Mivé lehetett volna, ha nincs a háború? Ha nem rohanja le hazáját egy idegen hadsereg. Ha hagyják élni. Meg nem mondható. „Én jobban lövök” – állítólag ezek voltak a fiatal lány utolsó szavai. Haláltusája közben ezt nyöszörögte dacosan a pribékeknek, mielőtt az egyik, most már közvetlen közelről, golyót röpített a fejébe. A holland ellenállás mártírját 1945. április 17-én végezték ki, pár nappal a felszabadulás előtt.
Hannie Schaft (1920–45) kollaboráns nácikra vadászott, sokukkal végzett a német megszállás alatt. Nem érhette meg a huszonötödik születésnapját. Pedig a békeidőben esze ágában sem volt bujkálni, ölni és megöletni magát. Azért kellett otthagynia az amszterdami egyetemet, ahol jogot hallgatott, mert nem volt hajlandó hűségesküt tenni Hitlernek és kiszolgálóinak. Csatlakozott az ellenállókhoz.
Az illegalitásban lett Johannából Hannie. Társai maguk között úgy emlegették: „a vörös hajú lány” (het meisje met het rode haar). Eleinte igazolványokat, iratokat lopott üldözötteknek, üzeneteket vitt szabotázsakciók előkészítésekor. Később specializálódott: randevúra csábította a kiszemelt ellenséget egy elhagyatott helyre, de légyott helyett agyonlőtte, és biciklin kereket oldott. Így került a körözési listák élére.
Az élet-halál harc sem tette gátlástalan terminátorrá. Elutasította, hogy náci vezetők gyerekeinek elrablásában segédkezzen, mert az volt a terv, hogy ha sikertelenül zsarolnak a tússzal, akkor agyonlövik. Hannie viszont úgy érezte, gyerekgyilkosként hasonlatossá válna azokhoz, akik ellen harcol. Azok nem voltak finnyásak: amikor nagy nehezen kiderítették a rejtőzködő hajadon személyazonosságát, bosszúból a szüleit küldték lágerbe.
Feketére festett hajjal, rendületlenül folytatta akcióit. Karnyújtásnyira volt már a győzelem március végén, amikor egy haarlemi ellenőrző pontnál gyanúba keveredett, és őrizetbe vették. Pár nap múlva előbukkanó vörös tincsei buktatták le. Azokban a napokban, készülve a kapitulációra, rendszerint már nem hajtották végre a halálos ítéleteket, de vele kivételt tettek: a gyűlölet felülkerekedett a gazemberek menekülési-túlélési ösztönén.
Bloemendaal tengerparti dűnéi alól utóbb 422 kivégzett holland partizán földi maradványait exhumálták, az egyetlen nő volt közöttük. Vilma királynő „az ellenállás jelképének” nevezte. Ünnepélyesen újratemették, a gyászoló tömegben ott állt Julianna trónörökös is. Ám a méltatás hamarosan elhallgatott, a vörös hajú lánynak ugyanis nemcsak a haja volt vörös, hanem a partizánsejtje is, a kommunista szálat pedig nem óhajtottak népszerűsíteni.
A Hannie Schaft sírjánál rendezett megemlékezéseket idővel be is tiltották, rendőrök kergették szét az engedély nélkül gyülekezőket, a makacsabbját bilincsben vitték el. Négy hosszú évtizednek kellett eltelnie, mire újra szabadon tiszteleghettek előtte. Addig két egykori barátnője és bajtársa ápolta emlékét. Az Oversteegen nővérek, Truus (1923–2016) és Freddie (1925–2018) szintén partizánlányok voltak, és kollaboránsokat csaltak lépre a háborúban.