Bár Orbán Viktor az elmúlt napok óta intenzíven járja az országot és kampányol, a kampányesemények rendre zárt körűek, nehogy még a végén a sajtó munkatársai nekiálljanak kellemetlenkedni. Az események lezárultával rendszerint a Facebookra töltenek fel zenés videókat róluk, amelyeken Orbán Viktor beszédét intézi hívei bűvkörében. A Telex megpróbált bejutni két ilyen rendezvényre, nem jártak sikerrel.
A lap stábja előbb Egerben járt, ahol már a helyszín bejáratánál útjukba álltak a biztonságiak és rövid úton arrébb is tessékelték őket. Bolyki János borász, a helyszín tulajdonosa széttárta karját és értésükre adta, hogy ő bizony semmit nem tehet annak érdekében, hogy az újságírókat beengedjék a rendezvényre. A mellette sétáló aktatáskás úriember eztán hangos nemtetszését jelezte, amikor szóba került, hogy a független sajtó szeretne kérdezni. Mielőtt aztán Orbán Viktor megérkezett a helyszínre, előrelátó biztonsági lépéseket hajtottak végre a párt megfelelő emberei: az utat jó előre lezárta az erre szakosodott csapat. Eztán még egy brilliáns elterelő hadművelet is belefért: két ugyanolyan fekete, kék villogóval ellátott furgon érkezett, ezek egyikéből pattant ki láthatatlanul Magyarország miniszterelnöke.
Egy nappal később a Veszprém megyei Dudaron próbálkozott a Telex, ahol előbb egy bemutatkozását mellőző férfi ingerült fogadtatásában volt részük. A biztonságiak zártkörű rendezvényre hivatkoztak „falusi szinten”, és tagadták, hogy jön a miniszterelnök. Aki aztán megjött. A stáb előtt rohamtempóban elhaladó Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő sem válaszolt arra a kérdésre, hogy jön-e a kormányfő, az érkezők közül pedig aki esetleg mégis nyilatkozott volna a lapnak, arra is ráparancsoltak a szervezők, hogy menjen be az épületbe inkább.