Márki-Zay Péter;választás 2022;Hódmezővásárhely;

2022-04-06 22:33:00

Márki-Zay Péter döntött: nem ül be a parlamentbe

Helyette inkább a vásárhelyi gyerekeket védi meg.

„Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem ülök be a parlamentbe – nekem most Vásárhelyen kell megvédenem a vásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába, köztük négy, még csak nem is katona fiaimat” - írta szerda esti Facebook-bejegyzésében a választásokon induló hatpárti ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter úgy véli, a Fidesz számtalanszor bebizonyította, hogy amivel bennünket minden alap nélkül vádol, azt saját maga rendre megteszi. Hozzátette, már a választás előtt is sokszor elmondta, hogy annak eredménye akkor sem legitim, ha az ellenzék nyer – és nem elsősorban a választási csalások, a házhoz vitt levélszavazatok, a törvényesített voksturizmus és az állásuk elvesztésével fenyegetett vagy megvásárolt vidéki választók miatt. A választók jelentős részét ugyanis teljesen félretájékoztatta az egyoldalú, hazug propagandagépezet. Védtelenek voltak a Fidesz hazugságaival szemben, tényleg elhitték, hogy a sorkatonaságba szerelmes, még a kórházakba is katonákat küldő Orbán a béke garanciája, az ellenzék pedig ki sem képzett fiatalokat küldene meghalni Ukrajnába – egy 44 milliós országba, ahová a NATO sem küld embereket, hanem kiberbiztonsági tanácsadással nyújt katonai segítséget.

Kifejtette, ma már a Fidesz propagandagépezete a fehérről is képes elhitetni, hogy fekete, egy jobboldali, hétgyermekes, vidéki keresztény polgármesterről, hogy Gyurcsány embere, hogy utálja a vidékieket, valamint hogy saját gyermekeit is elküldené meghalni egy idegen háborúba.

- fogalmazott. 

A politikus azt ígérte, vidéki polgármesterként sem szeretné magára hagyni azt a „106 hőst”, akik elindultak, az előválasztás jelöltjeit sem, a 27 ezer szavazatszámlálót, a több százezer fiatalt, a milliós roma közösséget és a kétmillió ellenzékit. „Ebben a rendszerben bebizonyosodott, hogy választásokon nem lehetett leváltani a Fideszt – de ez semmit nem vesz el abból a dicsőségből, hogy egy hősies küzdelemben magyarok százezrei küzdöttek velünk aktívan egy becsületes, nyugati elkötelezettségű, emelkedő Magyarországért. Továbbra is felelősséget érzek azért, hogy ez a közösség együtt maradjon, és hazafias ellenállókként mindannyian küzdjünk a korrupció és az önkény ellen. Szent célunk adjon erőt nekünk. Találjuk ki együtt, hogyan védjük meg egymást. Nekünk, akik tiszta lelkiismerettel megtettünk mindent egy becsületes, tisztességes országért, most sem szabad feladnunk ezt a történelmi küzdelmet. Tartsunk ki egymás mellett, nyújtsunk vigaszt a csüggedőknek, álljunk ki az üldözöttekért. Isten óvja Magyarországot!” - zárta bejegyzését Márki-Zay Péter.