Magyar futball, avagy vergődés és kútba dobott milliárdok

Mérlegen Orbán Viktor kedvenc hobbijának teljesítménye. Mire jutott a labdarúgás 12 évnyi kistafírozottsággal?

Korántsem túlzás azt állítani: semmi nem példázza jobban a miniszterelnök kormányzóképességének hatékonyságát, mint a futball. Orbán Viktor fanatikus rajongója a sportágnak. Rendszeres látogatója a Bajnokok Ligája- Eb- és vb-meccseknek, rendre feltűnik a Fehérvár díszpáholyában, sőt, alacsonyabb osztályú találkozókon is kedvtelve szotyolázik. A 2010-es ismételt hatalomra kerülése előtt fejébe vette: abban a kicsiny országban, ahol a sport, de kiváltképp a labdarúgás egykor elhitette az emberekkel, hazájuk milyen kiemelt szerepet tölt be a világban, a futball felvirágoztatásával visszaadható az önnön nagyszerűségükbe vetett meggyőződés. Hogy a politikai akarata és mániája épp összetalálkozott, korábban soha nem tapasztalt pénzáradatot eredményezett a sportágban. Orbán minden eszközt megadott, hogy célját elérje.

És? Mire jutott az ember a megrögzöttségében? Lássuk!

Muszbek Mihály sportközgazdász lapunk március 28-i számában azt mondta, számításai szerint az elmúlt 12 évben mintegy 6000 milliárd forintot fordított az ország a sportra. Ebben az összegben minden benne van, a közvetlenül a költségvetést terhelő kiadások mellett a bujtatott támogatások, a tao, a rendeleti úton kiosztott pénzek, minden. Ennek az összegnek a 40 százaléka a létesítményfejlesztésre ment, a második legjelentősebb részét a labdarúgás kapta.

Amíg 2010-ben az akkor még 16 csapatos NB I mezőnye alig 8 milliárd forintból gazdálkodott összesen, ma csak a Ferencváros ennek minimum másfélszereséből működik, de a Fehérvár ugyancsak jócskán egymaga 10 milliárd fölött költ. A mesterségesen felpumpált summa nem elég: a futball egészen kivételezett helyzetére jellemző adalék, hogy a játékosok immár 500 millió forintos határig vehetik igénybe a kedvezményes ekho adózási formát... Ma már ott tartunk, hogy az NB I-ben az átlagkereset jócskán 3,5 millió forint fölött van. De még az utánpótlás korosztályú tinédzserek is több százezres összeget kapnak. Ezek után ugye most fölösleges volna citálni a pedagógus béreket?…

Egyébként Orbán visszatérően hangoztatja Puskás Ferenc legendás mondatait, hogy „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”, csakhogy ez ebben a mesterségesen, a piaci és valódi versenyt teljességgel nélkülöző rendszerben ez nem állja meg a helyét.

A magyar futball ugyanis az elmúlt három kormányzati ciklusban semmit nem lépett előre. Mondanánk, hogy vegetál, de milliomossá tett ezrek esetében ez elég viccesen hangozna.

Való igaz, az évtizedeken át elmaradt infrastrukturális fejlesztések terén volt változás, csakhogy totál feleslegesen. A túlárazott és túlméretezett stadionokban tudniillik lézengenek az emberek. Muszbek kalkulációja szerint a székek átlagosan 17 százalékban vannak kihasználva.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2011-re elkészült stratégiájában, amely a Megújulás évtizede 2010-2020 alcímet viseli, azt vetítette előre: 2019-re 8000 lesz az élvonalbeli bajnokság meccseinek átlagos látogatottsága. A bátor célkitűzés csöppet befuccsolt. Az anyag megjelenésekor 2800 volt ez az adat. Ma 2600. „Nézők csak akkor lesznek, ha kulturált környezetbe, európai körülmények közé érkezhetnek a drukkerek” – szólt anno az érvelés az eszement stadionépítési láz elhatalmasodásakor. Ez lett belőle. Csökkenés. A pénzügyi lehetőségek, az új stadionok megléte nem tette vonzóbbá az NB I-et. Arról ugyanis Orbán elfeledkezett: kontraproduktív valódi produkciót nem nyújtó játékosokat, edzőket pénzzel kitömni. A szurkoló teljesítményre, szórakozásra vágyna, de a jelenlegi berendezkedés csupán elborzasztásra szolgál: mindenki látja, hogy teljesítménykényszer híján csak folynak szét a milliárdok.

A miniszterelnök kezdeti tervei már 2015-re totálisan befuccsoltak. 2007-ben létrehozta Felcsúton a Puskás Akadémiát, amely az utánpótlás-nevelésre szakosodott, akkor azt mondta, 7-8 éven belül 50 olyan játékos lesz, aki eljut a 4-5 top európai bajnokságba, majd amikor ez nem jött össze, a tao legnagyobb nyerteseként egyesülete inkább az NB I-es dobogót célozta meg. A Felcsút most harcban van a bajnoki címért, más kérdés, hogy kerete hemzseg a légiósoktól...

Az MLSZ-stratégia célszámaként anno megfogalmazták, hogy a nemzeti csapatunk „tartósan a top30-ban legyen a FIFA-világranglistán. Ez csak átmenetileg sikerült, volt a gárda a 18. is (a 2016-os Eb-nyolcaddöntő folytán), ám most mindössze két hellyel van előrébb, mint volt 2010 végén: akkor 42., jelenleg a 40. A nagyratörő tervek között azt legalább sikerült teljesíteni, hogy a válogatott 2020-ig legalább két világversenyre kijusson. Ez úgy jött össze, hogy 2016-ban annak nyomán szerepelhetett ott a csapatunk, hogy az Európa-bajnokság létszámát 16-ról fölemelte az európai szövetség (UEFA) 24-re; a koronavírus-járvány miatt 2021-es halasztott következő kontinenstornára pedig Szoboszlai Dominik a pótselejtezős finálé 92. percében egy káprázatos egyéni megmozdulás nyomán lőtte ki Marco Rossi alakulatát. Az izlandi kapu bal alsó sarkába bombázó legértékesebb magyar futballista amúgy nem a magyar képzés terméke«: az egyéni foglalkozásokra specializálódott edző édesapja kezei alatt fejlődött azzá, aki.

Az adatok alapján úgy tűnik, a tömegbázis megteremtése megvalósult, mindazonáltal sokaknak fenntartásai vannak ennek kapcsán is, azt vallják, a számok manipulációja tetten érhető.

A szakemberképzés kész kudarc, de talán a legnagyobb blamázs mégiscsak az: „A labdarúgás, ha jól üzemeltetik, a költségvetés nettó befizetőjévé válhat a nettó haszonélvezőjéből. Ezen összefüggés megvalósításával és a társadalom tagjaival való elismertetésével 2018-2020-ra elérhető a magyar labdarúgás fenntartható felemelkedése” – volt olvasható a 2011-es tervekben.

Mókás. Vagy még inkább: siralmas.

Ezek után összegezvén: a kormánypárti oldalon visszatérő és elég hangos narratíva, hogy a Fidesz kormányozni legalább tud. A megállapítás az élet ezer területén megbukott. De sehol nem olyan szembeszökő a kudarc, mint a futballban.

Mit várhatunk egy olyan miniszterelnöktől, aki mindent megtett kedvenc hobbijának felvirágoztatásáért, és semmit nem tudott elérni abból? Orbán a hatalom centralizálása és megtartása terén valóban tehetség.

Másban?

Hogy őt idézzük: na, ugye!