olajágát viszi a csőrében, és azt állítja, hogy az ellenzék fegyvereket akar szállítani Ukrajnába, amelyekkel embereket fognak ölni, míg ő azon dolgozik, hogy ez ne következhessen be. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire arcátlan.

Egyházi vezetőként támogatná, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának?

Fogalmazzunk úgy: nem tiltakoznék ellene. Ebben a háborúban teljesen egyértelmű, hogy melyik fél az agresszor. A lényeg az Ukrajna melletti kiállás, az, hogy ennek mi a tartalma, bonyolult kérdés. Mondok egy példát. Pénzadományokat gyűjtöttünk, és kértük, hogy a határon túl írják össze, mire van szükségük. A felsorolásban a golyóálló mellény is szerepelt. A golyóálló mellény a védekezéshez kell, nem lehet vele másokra lőni, mégis, a fegyveres harcokhoz szállítanánk valamit, ami hadi eszköznek minősül. Vita indult az egyházunkban (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) és az egyesületünkben (Oltalom Karitatív Egyesület) arról, hogy szabad-e nekünk golyóálló mellényt küldenünk Ukrajnába. Nem tudom pontosan, mi a helyes megoldás. Az bizonyos, hogy gyáva és gonosz cselekedet nem megsegíteni valakit, aki a függetlenségéért, az életéért küzd.

Most már árulja el, végül küldtek golyóálló mellényt Ukrajnába?

Egyelőre nem, csak megnéztük, mennyibe kerül: 18 ezer forinttól 100 akárhány ezerig. Lehet, hogy fogunk küldeni. Az imádság nélkülözhetetlen, de imádsággal vagy puszta kézzel nem lehet védekezni a tankok ellen. Aztán, amikor vége ennek a szörnyűségnek, a kardokat kapákká kell kovácsolni, a lándzsákat sarlókká, ahogyan Ézsaiás könyve írja. Egy normális nemzetnek mindig készen kell állnia arra, hogy a fegyvereket beolvassza. A cél nem az, hogy egy fegyveres konfliktus résztvevői legyünk, hanem az, hogy – ha a gyerekeinket és otthonainkat megvédtük – bontsuk el azokat a háborús eszközöket, amelyek kísértésbe hozhatnák az embereket.