Aznap borongós idő volt. Havazott is, később esett az eső, felhős volt az ég. Borzongtam.
Az a nap a választás napja volt. Elvileg abban kellett volna döntenem, hogy az, amit látok, amiben élünk, elfogadható-e számomra, vagy egy újat, egy jobbat választok. Ha nem is ilyen sarkosan, de szavazatommal kifejezhetem elégedetlenségemet.
Kisvárosban élek, közel a déli határhoz. Zavar, hogy elmaradnak a fejlesztések, nem épülnek az utak, és évtizedes, olcsó ígéreteket tesznek elém. Abban bíztam, hogy kifejezésre juttathatom: most már tényleg elég, hogy nem a városom és a környéke, hanem a választás győztesei a nyertesek.
Csendesen esett az eső, megnéztem az eperpalántáimat, a napokban ültettem néhány tövet. Víz kell nekik. A szitáló permet jól jön, segít. De azt láttam, hogy kevés lesz az eső. A közelben, a könyvtárban fogok szavazni, gyorsan átmegyek, elrendezem.
Elég szerencsétlen módon a mi választókörzetünkben nincs szükség arra, már elég régen, hogy fejlesztésekkel, ipartelepítéssel, munkahelyek létesítésével nyerjék meg a választókat. Az ígéretek kipróbált felsorolása is megfelel a közönségnek. A választókörzet el lett könyvelve kormánypártinak, ahol elég megjutalmazni a győzteseket azért, mert sikerre viszik a választást. Elég néhány embernek tisztes sarzsit biztosítani, a választókat már nem kell külön megnyerni látványos befektetésekkel. Olcsón megvan a mandátum. A bevált ígéreteket pedig újra és újra elő lehet venni.
Na persze, nem ez jött szembe, hanem az, hogy választhatok háborút akarók és a béke apostolai között. Nem elég a borongós, rossz idő, nem elég, hogy kesztyűt kell húzni, mert hideg van, még csak esély sem látszott arra, hogy a gondjainkról, a választható megoldásokról döntsek.
A szavazás abban a háztömbben van, ahol lakom. A könyvtárban fogok szavazni. Kedvelem az épületet. Gyerekkorom óta ott megyek el mellette nap mint nap. Ismerem minden részletét. Szép, klasszicista stílusban megépített zsinagógát újítottak föl könyvtárnak. Nagyon jó hely, a gyermekkönyvtárban van a szavazás, és az különösen szépen berendezett, otthonos, polcos, galériás, világos rész.
Elindulok. Eső csepereg. A könyvtár csöndes. Sokan vagyunk, halkan beszélgetünk. Sokan vannak, sokan vagyunk ismerősök. Régen látott munkatársam halkan a háborúról kérdez. Nyugtatnám, látom a szemén, valódi az aggódása.
A háborús fenyegetés emlegetése, a közmegegyezés felrúgása a béke kérdésében kívül esik a választáskor használható, elfogadható érvelésen.
Nagyon úgy fest: azt leplezik a közveszéllyel fenyegetéssel, hogy kerülik a saját tevékenységük értékelését és a terveik bemutatását. Egymás mellett álltunk a sorban. Próbáltam nagyon meggyőző lenni: Magyarországon senki nem akar háborút. Senki.
Az egyes listát támogatjuk, Kiss Laci a jelöltünk. Érzem, látom a várakozást, a reményt. No igen, a változáshoz mindenkinek el kell menni. Eső esik, lassan csepereg. Sokan vagyunk.
Itt vagyok. Itt lehet az első listát támogatni. Ernyő se kell, annyi eső nem esik. Több eső kell, és több szavazat.
Hűvös van és esik, halkan szitál. Csendben jövünk, suttog az üdvözlet. Sokan vagyunk, sok ismerős, a sort kivárjuk, leszavazunk. Nagyon kellett ez az eső. A változás is nagyon kell. Mint az eső…
Megnéztem az eperpalántákat. Pár napja ültettem ki a töveket. Rendben vannak. Kevésnek találtam a permetező esőt. Megöntöztem mind a palántákat a hideg esőben. Bízom benne, hogy nem fagynak ki az este. Egy kevés földet toltam a tövekhez…
Aznap kevés volt az eső és kevés a szavazat. Esőben öntöztem.