- A választási csalás – Ha az EU nem tesz semmit, a 2024-es EP-választáson is ugyanígy eltorzítja majd a magyar szavazatokat az orbáni gépezet

„Csak akkor érdemes a kiutat keresned, ha rá is akarsz lépni!”

Április 3-án reggel izgalommal és bizakodással indult a nap, majd amikor egyre javult a részvételi arány, fokozódott bennem a bizakodás. Este azonban minden a feje tetejére állt és döbbenten figyeltem az eredményeket.

Közismert, hogy a Fidesz választási metodikája csalásra épül. Tény, hogy a csalás elsősorban nem a szavazás napjához köthető; a kisajátított médiafelületek és a közpénzek tiltott felhasználásán alapuló korlátlan anyagi erőforrások használata már a választást megelőző hónapok, évek cselekedeteiben is tetten érthető. A közvélemény-kutatások előrejelzései szerinti szoros eredmény azonban azt mutatta, hogy Orbán Viktor hatalmának megtartásához most ez is kevés lehet. A háború általában a hatalmon lévőket segíti, de most ez sem látszott sorsfordítónak, mert Orbán éppen az „agresszor barátjaként” vált híressé és ez eleinte gyengítette is a pozícióját.

De akkor mi okozhatta ezt a földcsuszamlást?

Ellenzéki politikusok, önjelölt és valós politikai elemzők azóta is keresik a választ arra, hogy „mi történt”, kit és milyen felelősség terhel az ellenzéki összefogás megmagyarázhatatlannak tűnő kudarcában. Sajnos az elmúlt napok nyilatkozatai számomra inkább az emberi kicsinyességre, és a lényeglátás hiányára mutató olyan „válaszokat” tartalmaznak, amelyekben csak az a közös, hogy a valóság megértésétől egyre távolabb kerülnek. Kivételt egyedül Hadházi Ákos „megérzései” jelentenek, még ha a következtetéseinek jogi magyarázatai többnyire hiányoznak is.

Pedig a helyes válasz a választást követő mérésekből, információkból ma már nem is túl nehezen felismerhető, és ennek felismerés nélkül esélytelen a valós kiút megtalálása. Ma már tudjuk, hogy az ellenzéki szavazótábor egyharmada, közel egymillió szavazó otthon maradt, miközben a kormánypárti szavazók, valamint a bizonytalanok köréből inkább a Fideszt támogatók aktivitása az előzetes mérések alapján várhatónál sokkal jelentősen volt, és ez vezetett a katasztrofális választási végeredményhez. Ezt ugyan több elemző és politikus is felismerte, de okként mindannyian olyan érveket vezettek elő, amelyek azért nem lehetnek igazak, mert azokat (az ellenzék nem érte el a vidékieket; nem megfelelően mozgósított; nem tudott felmutatni hiteles kormányprogramot, kormányzóképességet) a választást megelőző hónapokban mért közvélemény-kutatások biztosan kimutattak volna, ráadásul többségük egyszerűen cáfolható. Gondoljunk csak Orbán választási programjára, amelyet 12 éve senki nem látott. Orbán időnként közzétett „programjai” (az államadósság leküzdése; a járványkezelés; a keleti nyitás) közül eddig egyik sem valósult meg.

A kampány utolsó két hetének hazug orbáni propagandája két pillérre épült. Az ellenzék szájába adott egyik orbáni állítás szerint az ellenzék, győzelme esetén „elzárná az orosz gázcsapot”, amely a magyar gazdaság összeomlásához, a magyarok munkahelyeinek elvesztéséhez, az energiaárak elszabadulásához vezetne. Bár az állítás hazugság volt, de mégsem ez okozta a változást. A radikális fordulatot az orbáni propaganda másik hazug bejelentése hozta el, mely szerint „győzelme esetén, az ellenzék azonnal megkezdené a férfiak sorozását, és magyar katonákat küldene Ukrajnába harcolni, melyről az ellenzék már meg is állapodott az ukrán elnökkel”, azaz Magyarország katonákkal is belépne az orosz-ukrán háborúba.

Mára néhány, a választást követően végzett közvélemény-kutatás is alátámasztotta, hogy a fenti orbáni állítás volt az, amely miatt az addig aktív ellenzéki szavazótábor elbizonytalanodott és otthon maradt, a bizonytalanok körében pedig a korábbi jelentősen magasabb ellenzéki támogatottság megfordult, miközben a Fidesz-KDNP saját szavazóit aktivizálta, hogy a gyermekeiknek, férjeiknek nehogy háborúba kelljen menniük.

Miért fontos ennek a felismerése?

Tény, hogy Orbán számára a hatalom megtartásának célja mindenek feletti. Számára lényegtelen kérdés az erkölcs, a szavahihetőség, hogy amit állít az ellenzékről az igaz, vagy általa is tudottan hamis. A választás eredménye pedig igazolta, hogy Orbán korlátlan finanszírozási lehetősége és elsöprő médiafölénye egy rövid időre képes megtéveszteni, elbizonytalanítani a lakosság jelentős többségét. Nem számít, hogy a választást követően sokan rájönnek, hogy Orbán becsapta őket, esetleg éppen ő teszi majd azt, amit az ellenzékről mondott. A választást addigra nagy fölénnyel Orbán bűnszervezete már megnyerte, a hatalmát megtartotta.

A manipulált választási rendszer, a százszoros anyagi erőforrás, a példátlan médiafölény továbbra is megmaradt, így nincsen akadálya annak, hogy Orbán ezt a módszert 2014, 2018, 2022 után 2026-ban, majd azt követően is alkalmazza. A megtévesztés akkor is működni fog, ha tökéletes lesz az ellenzék kommunikációs stratégiája és programja, és minden kritikát kiáll az ellenzéki összefogás és a jelöltek kiválasztása. Mindebből ugyanis egyiket sem lesz képes az ellenzék önmagáról bemutatni! A választók legszélesebb köréhez csak az jut el, amit Orbán akar. A választók, ideértve az ellenzéki választókat is, négy év múlva is azt az ellenzéki programot látják majd a tévében, a plakátokon, a szórólapokon, hallják majd a rádióban, a személyes telefonos felhívásokban, olvassák több száz „sajtótermékben”, amit Orbán propagandistái adnak a szájukba.

Ezért hatástalanok azok a néhol valós, többségében téves ellenzéki javaslatok, amelyek szinte kizárólag arról szólnak, hogy jobb szónoki képességgel rendelkező vezetőre, ütősebb programra, jobban megszólító hívószavakra, a vidéket jobban bejáró ellenzékre lenne szükség. Orbán receptje bevált, miközben a tévutas elemzések kizárólag az ő céljait szolgálják.

Kérdés csak az, hogy:

- Létezik-e ebből kiút?;

- Képes-e megtenni az ellenzék a még lehetséges és szükséges jogi lépéseket?;

- Van-e jelentősége az uniós tagságunknak?

Az első válaszom, hogy létezik kiút, de rátalálni csak akkor lehet, ha az ellenzéki elemzők rátalálnak a lényeglátásra. Valamennyi létező útban az a közös, hogy a választási eredmény egészét a jog eszközeivel kell megkérdőjelezni. A jog csak abban a körben tud jogkövetkezményekkel értékelni, ahol a sértett élt a jog eszközeivel. Annak már sokkal kisebb a jelentősége, hogy az állam szervezeteinek hatalmi befolyásoltsága miatt a felszólalásokat várhatóan (de sosem biztosan) elutasítják.

A választást követően azonnal jeleztem az összes ellenzéki pártvezetőnek, hogy előbb a Nemzeti Választási Bizottságnál, majd annak várható elutasítása esetén a bíróságon kellene megtámadnia a választás egészének a jogszerűségét azzal, hogy a választási folyamatban több olyan jogsértő eseményre került sor a győztes Fidesz-KDNP pártszövetség részéről, amely az egész választásra kihatóan alapjaiban torzította el a választói akaratot.

Ma igazolható az az állítás is, hogy Magyarországon a hatalom tudatos és jogsértő beavatkozása mellett került kialakításra a Fidesz-KDNP korlátlan pénzügyi- és médiafölénye, és ezek felhasználása eredményezte a választói akarat eltorzítását, méghozzá a választók tudatos félrevezetésével. Igazolható, hogy a kormány tájékoztatásaként megjelenő, százmilliárdokkal finanszírozott hirdetések, a köztévé tevékenysége, a kormányzó pártszövetséget támogató közpénz-eredetű civil források jogsértőek, ugyanakkor hatásuk az egész országra, valamennyi választókerületre kiterjed. A jog árnyalatainak ismerőjeként ezért mondhatom, hogy jó lett volna ezt az utat is megjárni.

Egy további jogi út azért még itthon és az Európai Unióban is megmaradt. Igaz, most már a magyar állammal szemben és más jogcímen, de az állam felelősségének megállapítását lehetne kérni a bíróságoktól, miután a magyar állam nem biztosította és ma sem biztosítja a választójoghoz kapcsolódó jogi garanciák érvényesülését. A fentiek mellett nevesíteni lehet a magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön tartózkodó több százezer magyar állampolgár 90 százalékának indokolhatatlan eljárási szabályokkal való kizárását a választásból, valamint a levélszavazatok ellenőrizhetetlen voltát is. Fontos, hogy a beadvány ne érveljen vitára okot adó felvetésekkel, így a helyi visszaélésekkel, vagy akár a választási körzetek Fidesz számára kedvezőnek látszó törvényi kialakításával. Ugyanakkor az EBESZ várható összegző jelentése az ellenzéki beadvány megalapozott voltát nagyban igazolná. Így és csak így tehető joghatás kiváltására alkalmassá az EBESZ független jelentése a magyar és az EU joganyagában.

A jogi fellépés hitelességét erősítené, ha az ellenzéki pártszövetség képviselői legalább a bírósági kereset benyújtásáig egységesen nem kapcsolódnának be az új parlament munkájába. Egy ilyen lépéssel kétségessé tehető a demokratikus parlamenttől elvárt plurális felépítettség és működés megléte. A mandátumok felvétele az ellenzéki összefogás részéről úgy, hogy azt megelőzően semmilyen jogi kifogással nem élnek, mások mellett megfosztja az EU szervezeteit és államait attól, hogy legyen olyan magyar politikai képződmény, amely nem fogadta el a választási eredményt, és amely mellé így odaállhatnának.

Érvényességi kritikát gyakorló magyarországi politikai erő létezése esetén viszont kimondható lenne, hogy követeléseik megalapozottak, jogszerűek, és jogaik biztosítását akár az EU, akár más államok okkal és joggal követelhetnék a magyar államtól. Az ellenzéki összefogás pártjainak a választást követő eddigi jogi lépései alapesetben a választási eredmény jogi elismerését jelentik, ez pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a demokratikus országok segítő fellépéseit.

A második kérdésre sajnos azt kell válaszolnom, hogy úgy tűnik, az ellenzék nem készül jogi lépésekre, mint ahogy ezt eddig sem tette. A lehetséges okok fejtegetése csakis feltételezéseken alapulhatna, és bármely feltételezésem, ha az később alaptalannak bizonyulna, mélyen sértené az érintetteket, ez pedig nem fér bele a saját értékrendembe. Őszintén kívánom, hogy tévedjek! Ezért született meg ez az írás is.

A harmadik kérdésre az a válaszom, hogy mivel minden magyar állampolgár egyben az Európai Unió állampolgára is, ezért az EU számára nem csupán lehetőség, hanem erkölcsi és jogi kötelezettség is közel tízmillió állampolgárát megvédenie akkor, ha jogaikat bárki, így akár a saját kormányuk megsérti. Nincs jelentősége annak, hogy az EU szerződése szerint a nemzeti választási rendszer alapvetően nemzeti hatáskör. Ezt ugyanis felülírja azon szabály, hogy a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések esetén is kötelező betartani az emberi jogokkal összefüggő más uniós kötelezettségeket.

Már ma fel kellene ismerni a 2024-es Európai Parlamenti (EP) választás kiemelt jelentőségét és lehetőségét. Az EP-választási folyamat egészét ugyanis várhatóan egy új európai választási hatóság fogja felügyelni, amelynek létrejöttét Orbán Viktor érthetően ellenzi.

Mindez az orbáni választási stratégia számára megoldhatatlannak látszó gondot, az ellenzék számára egyedülálló lehetőséget kínál. Az ellenzék számára lehetőséget kínál egyebek mellett annak követelése akár már ma, hogy a közmédia kénytelen legyen a kormánypártokkal azonos teret biztosítani az ellenzéki véleménynyilvánításra. Lehetőséget kínál a kormányzati álhírek lebuktatására, ideértve a hírműsorok kommentárjait is. Kikövetelhető a kampányfinanszírozás átláthatósága, annak bizonyítása, hogy a kormánypártokat támogató „civil” szervezetek finanszírozása közpénzen alapszik, hasonlóan a ma még kormánytájékoztatásként „eladott” propaganda jogsértő választási befolyásolásához. Erre azonban nem elég csak a 2024-es EP-választások előtt felhívni a figyelmet. A 2022-es magyarországi választás bemutatásával ma kell az EU figyelmét felhívni arra, hogy ha most nem tesz semmit, akkor a 2024-es EP-választáson is ugyanígy eltorzítja majd a magyar szavazatokat az orbáni gépezet, és akkor az EU nem mentesülhet attól, hogy érdemben döntsön a magyar választás érvényességéről.