Magyar király

Csak semmi pszichologizálás. Most, hogy Orbán Viktor negyedszer is kétharmados (túl)hatalomhoz jutott, teljesen felesleges arról polemizálni, milyen belső motivációk mozgatják a miniszterelnököt, vannak-e, láthatók-e ennyi number one szerep után lelki, magatartásbeli torzulások nála. Már mindent megírtunk róla, abban a hitben persze, hogy befolyásolhatjuk a választókat: Orbán nem az az ember, akinek uralnia kellene az országot.

Tizenkét év után azonban be kell látnunk tévedéseinket. Nem azt, hogy rosszul ítéltük meg őt, inkább azt, hogy rosszul ítéltük meg az embereket. Őket egyáltalán nem zavarja, Orbán mindent maga alá söpör, és az sem, ha mindezt hamis szólamokkal fűszerezve teszi. A magyar társadalom Orbánt akarja, és ezt tudomásul kell vennünk. Jobb lesz tehát, ha más irányba fordulunk, vagy még tán az is, ha elkezdjük folyamatosan dicsérni a miniszterelnököt?

De mielőtt még rátérnénk erre az útra, muszáj egy pillanatra elidőznünk a régi énünknél. Annál, amelyik a kormányfő egy-egy megnyilvánulásából akar következtetéseket levonni, jellemét a nagyközönség számára felrajzolni. Mert itt van az a videó, amelyet maga Orbán tett ki a közösségi oldalára, és arról számol be, hogy éppen átveszi a parlamenti mandátumát.

Nem kell túlerőltetett fantázia ahhoz, hogy a két dolgot, a képviselői mandátum átvételét és a korona felmutatását összekapcsoljuk. Mert e kettő nem a mi fejünkben ért össze, hanem a film készítőiében. És a készítők között ott van maga a főhős, az immár ötödször kormányfővé váló Orbán Viktor, akinek a fejéről már csak az a bizonyos korona hiányzik. És a képsor egyértelmű jele annak, hogy bizony vágyik rá. Egyszer már elhagyatta a köztársaságot Magyarország neve mellől, de az államformát még nem változtatta meg. Itt az ideje, hogy az is megtörténjen; miért ne lehetne hazánk újra királyság. Ha már egyszer van királyunk, bár – egyelőre – korona nélkül.