Nézzük minden irányból, röntgenezzük, boncolgatjuk, mégsem látható, milyen előnyök vették rá az orosz elnököt, hogy totális háborút indítson Ukrajna ellen. Mind többen hajlanak rá, hogy nem érdemes racionális okokat keresni.
Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint is közelebb kerülünk a magyarázathoz, ha megpróbáljuk elfogadni, hogy más dimenzióban mozgó motivációkról lehet szó. „Putyin tavaly szenvedélyes értekezést írt a keleti szlávság összetartozásáról, Oroszország történelmi szerepéről – hangsúlyozza az elemző. – A katonai akció bejelentését is hasonló kiselőadással vezette fel. Miért ne hihetnénk el, hogy komolyan gondolja? Az egység mesterséges, bolsevik megbontását, Oroszország küldetését a térség tradicionálisan testvéri jellegének újjáteremtésében, harcát a vélt ukrán neonácizmus ellen. Amivel nem azt akarom mondani, hogy megőrült volna. De tény, hogy 22 éve irányít egy volt birodalmat, és ennyi idő után minden vezető természetszerűen belecsúszik egyfajta hatalmi pszichózisba, és gondolkodásában több teret kap a misztikum.”
Értelem hiányában
Takácsy Dorka Oroszország-szakértő sem tartja racionális döntés eredményének az inváziót. „Putyin gyakorlatilag teljes izolációban töltötte az elmúlt két évet a járvány miatt. Lényegében saját belső körétől is szeparálta magát, ezért pontatlanabbá, kevésbé rendszerszerűvé válhatott az információátadás. Így annak ellenére, hogy az elmúlt években Oroszország megerősítette a titkosszolgálatát Európában, nem jutottak megfelelő értesülések a vezetés birtokába. Például a lehetséges szankciók mértékéről. Ráadásul Putyin megszállottjává vált az ukrán kérdésnek. Mindez valószínűleg nem segítette elő a megfontolt döntéshozatalt” – állítja a kutató.
Az ember mégis hajlamos keresni tovább a döntés lehetséges előnyeit. Felmerülhet benne például, főleg az orosz közmédia fantazmagóriáit hallgatva, hogy Oroszország feladta a Nyugattal való nehézkes, talán hátrányosnak is érzett partneri együttműködést, és előtérbe helyezte geopolitikai törekvéseit, felvállalta az elszakadást, bízva saját erejében, az ázsiai térség, mindenekelőtt Kína nyújtotta lehetőségekben. A szakértők azonban határozottan komolytalannak, értelmetlennek tartanak egy efféle elképzelést. „A leszakadás semmilyen előnnyel nem jár. Kína már másnap maga alá gyűrné Oroszországot – véli Feledy Botond. – Ha az embernek csak egyetlen vevője van, a sarki boltban sem jelent jót. A kínaiak egyszerre kerülnének monopolvásárlói és -hitelezői helyzetbe, sok technikai eszközt csak ők tudnának szállítani. Oroszország számára ez óriási kiszolgáltatottságot jelentene. Orosz üzletemberek a 2014 óta tartó Kínához közeledést sem látják egyértelmű sikertörténetnek. Az önállósodás pedig képtelenség. Nincs hozzá se szellemi, se anyagi tőke. Az északi-sarkvidéki gáz tenger alatti bányászata drága mulatság, Kína felé sem fejezték még be a nagyobb vezeték építését. Ráadásul minden projektet átitat a korrupció.”
Takácsy Dorka szerint sem lesz előnyös Kínára támaszkodni, bár a propaganda jól el tudná adni ezt a lépést, mondván, „vállvetve haladunk Kínával a jó oldalon”. „Rövid távon az ország biztosan nem képes saját lábra állni. Főleg egy ennyire globalizált világgazdaságban. Elég megnézni, mi történik a szankciók sújtotta szektorokban. Van olyan légitársaság, amely gépeinek a fele már most nem tud felszállni az Európából érkező alkatrészek hiánya és a szükséges karbantartás elmaradása miatt” – mondja a szakértő.
Ég és föld a két unió
e ha Oroszország gazdaságilag ennyire gyenge, tehetetlen, politikailag pedig kiszámíthatatlan, miért tárja ki előtte kapuit a magyar kormány? Milyen előnyökkel számolt? Hiszen Orbán Viktor még csak 12 éve ül a székében. Vagy rövidebb idő is elég az irracionalitást szülő hatalmi pszichózishoz?
„A keleti nyitás és az Oroszország-politika nem az ország, hanem kormányközeli üzleti körök érdekeit szolgálta – állítja Takácsy Dorka. – A hivatalosan meghirdetett gazdasági célokból, nagy beruházásokból szinte semmi sem valósult meg. Az üzleti körök hasznáról viszont nincs nyilvános információ.” Feledy Botond szerint még ennyire sem lehet belelátni a kártyákba. „Éppenséggel elhihetjük az ideológiai közelséget, hogy a magyar miniszterelnök, részben Putyin nyomán szabadon, valóban azt gondolja, hogy a Nyugat megállíthatatlanul hanyatlik, és a túlélés záloga a Kelet felé fordulás, amit kiegészít az állam foglyul ejtése. Bár lehet, hogy utóbbi világnézeti narratíva nélkül is működne. Az viszont mellékes, hányan részesülnek az előnyökből. Egy szűk elit is elég, hogy kedvezményekért támogasson politikai stratégiát. Putyin rendszerének is egy kisebb kör csak a haszonélvezője” – mutat rá a szakértő.
Az viszont kétségtelen, hogy Orbán rengeteg autoriter hatalomtechnikai eszközt tanult Putyintól. A médiaterjeszkedéstől kezdve az intézmények politikai kisajátításán át, az ellenzéket ügynöknek, nemzetidegennek bélyegző külső ellenségkép kialakításáig. A populista hazafias ideológia pedig nálunk is határozott, külön rendszert (illiberalizmust) képviselő arculatot adott a kormánypártnak, ami szintén segített a szavazóbázisa stabilizálásában.
Az orosz–ukrán háború azonban új helyzetet teremt. A magyar politika nem játszhat tovább kettős játékot, választania kell az Európai Unió és Oroszország között. Milyen előnyt jelentene, ha az utóbbival lépnénk szövetségre? „Semmilyet! – vágja rá Feledy Botond. – Közismert, hogy Oroszország GDP-je legfeljebb néhány nagyobb európai országéval hasonlítható össze. Az általa dajkált Eurázsiai Gazdasági Unióban mindmáig vámolási problémákkal szembesülhetünk. A szervezet még ott se tart, ahol az európai közösség az ’50-es években. Nincs közös forrás. Kizárólag politikai alapon kiosztott pénzekről beszélünk. Nincs együttes gazdaságfejlesztés, kohéziós cél. Hallott valaki arról, hogy mondjuk Asztanát azért kell fejleszteni, hogy egyszer Moszkva szintjére jusson? Egyszerűen nem összemérhető a két unió kínálata. Az EU egy valódi szövetségesi rendszer, óriási erőforrásokkal, a világ legnagyobb közös piacával, míg Oroszország egy volt szuperhatalom, amelyről keveset beszélnénk, ha nem rendelkezne körülbelül 6000 nukleáris töltettel.”
Persze az EU-ban is kőkemény érdekérvényesítés folyik, csak éppen békésen, létező intézményi kultúrával. Magyarországnak a jövőben nem szabadságharccal kéne foglalkoznia, hanem az érdekképviseletével, hogy minél több posztot szerezzen az Európai Bizottságban, a parlamentben, legyenek képviselői minden nagyobb pártcsaládban, szövetségesei a fontos döntésekben. Kifizetődő stratégia, országméreten felüli eredményeket hozhat egyes kiemelt szektorokban, Dániától Ausztriáig láthatunk rá példákat.
Akire Putyin ráégett
Vajon folytatni tudja-e befolyásolási kísérleteit európai szélsőjobboldali pártokon, autoriter kormányokon keresztül Putyin, ha hatalmon marad? Feledy Botond szerint nehezen, mert aktivizálódni fog a kémelhárítás, és alacsonyabb lesz a toleranciaküszöb. „De az is kérdés, hogy a szélsőjobb populista erők szavazóbázisa mennyire fogadja el az orosz szövetséget az ukrajnai háború után. Salvinire már szépen ráégett a »Putyin harcosa« póló. Ha sikerül hatásosan hirdetni az általános euroatlanti értékeket, ezek a pártok más üzenetet keresnek majd szélsőjobbos arculatukhoz” – véli az elemző.
Magyarország számára nincs reális alternatívája az uniós tagság erősítésének. Takácsy egy hatalmon maradó Orbán-kormány számára sem lát más utat. „A távolodás Oroszországtól elkerülhetetlen – állítja a szakértő.
A választások előtt persze a kormány nem fordulhatott élesen Putyin ellen, nem ismerhette el, hogy a keleti politikája kudarcot vallott. Amivel egyébként nehéz helyzetbe hozza a kárpátaljai magyarokat. Egy háborús pusztítások után újjáépülő országban szükségszerűen felerősödik a nacionalizmus. Rendkívül káros lehet, hogy a magyar kisebbség anyaországa az egyetlen az EU-ban, amely nem igazán áll ki Ukrajna mellett. Megágyazhat kirekesztésnek, de akár erőszaknak is – döntően a radikális ukrán nacionalisták részéről. Egyetlen dolog segítene: ha a magyar kormány nem csupán közös uniós döntéseket hajtana végre, hanem szavakban is egyértelműen, élesen Ukrajna mellé állna. Úgy gondolom, hogy történelmi esélyt szalasztottunk el az ukrán–magyar kapcsolatok rendezésére. Az ukrán oktatási és nyelvtörvény miatti pengeváltások után új lapot nyithattunk volna. De meggyőződésem, hogy a választások után meg fog szűnni a magyar pávatánc. Bárki kerül hatalomra, az új kormány kénytelen lesz betagozódni Európába, az unióba, feladva a különutas manővereket. Konszolidálni kell helyzetünket, mert a szövetségi rendszerünk tagjai nem fogják tovább tétlenül nézni a folyamatos kibeszélést. Jelenlegi álláspontunk tarthatatlan. És értelmetlen.”
