Mikecz Dániel: Nem volt felhajtóereje az összefogásnak

A 2018-as ellenzéki mozgósítás jobban sikerült, mint a 2022-es, erre pedig senki nem számított. A Republikon Intézet vezető kutatója ennek okairól és Márki-Zay Péter szerepéről is beszélt, amikor a választás eredményét értékelte lapunknak.

– A parlamenti választás előtt arra kértük, hogy tippeljen: szoros küzdelemben Fidesz-győzelemre számított. Újabb kétharmad lett a vége, amit előzőleg a jelentős fideszes fölényt jelző Medián, de a kormányhoz közeli közvélemény-kutatók se mértek. Mivel magyarázza az eredményt?

– A felmérések abban tévedtek, hogy az ellenzéki szavazók viszonylag alacsony részvételét nem jelezték előre. Ha valaki megnézi az adatokat, akkor azt látja, hogy az ellenzéki szövetség mintegy 800 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint 2018-ban, amikor a pártok még külön indultak. Ez nagyon sok. A felmérések azt mutatták, hogy a jobbikosok részéről is van hajlandóság arra, hogy a közös ellenzéki listára szavazzanak, ha nem is akkora, mint a baloldali vagy liberális pártok esetében. Az eredményből azonban úgy tűnik, hogy a valóságban nem volt. Annak ellenére sem, hogy a 2019-es önkormányzati választáson még az összefogás jól működött. Persze, nem csak jobbikosokról van szó. Budapesten is találni olyan választókerületeket, ahol az ellenzéki jelölt kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, és ezt nehéz lenne a Jobbik számlájára írni. Senki nem számított arra, hogy a 2018-as ellenzéki mozgósítás jobban sikerült, mint a 2022-es.

– Miért?

– Az a nagy kérdés, hogy azoknak az ellenzéki szavazóknak egy része, akik 2018-ban behúztak egy ikszet a Fidesz ellen, most miért nem tették ugyanezt. Valószínűleg nem gondolták úgy, hogy ennek a mostani választásnak nagy tétje lenne.

– Ez hogyan lehetséges?

– Sok ellenzéki választó úgy érezhette, hogy az ő szempontjából konszolidálódott a rendszer. A jóléti intézkedések rengeteg szavazót érintettek, közöttük ellenzékieket is. Nem jött létre az ellenzéki egység felhajtóereje. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy amikor a választók nem érzékelik a szakpolitikai vagy ideológiai különbségeket, akkor alacsonyabb a részvétel. A választás előtt nem rajzolódott ki a Fideszétől markánsan eltérő ellenzéki társadalomkép. Helyette az rajzolódott ki, hogy Márki-Zay Péter folytatni szeretné az orbánizmust, csak Orbán nélkül. Ez ellene játszott annak, hogy erősödjön az ellenzéki részvétel a választáson.

– Hasonlót mondott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is. A választás éjszakáján nem csak ő, hanem Jakab Péter, a Jobbik elnöke is nekitámadt Márki-Zay Péternek. Gyurcsány szerint Márki-Zay rossz kapitánya volt a hajónak, Jakab kijelentette róla, hogy megbuktatta az ellenzéket. Jogos kritika? Bűnbakkeresés? Mennyiben felelős a miniszterelnök-jelölt a vereségért?

– Lehetett tudni eddig is, hogy az összefogásból ők ketten azok – Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter –, akik Márki-Zay Péterrel a legnagyobb konfliktusban vannak. Márki-Zay többször elmondta, hogy a Jobbik szerinte nem tesz elég pénzt a kampányba, Gyurcsányt arra kérte, hogy ne kampányoljon. Mindkét pártvezetőben volt tüske. (Hétfő délután csatlakozott a bírálókhoz Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke is – a szerk.) Elvileg kontraproduktív, ha valaki felelősöket keres, de ebben a helyzetben nincs együttműködési kényszer. Az ellenzéki összefogás nem hozott, hanem sok helyen vitt szavazatot. Ilyenkor érezhetik azt egyes pártvezetők, hogy nem kell olyan szorosan kötődniük a szövetséghez, és inkább a sajátjaikhoz beszélnek.

– Kétségtelen: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterként az egyéni körzetében is veszített a fideszes Lázár Jánossal szemben.

– Adódik a kérdés, hogy jó ötlet volt-e egyéniben is elindulnia, amikor neki egy országos kampányt kellett vezetnie. A helyben élők úgy gondolhatták, hogy kevéssé fókuszál az ő ügyeikre. Lázár János közben átpozicionálta magát országos politikusból helyi érdekkijáró emberré. Mutatja Márki-Zay Péter politikusi karakterét, hogy el akarta vállalni az egyéni indulást is, de úgy tűnik, ez a két szerep sok volt egyszerre.

– Az ellenzék pártjai több választáson külön indultak. Az eredmény: fideszes kétharmad. Most összefogtak, és közös jelöltekkel, közös listával indultak. Az eredmény: fideszes kétharmad. Nincs mit tenni?

– Ha igaz az, hogy – nem kizárólag, de elsősorban – jobbikos szavazók hiányoztak az összefogás mögül, akkor az látszik, hogy önmagában ekkora a baloldali-liberális tömb mérete, bő egyharmadot ér. A jobboldal sokkal erősebb Magyarországon. Persze, ez nem független attól a tömérdek pénztől és energiától, amit a Fidesz beletett abba, hogy megváltoztassa a kulturális értékeket, attitűdöket.

– Érdemes emlékeztetni arra: a választójogi szabályok megváltoztatásával a Fidesz ellehetetlenítette, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltekkel, de több listával vágjanak neki a választásnak.

– Ez is igaz, de előre nem látszott az adatokból, hogy az ellenzéknek rossz a közös lista. Az önkormányzati választás után azt lehetett várni, hogy az ellenzék tovább növeli a támogatottságát. Helyette pozíciókat veszített.

– Milyen gyászmunkát javasol az ellenzéknek?

– Már nyolc évvel ezelőtt is elhangzott, hogy „társadalmasítani” kell az ellenzéki pártokat. Most jól látszott az, hogy sokkal erősebb az irántuk való elköteleződés, ami nem csak az önkéntes kampánymunkában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy az ellenzéknek több szavazatszámlálója volt, mint a Fidesznek. Tehát van aktivistahálózata az ellenzéknek is, nem ez hiányzott. A valóságnak arra a fajta érzékelésére azonban, amire közvélemény-kutatási adatok utalnak, nem biztos, hogy politikai stratégiát lehet építeni. Mondok egy példát. A nyugat és kelet, az Európai Uniós és Oroszország viszonyának vizsgálatakor rendre kijön az, hogy a magyar választók döntően elkötelezettek a nyugat és az EU iránt. Mégis, az ellenzék hiába próbálkozott azzal, hogy a nyugat képviselőjeként beteszi Orbán Viktort egy „keleti dobozba”, a szavazáskor ez nem vált be. A választás ezek szerint máshogyan működik, a szavazóknak csak nagyjából a harmada vevő erre az üzenetre. Az ellenzéki pártoknak máshogyan kell kapcsolatot találniuk a választókkal, megérteni, milyen az a Magyarország, amely nem csak ellenük szavaz, hanem nem megy el rájuk szavazni, pedig 2018-ban megtette. A választók részéről megjelenhet az igény, hogy valamiféle új ellenzékre, komoly vérfrissítésre lenne szükség, ugyanakkor az intézményesítettség és a még mindig meglévő erőforrások konzerválja a jelenlegi állapotot. Látványos átalakulásnak kicsi az esélye az ellenzéki térfélen.

– Nem elég, hogy brutális a különbség a Fidesz és az ellenzék listás szavazataránya között (53-35 százalék), több mint 6 százalékkal a szélsőjobboldali, oltásellenes Mi Hazánk is bejutott az Országgyűlésbe. Ezt se vetítették előre a felmérések.

– Kézenfekvőnek tűnik, hogy aktivizálódtak a jobbikos szavazók. Az oltásellenességnek kevésbé tulajdonítok jelentőséget. Bár ebből is tudtak profitálni, az oltásellenesség inkább arra volt alkalmas, hogy a Mi Hazánk megkülönböztesse magát a Fidesztől. A radikális jobboldal erős tényező Magyarországon, megvannak a maga szervezetei, mítoszai, ünnepei, sajtója. Létező politikai tábor, amit a Fidesz nem tudott teljesen felszívni. A radikális szavazók visszataláltak a Jobbikból már ismert szereplőkhöz. A Mi Hazánk politikusai ismerik azokat a csatornákat, amelyeken keresztül elérhetik őket.

– A Fidesz súlyos százmilliárdokat osztogatott el a kampányban. Ehhez jönnek az ukrajnai háború gazdasági következményei, miközben kérdés, hogy az uniós források olyan zavartalanul érkeznek-e majd, mint eddig. Mi vár a Fideszre? Pontosabban: mi vár ránk?

– Korábban egyre jobban elszigetelődött a Fidesz az európai szövetségesi rendszeren belül, de most átütő sikert ért el a parlamenti választáson, amit nagyon kevesen vártak volna, és ami erős legitimációt ad. Ezt az európai döntéshozóknak is figyelembe kell venniük, akik sok tekintetben pragmatikusabbak, mint amennyire esetleg kívülről látszik a hazai nyilvánosságban. A magyarországi válságmenedzselésben a Fidesz képes lehet olyan szimbolikus jelentőséggel is bíró intézkedéseket hozni, amilyen például a bankokra kivetett különadó volt. A kormány hasonló lépésekkel megmutathatja, hogy vannak ugyan gazdasági nehézségek, de nem a lakosságot akarja terhelni. Más kérdés, hogy a nagy cégekre kivetett különadókat végül mindig az emberek fizetik meg. Az ellenzék pillanatnyilag olyan állapotban van, hogy a kormánynak egyelőre a népszerűtlen intézkedésektől se kell félnie.