Nem akarnám bántani Semjén Zsoltot, már csak azért sem, mert egykoron még jó személyes kapcsolatban is álltunk. Igaz, akkortájt még nem a Fidesz felkent papjaként működött – bocsánat, ez csúnya volt: szóval, akkor még nem volt Orbán Viktor hűséges szolgálója, így aztán megengedhette magának azt a luxust is, hogy felebarátként viszonyuljon tőle politikailag távol álló emberekhez is. (Bár még abban sem vagyok biztos, hogy politikailag oly távol voltunk egymástól, abban viszont igen, hogy nem én léptem el tőle.)
De hagyjuk a múltat, Semjén ma már odaadó híve Orbán Viktornak, és ez így van rendjén, mégiscsak ő a miniszterelnökhelyettes, immár tizenkét éve, és ez feltehetően így is marad: fel nem merül a kérdés, hogy vajon megőrzi-e pozícióját. Igaz, amikor a lehetséges kormányösszetételen gondolkodunk, tippelgetünk – mert Orbán édes titka mindez, igazán semmi közünk hozzá -, akkor ez a poszt mint létező valami szóba sem kerül. Nagy eséllyel nem is létezne, ha nem volna Semjén. Ám hogy a KDNP-nek nevezett formáció vezetője mit hoz a pártszövetségbe, azt homály fedi, csak találgatni tudjuk. Arra szoktunk tippelni, hogy a kereszténydemokrata vezető a Fidesz – Orbán – és az egyház közötti megállapodás eredménye, ami nemcsak lehetséges, de valószínű is, viszont ettől még nem világosabb a helyzet, legfeljebb kicsit bonyolultabb. Mert azt a kérdést veti fel, hogy az egyháznak vajon miért oly fontos Semjén személye. Elvégre azt a számolatlan támogatást, amit Orbántól kapnak, Semjén nélkül is megkapnák, már ha nem Iványinak hívják őket.
Mindegy is: fogadjuk el axiómaként, hogy a Fidesz választási sikerének kötelező tartozéka Semjén Zsolt, valamit az a párt, amelyet KDNP-nek neveznek, és amelyről voltaképpen az emberek alig-alig tudnak valamit. Amúgy nem is kell nagyon tudniuk, hiszen a hétköznapi életben – életünkben – szinte nem is léteznek; nincs olyan közvélemény-kutató cég, amely fontosnak tartaná mérni ismertségüket, népszerűségüket, hát még a választhatóságukat. Semjén és a mostani választási eredménynek köszönhetően jelentősen meghízott parlamenti csapata olyan, mint egy utánfutó; hozzá van kötve a Fideszhez. Úgy is fogalmazhatnék, potyautasként lógnak a nagy kormánypárt kocsiján, ami különösen igaz a kevés dedikált feladattal ellátott Semjénre.
Ezt nagyjából neki is tudnia kellene önmagáról, és hosszú ideig úgy tűnt: tudja is. Egy-egy vadászati trófea felmutatásán – megszerzésén – és némi pénz szabad elköltésén túl nem nagyon mutatta magát a nyilvánosság előtt; csak a parlamenti, Orbánra függesztett tekintete és az odaadó ábrázata jelenik meg a szemünk előtt, ha a neve szóba kerül. Mostanra azonban valami nagyképűség is megszállhatta őt, hogy fontosnak tartotta megszólalni az ellenzék parlamenti tisztségekről szóló vitájában. „Se a papájuk nem vagyunk, se a pszichológusuk, se életvezetési, se politikai tanácsot nem adunk senkinek” – mondta, meglehetősen fölényeskedve. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Legfeljebb Bástya elvtárs szavait: szerénység, Semjén elvtárs, szerénység…