Őserő, elsöprő szenvedély jön be Hegedűs D. Gézával a színpadra, és ehhez nem kell, hogy Prospero vagy Lear király legyen. A zsigeri érzelmek akkor is ott vibrálnak benne, ha egy olyan hétköznapi szobába érkezik meg, egy tanyasi házba, mint a Gyerekek című darab előadásának premierjén, a Rózsavölgyi Szalonban. Kis tér, amúgy sem lehet benne hősszínészként, öblös hangon bömbölni. Inkább fiatalon ragadta el a túlzott pátosz. Nekilódult keze, lába, sőt a hangja is. Ha úgy adódott, velőt rázó volt. Meg akarta rengetni a világot és a színházi szakmát, nagy elánnal megrendíteni nem csak a nézőket, hanem saját magát is. Ettől időnként túl sok volt, netán hamis. Olykor megmaradt a tetszetős felszínen. Az „átkosban” hittel szavalt március 15-én a hivatalos ünnepségen, amitől többen összevonták a szemöldöküket. Tele volt naivitással, amiből még mindig jókora adag van benne, és ez egyáltalán nem baj, feltehetően ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagy, bölcs színész lett belőle. A naivitás szükséges a gyermeki játékosság megőrzéséhez, ami a színészet lételeme.
A Gyerekek is naiv, idős értelmiségiekről szól. Három olyan nyugdíjas atomtudósról, akik sok tekintetben már gyermetegek is. Egy házaspárról, és volt kolléganőjükről, akit igen régóta nem láttak, de váratlanul betoppan hozzájuk, hamarosan kiderül, hogy nem minden hátsó szándék nélkül. Természeti katasztrófa miatt, aminek lehetőségével nem számoltak, komoly bajt okozott, és váltig halálos veszélyt okozóan sugároz az általuk épített atomerőmű. Gyötrődnek a felelősséget illetően, miközben a magánéleti szálak is összekuszálódnak. A múlt belegyalogol a jelenbe, ami viszont kétséges, ahogy az is, tudnak-e, mernek-e tenni valamit a sugárzás elhárítása érdekében. Három ember fő a saját levében, míg elhatározásra nem jut. Lucy Kirkwood műve jutalomjáték a színészeknek. Ujj Mészáros Károly rendezésében szerencsére nem akarnak tartalmatlanul brillírozni. Egri Márta Hazel, a fölöttébb házias, gondoskodó, pedáns feleség, Rose a betoppanó impulzív, improvizatív kolléganő pedig Kiss Mari, aki otthoni teendőkre valószínűleg soha nem szánt sok időt. Hegedűs D. Bill, akinek nem lesz könnyű lavíroznia a két nő között, megemészteni múltat és drámai jelent.
Hegedűs D. a Rózsavölgyiben, Churchillként is mutatkozik, Nagy-Kálózy Eszter partnereként, a Churchill és Garbo című darabban, amit ő is rendezett. Ebben szintén a már társadalmi küldetése után lévő embert formáz meg, akit villanásnyi időre megperzsel a művészi pályától visszavonult színésznő. Ez esetben is kérdés, mi mindent határozhat meg a múlt, és mi állhat még az idősödő emberek előtt. Hegedűs D. már gyakran öregeket játszik, de ő maga ereje teljében van, többedik színészi fénykorában. Egyik bemutatója a másik a sarkában lóg, miközben régóta, akár egyetemi égszakadást és földindulást átvészelve, megszállottan tanít, és esetenként fel is lép vizsgaelőadásokban. Tanítványa volt például ifj. Vidnyánszky Attila, aki a rapid módon bezárt Ódry Színpadon Hegedűssel a címszerepben rendezte meg az Athéni Timont, akit különböző szerepekben körbevesznek a tanítványai, lázasan keresve a választ arra, hogy a kegyetlenül elüzletiesedett világban milyen lehetőségeik lehetnek még. Hegedűs D. eljátszott egy megkérgesedett, kegyetlen alakot, aki aztán némiképp jobb belátásra tér.
Tán túl gyakran bíznak rá elaljasodott elvetemülteket, magukból kivetkőzötteket. Remekül tud lidérces sátánokat játszani, persze úgy, ahogy ezt az igen jó színészek teszik, a leggaládabb gazembernek is megkeresve az indítékait, és amennyire ez lehetséges, az igazságát. Sütő András Az álomkommandó című darabjában, a Pesti Színházban, hátborzongató volt az öntetszelgő, ikreken kísérletező, önmagából kiforduló hírhedt fasiszta orvos, Mengele szerepében. Camus A pestis című művének monodráma változatában, a Vígszínház Házi Színpadán arra figyelmeztetett kellő szuggesztivitással, több alakot is megszemélyesítve, hogy fertőzésszerűen elpusztíthat bennünket a barbárság, a mocsokáradat. Ugyanitt a Hallgatni akartamban Márai Sándort, a józan polgárt testesíti meg, aki megorrontja előre a világégést, de nincs mit tenni, mert Budán, a várban még akkor is nyugodtan sétálgatnak, kávézgatnak az emberek, amikor Bécset már lerohanták a németek, mondván, hogy ez a vész idáig nem ér el. Gogol A revizor című tragikomédiájában korlátolt, hozzá nem értő, korrupt polgármester volt. Ízig-vérig kártékony. Kisstílű nagyzoló. Remekbe formázta a romboló pitiánerséget.
Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmje kedvéért húsz kilót hízott, tar kopaszra vágatta a haját, önelégült pocakot eresztett, hogy hiteles hentes legyen. Amikor megpillantottam, máris kivert a vizes veríték. A nagy magyar ugar megtestesülése, a megállapodott bunkóságé, az elzsírosodott gondolkodásé, a hatalmaskodó kiskirályságé. Azoké, akik azt gondolják, hogy körülöttük forog a világ, és el is érik, hogy ők legyenek az otrombán kukorékoló kakasok a mind nagyobb szemétdombjukon. Csak közben szinte szemétdombbá teszik az egész országot, és ezt monoton kitartással teszik. Ez a kiskirály ráadásul tele van frusztrációval, örökösen sértett. Az öreg hölgy látogatásában Illként megmutatja, hogyan bolydul fel a mindennapok rutinja, a férfi viszonylagos tespedtsége hogyan válik rettegő éberséggé. A tevékeny védekezésre való készség pedig mindinkább beletörődéssé. A Hamlet Claudiusaként hátborzongatóan rideg trónbitorló, maga a jégcsap, egy fagyos tekintetű zsarnok, még a szájszegletére is kiül a gonoszság. Ezt azért látjuk olyan jól, mert időnként vetítéssel kinagyítják lúdbőröztető alakját, taszító ábrázatát.
A Katona József Színház „kikölcsönözte” Lear királynak a Vígből, amihez pályája elejétől hű. Formátumosnak mutatja a királyt, aki a maga egyeduralkodó módján összetartotta az országot, ahol, miután nem vezeti tovább, teljessé válik a káosz. Nála sokkal kisebb talentumok törnek elvadultan hatalomra, végképp elharapódzik a gyűlölet, a gyilkos indulat, ömlik a vér. De érzékelteti azt is, hogy Lear súlyosan bűnös, és hogy gyötrő vezeklése, nem kevésbé fájdalmas megvilágosodása akkora megrázkódtatás számára, hogy ebbe belehal.
Ha arra van szükség, hősszínész, most már minden pátosztól mentesen, ha arra, akkor a Szerelmek városában színházigazgatóként komédiázik, vagy éppen a Gyerekekben, kis térben, egy szobában társalog, dilemmázik életről, halálról. A szőke, jóképű fiatalemberből, őszes hajú, jókora szakállú, tömegközlekedéssel, vagy kerékpárral járó, napi holmijait hátizsákban hordó, társadalmi témák iránt érzékeny, nagy színész lett, aki ritkán fog mellé a színpadon.
