Annak, aki úgy érzi, már minden szakértőt meghallgatott, minden fontos elemzést elolvasott, amit lehetett, de még mindig nem megy a fejébe, hogy az istenbe dönthetett úgy az orosz vezetés, hogy klasszikus háborút indít Ukrajna ellen, talán még egy dolgot lehet ajánlani, főleg, ha tud egy kicsit oroszul: Nézzen Beszogon TV-t!
Egy 2011-ben indított vlogról van szó, látható saját weboldalán, YouTube-csatornán, néhány adása akár az orosz köztévében is. Nincs benne semmi rendkívüli megoldás, itt is ül egy ember velünk szemben, és mondja, mondja, mondja. Közben bevág ilyen dokumentumot, olyan felvételt, és mondja, mondja, mondja. Könnyen szerez nézőket és követőket magának, mert nem vloggerként tűnt fel. Ő nem más, mint Nyikita Mihalkov.
Egy zseniális filmrendező, aki előtt húsz éve még bámulattal letérdelt a fél világ. A nemzetközi kritika Tarkovszkij mellett már szinte csak őt jegyezte az 1980-as évek orosz alkotói közül. Varázslatosan hatott filmjeinek cizelláltsága, érzékeny emberábrázolása, felvilágosult, megértő iróniája. Az etűdök gépzongorára, A szerelem rabja, az Öt este vagy az Oblomov néhány napja csehovi szervességgel kapcsolta össze az orosz és az európai kultúrát. Keresték a társaságát, műveltsége, szellemessége energikus sugárzását. Jómagam is részesülhettem néhány percig az élményben, mikor Jancsó Miklósról faggathattam. Pár mondattal és gesztussal rögtönzött remek portrét róla. Kijevi rendezők is bálványozták, stílusa visszaköszönt több ukrajnai filmben.
Máig talány, hogy ez az autonóm egyéniség, aki igazságtalan támadások miatt védte Szergej Bondarcsukot, majd kiállt Gorbacsov és Jelcin mellett az 1991 augusztusi puccs idején, hogyan lett a mai orosz politikai nacionalizmus szószólója, elnökök bizalmasa, a kulturális élet fogadatlan felügyelője. A felvilágosult konzervativizmus 2010-es kiáltványának szerzője, amelynek tézisei rendre visszaköszönnek az illiberális törekvések képviselőinél.
Ha Mihalkov csatornája nem is érteti meg velünk a metamorfózist, de segít megélni az orosz konzervatív gondolkodás világát, lüktetését, miszticizmusát. Annál is inkább, mert Mihalkov színészi képességei talán rendezői tehetségét is felülmúlják. Sajátos, rekedtesen magas orgánum, bohéman kifinomult arcjáték, hódító magabiztosságot árasztó prozódia, nekilendülések, lassítások, megállások, szünetek, Nem lehet nem odafigyelni arra, ami elhangzik. Mert a figura teljesen hiteles. Egy orosz nemes. A tisztikarból.
És most hagyjuk Mihalkov származását. Igen, nemesi vér csörgedezik ereiben, de sokkal fontosabb, hogy a szovjet korszak elitjében ő is megélte és megszokta az arisztokratizmust. Természetesen a rendszerváltás után sem akart lemondani róla. Nem jelenthetett pályát, hogy oligarcha legyen, egyszerű milliárdos vállalkozó. Számára a nemesi rang elválaszthatatlan a politikai befolyástól, az útmutató szereptől. Amihez nem maradt más ideológia, mint a nacionalizmus és a pravoszlávia. Meg az apokaliptikus szorongás: végveszélyben a birodalom.
A Beszogon TV adásait nézve az embernek mégsem az a benyomása, hogy határozott, céltudatos embert lát. Mintha inkább egy fehér tiszt beszélne hozzánk Bulgakov regényeiből vagy szovjet filmekből. Harcol, mert a forradalmak elsöprik Oroszországot, az élet rendjét, ezer év kultúráját, de keserű hangsúlyaival olykor jelzi, nincs menekvés, az ördög diadalt arat, és követőinek talán igazuk is van. A Beszogon cím is ebben a gondolatkörben mozog. Egy keresztény vértanú, Nyikita kapta ezt a nevet, akit Mihalkov égi oltalmazójának tekint. A hős az ördöggel viaskodott, a "beszogon" egyik jelentése: ördögűző. Miközben a szleng a hazug embereket nevezi így.
Mihalkov vlogja nagyon érzékletes képet fest arról, hogyan vált az elmúlt évtizedben mind agresszívebbé egy illiberális elit, hogyan sodorta hatalmát legitimáló nemzeti ideológiája irracionális, talán önpusztító döntések felé. Művelt fehér tisztünk találóan kesereg a piaci világ nyerseségén, a kivagyiságon, szélhámosok karrierjén a szellemi életben, az új orosz nemzedékeket nevelő tanárok megalázó helyzetén. Keményen tudja ostorozni a politikai elitet is, mert tehetetlen, nem látja a veszélyeket, mindenre lassan reagál. Hiszen mit lehet elérni Ukrajnában egy Janukovics nevű tolvajjal? Semmi meglepő nincs szerinte abban, hogy Minszkben utcára vonultak az emberek, hiszen Lukasenka egy képmutató, hatalommániás, csaló figura lett. De ébresztő! Mert közben a Nyugat támad, és ügynökeivel tönkreteszi Oroszországot. A tivornyázó Navalnijba Németországban juttatnak mérget, hogy hőssé tegyék. A birodalom meg ott áll bénultan. Csak egyetlen összetartó ideológia van, amely segíthet: „az ország nemzeti érdeke”! És ha csak háborúval lehet képviselni, legyen háború. A liberális értelmiségiek persze ellene vannak, mert féltik a külföldi felkéréseket, a nyugati hírnevüket, a külföldi bankokban őrzött pénzüket – leplezi le őket Mihalkov. És itt az a pont, amikor már nem akarjuk megérteni Mihalkovot. Az ördögibe forduló megszállottság maradjon csak irracionális.
