színház;Ukrajna;tömeggyilkosság;Mariupol;orosz megszállás;

Akár 600 ember is meghalhatott a mariupoli színházat érő orosz támadásban

Sokkal több embert is meggyilkolhattak a megszállók, amikor március 16-án lebombázták a mariupoli drámaszínházat. Az AP hírügynökség azt állítja, bizonyítékot talált arra, hogy közel 600-an halhattak meg a támadásban.

Ez majdnem kétszerese annak, mint amit eddig ismerünk, és sok túlélő még ennél is magasabbra teszi ezt a számot.

A hírügynökség munkatársai több olyan emberrel is beszéltek, akikkel sikerült rekonstruálni, mi is történt aznap a színházban. Sok túlélő azt mondta, a támadás idején közel ezer ember lehetett odabent. A vizsgálat cáfolta azt az orosz állítást, mely szerint az épületet az ukrán erők rombolták le, vagy azt katonai bázisként szolgált volna, ugyanis a szemtanúk egyike sem látott ukrán katonákat. Ráadásul egy olyan civil célpontot lőttek megszállók, amelyről mindenki tudta, hogy a város legnagyobb óvóhelye - és ahol gyerekek is vannak. 

A színház díszlettervezője egy héttel a tömeggyilkosság előtt cirill betűkkel a „gyerekek” szót írta fel, hát ha ezzel megakadályozza a légicsapást.