Fidesz;ellenzék;Pest megye;választás 2022;

2022-03-29 12:12:00

A fél választókerület Tibor zsebében van, de már nem bírják tovább

Omladozik a Fidesz-bástya Pest megye déli részének négy körzetében. A vasárnapi voksolás esélyeit bemutató sorozatunk újabb része.

Ritkán termett babér a mostani ellenzéknek Pest megye déli választókerületeiben a rendszerváltozás után. Csakhogy a 2019-es önkormányzati választás már megmutatta, hogy a fővárosból az agglomerációba kiáramló szavazók képesek átfordítani az eredményeket: Érden, Szentendrén, Budakalászon, Szigetszentmiklóson, Ráckevén és Gödön is ellenzéki polgármestert választottak. Hasonló fordulatban reménykednek az Egységben Magyarországért pártjai a megye legnagyobb területű, de legkisebb lélekszámú választókerületeiben, Nagykáta, Monor, Dabas és Cegléd környékén.

A változás érik a 11-es, dabasi székhelyű körzetben is, legalábbis így látja az ellenzéki összefogást képviselő korábbi profi versenytáncos művelődésszervező Jánosi-Lesi Ágota is a mérések alapján. A Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója mellett és a megyei közgyűlésben is dolgozó politikus ellenfele nem kispályás fideszes: Pánczél Károly 1998 óta folyamatosan képviselő, a most záruló ciklusban a nemzeti összetartozás bizottság elnöke volt. Hat választásból kettőn területi listáról jutott be, négyszer egyéniben győzött. Legutóbb kevéssel 51 százalék alatt maradt az eredménye, de ez bőven elég volt a mandátumához. A több mint 89 ezer szavazó hét jelölt közül választhat április 3-án.

A kérdésre, hogy milyen gondokat kell megoldani a térségben, az ellenzéki induló hosszú felsorolásba kezdett. A lista első helyén a közlekedés állt, mert szerinte

Az sem jár jobban, aki tömegközlekedéssel próbál eljutni egy 20-30 kilométerre lévő másik településre: busszal ez belekerül két órába, a Budapest-Belgrád vasútvonal építése alatt ezen a vonalon is hosszabb a menetidő. Ha pedig valaki a HÉV-et választja, egy és negyedórás menetidővel számolhat a fővárosig. A H6-os HÉV a felújítási tervek megvalósítása után fél órával gyorsabb lesz, de a beruházás nagyon nehezen indul be.

– Hasonlóan sürgető feladat a szakorvosi ellátás megoldása, Ráckevén nagyon gyorsan be kellene fejezni a vízhálózat felújítását, mert sárga, büdös víz folyik a csapból, amit érthető módon nem akarnak meginni az emberek – folytatta a felsorolást Jánosi-Lesi Ágota. A következő „probléma állomás” szerinte Délegyháza. A település határában ugyanis alig pár száz méterre a szélső házaktól engedélyezték a kavicsbányák működését a miniszterelnöki vő, Tiborc István egyik üzlettársának. A kitermelés miatt már most elviselhetetlen a teherforgalom Kiskunlacházán is.

Jánosi-Lesi Ágota azt mondja, azért van szükség a váltásra, mert Pánczél Károly tiszteletreméltón foglalkozik ugyan a határon túli magyarság gondjaival, de nem szólal fel a dabasi körzetben élők érdekében, márpedig a választók szerint egyéni képviselőként ez lenne a dolga.

Az ellenzéki indulók közül minden valószínűség szerint Szabó Rebeka van a legnehezebb helyzetben, hiszen párbeszédes párttársa, Gér Mihály helyére kellett beugrania február közepén Pest megy 10-es számú választókerületében. A volt albertirsai helyi képviselő ugyanis évekkel ezelőtt részese volt egy halálos közlekedési balesetnek, ami után kegyeletsértő megjegyzéseket posztolt. Miután ezt ellenfelei nyilvánosságra hozták, lemondott.

Szabó Rebeka 2010 és 2014 között volt már parlamenti képviselő, ökológus végzettséggel a mezőgazdasági bizottságban dolgozott a földbérleti pályázatok körüli visszaélések felderítéséért. Az utóbbi években Zugló alpolgármestereként dolgozott. Ellenfele Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, aki 2010 óta Monor és környéke egyéni képviselője, de egy ciklust már 1998 után is végig vitt ugyanitt. Előtte és közben azonban szocialista képviselőket választott a körzet, tehát nem „bigottan” fideszesek a szavazók.

A monori ellenzékiek a kormánymédia túlsúlyával magyarázták lapunknak, hogy miért nem ütnek vissza az államtitkárra sem a még monori polgármestersége hosszú ideje alatt elkövetett állítólagos visszaélései, sem a települések jogainak és kasszájának kiürítése. Volt, aki úgy fogalmazott lapunknak: „a fél választókerület Tibor zsebében van”, azért viszont nem tett semmit, hogy bővüljön a város szennyvízhálózata, pedig a sok betelepülő és építkezés miatt a rendszer már nem bírja a terhelést.

Szabó Rebeka esélyeit javítja, hogy itt csak öt induló szerepel a szavazólapon, míg a többi megyei körzetben általában hat vagy hét felé oszlik a szavazók bizalma.

Nagykátán is felzárkózott az ellenzék jelöltje

Pest megye 9-es választókerülete, Nagykáta a masszívan Fidesz-párti déli körzetek közt is kiemelt helyen szerepel, hiszen parlamenti képviselője 1998 óta Czerván György agrárközgazdász. Az agrártárca korábbi államtitkára tehát a hetedik egyéni győzelemre számít az idei választáson, de a mérések azt mutatják, kevesebb mint egy héttel a szavazás előtt már nem is olyan biztos a mandátuma.

A politikus erős jobboldali kötődését a hosszú fideszes időszak ellenére megkérdőjelezi az az önéletrajzából mindig kihagyott részlet, hogy 1985-ben az MSZMP és a Hazafias Népfront támogatásával is indult a képviselőségért, tehát a Fidesz előtt az állampárt is benne bízott, bár csak pótképviselőnek választották meg. Legutóbb, 2018-ban a szavazatok felét tudta megszerezni. A mostani kampányban azonban új helyzettel találja szemben magát. Az ellenzék hat pártjának aktivistái és szimpatizánsai úgy látják: Czerván megöregedett, elfáradt, és annyi pénzt harácsolt össze magának és a családjának, hogy inkább annak élvezetével kellene foglalkoznia a jövőben.

Kihívója az LMP nagykátai születésű alapítója és társelnöke, 2014 óta képviselője, a parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának eddigi elnöke, Schmuck Erzsébet. A civilekhez hasonlóan ő is úgy látja, hogy Czerván György ahelyett, hogy a nagykátaiak és környező településeken élők érdekében dolgozott volna, fideszes szokás szerint saját családjának osztotta ki a pénzeket, előbb trafikokat kapott, majd a tápiószentmártoni lovasközpontot használhatta a veje.

Schmuck szerint a választókerület lakóinak a mindennapi életét keseríti meg az úthálózat rossz minősége, a nem megfelelő csatornarendszer, vagy a felújítások elmaradása és az egészségügy leromlott helyzete. A mérések azt mutatják, hogy nyílt a verseny Pest megye 9-es egyéni választókerületében, az ellenzéki jelölt erősen feljött az előzetesen biztos győztesnek hitt fideszesre.   

Kopogtató autók

Pest megye fővárostól legmesszebbre eső és egyben legkevesebb választópolgárnak otthont adó választókerülete a ceglédi. A 12-es körzetben 74 ezer szavazó dönt április 3-án, hogy a volt ceglédi polgármester, Földi László megkezdheti-e a negyedik parlamenti ciklusát, vagy a Jobbik nagykőrösi önkormányzati képviselője, Zágráb Nándor lesz a térség patrónusa az Országházban. Arról kevés fogalma van az embereknek, mit akar tenni értük a kormánypárti Földi László, ez a néhány avatóünnepségen, gasztronómiai programon és nótaesten, ahová ellátogatott, nem derült ki. Zágráb Nándor felkérését pedig, hogy a körzet mind a tíz településén tartsanak közös fórumot, ahol kifejthetik a terveiket, főnökéhez hasonlóan ő sem fogadta el.

Az ellenzék ebben a választókerületben új módszerekkel is próbál eljuttatni minél több információt a választókhoz. Az Egységben Magyarországért összefogás arculati elemeivel felmatricázott úgynevezett „kopogtató autókkal” járják a települések utcáit, hangosbemondóval ismertetik Zágráb Nándor programját, a következő kampányeseményeket. Ugyanazt az audiovizuális eszközt használjuk, mint Orbánék – mondta a képviselőjelölt kampányát segítő egyik aktivista –, csak míg ők a tévécsatornákon jelenhetnek meg naponta, nekik az utcáról kell elérni, hogy felfigyeljenek rájuk az emberek. A ceglédi körzetben nem nő a lakosság száma, mint a megye többi választókerületében, komoly foglalkoztatási gondok vannak, mert más a kereslet, mint az itt élők képzettsége és persze itt is vannak botrányok. Zágráb szerint Nagykőrösön például a fideszes polgármester visszavásárolta az uniós pénzből felújított, majd csődbement strandot 105 millióért, ám kiderült, hogy a szerződésben nem volt benne a fürdő bejárati része, ezért újabb 129 millió forintot kell fizetni az önkormányzatnak.