Portugália;Madeleine McCann;

2022-05-04 22:30:00

A német ügyészség biztos benne, hogy ki ölte meg Madeleine McCannt

Kérdés, hogy a vádemeléshez, s az elítéléséhez mindez elégséges bizonyíték lesz-e. 

A rendőrség olyan új bizonyítékokat talált, amelyek megerősítik a gyanút, miszerint Christian Brücknernek köze van Madeleine McCann 15 évvel ezelőtti eltűnéséhez.

Hans Christian Wolters német ügyész a CMTV portugál tévécsatornának adott interjújában azt mondta, a nyomozók úgy vélik, találtak néhány adatot és bizonyítékot, mely azt a  feltevést megerősíti, hogy Christian Brückner, az eddigi fő gyanúsított a tettes. 

- jelentette ki. A műsorvezető megkérdezte, igaz-e, hogy a férfi furgonjában találtak-e valamit. Erre úgy reagált, hogy nem akarja tagadni a felvetést.  A német férfi két éve lépett elő az első számú gyanúsítottá. Jelenleg is rács mögött van, mivel 2007-ben megerőszakolt egy 72 éves asszonyt. Az eset abban a városban történt, ahol Madeleine McCann is eltűnt - írja a Reuters. A Daily Mail pedig már azt is tudni véli, hogy az említett bizonyítékok a kislány pizsamájából származnak, amelyek akkor kerülhettek a férfi lakókocsijába, amikor oda tették. A jármű 2020 júniusa óta van a német rendőrség birtokában.

Szinte napra pontosan 15 éve, 2007. május 2-án veszett nyoma Madeleine McCann-nek, aki éppen két testvérével és a szüleivel nyaralt. A kislány akkoriban éppen hogy négy éves volt és se holtan, sem élve nem került elő azóta. Ez a bűnügy lett a világ leghíresebb gyermekeltűnési ügye.