A magyar labdarúgással foglalkozó melldöngetős főzőműsorokban azt a látszatot keltik, mintha a fazékban csirkepaprikás rotyogna. Ami biztos, az biztos, a fedő alá tilos betekinteni. Előbb-utóbb azonban eljön az igazság pillanata, amikor tálalni kell. Ekkor kiderül, hogy a csorba szélű tányérokba jó esetben csak a püspökfalat és környéke, valamint némi szaft jut. A terítésnél nem csak a kés és a villa, de a szalvéta is hiányzik. A fogyasztás kétes tisztaságú abroszon, marokra fogott kanállal történik.
E kis képes felvezetés futballunk apropóján sejlett fel bennem.
Az adófizetők és a szurkolók, miként korábban, az utóbbi évtizedben is különösebb zokszó nélkül tűrik a legkülönfélébb költségvetési és adótrükkökkel előállított, mintegy ezermilliárdnyi futballforint villámgyors füstbemenetelét.
Abban a reményben persze, hogy válogatottunk vagy egy klubcsapatunk előbb vagy utóbb képes lesz valami emlékezetesre. Ha nem is folyamatosan, de legalább néha-néha...Vegyük számba a legutóbbi dekádban felmutatottakat. Kezdjük válogatott együttesünkkel. Tíz év alatt sikerült egy hellyel előbbre rukkolnunk az 55-ös európai tabellán, így most a 28. helyen rostokolunk. Ausztria a 8., Szerbia a 12., az alig több mint egymilliós Ciprus a 15. Az először a sakkban alkalmazott, majd a futballra is kiterjesztett, hazánkfia, Élő Árpád által kigondolt, általánosan elfogadott, számos egyéb fontos tényezőt figyelembe vevő, aprólékosan cizellált pontrendszer sem mutat szebb képet. Eszerint például Dánia a 12., Magyarország a 31.
Próbáljunk vigasztalódni klubcsapataink bizonyítványával. Az aktuális kontinentális ranglistán (Transfermarkt) a Ferencváros a 99., a Fehérvár 102., a Puskás Akadémia a 293. A határ túloldalán a Sakhtar Doneck a 19., a Salzburg a 21.. Megszámoltam, hogy egy pár héttel ezelőtti bajnoki fordulóban hány szomszéd országból szerződtetett labdarúgó szerepelt a kontinens öt legerősebb (német, angol, francia, spanyol, olasz) bajnokságában. 31 szerb, 23 horvát, 11 szlovén, 6 szlovák, 4 magyar.
Meneküljünk haza, a langymeleg buborékba! A február 20-ai, a nézhetőség alsó határát sem súroló, MOL Fehérvár FC - Újpest FC (2-1) meccsen a pályára lépett harminc játékosból 22 idegenlégiós volt. Ha nem unják még a számokat, talán még ezt: az NB I-ben a szerződtetett külföldi játékosok aránya meghaladja a 47 százalékot. A hevesen hangoztatott utánpótlás nevelés, az akadémiai és a TAO rendszer nagy dicsőségére, a magyar futballba öntött közpénz milliárdok hasznosulásának mutatójaként...
Még folytatnám, mert idevág. Mintha körvonalazódna valamiféle új koncepció a magyar állami sportpolitikában. A süllyedő eredményességet érzékelvén, a görcsös kivagyiság mintha a honosításban látna egyre nagyobb lehetőséget. A külföldön született, iskoláikat ott végző sportolók sikereit pedig valószínűleg fokozottabban, emelkedettebben, emlékezetesebben élnénk át, ha érmeseink elmondhatták volna, az eredmény nagyrészt a magyar iskolai testnevelés és diáksport magas színvonalának, utánpótlás nevelésünk, edzőképzésünk hatékonyságának köszönhetik. Reménykedjünk...