Nagyot néztek 1965. május 8-án a Billboard magazin olvasói: az amerikai slágerlista első tíz helyén kilenc brit szám sorakozott. Még az ötödikként rangsorolt I'll Never Find Another You is angol dal volt, jóllehet az ausztrál Seekers adta elő. A szerzeményt Dusty Springfield testvére, a londoni Tom Springfield jegyezte, ráadásul a Seekers 1964 májusában – Eddie Jarrett menedzser javaslatára – áthajózott Angliába, majd évekig ott is maradt. S a karnevál nem ért véget: az I'll Never Find Another You mellett a Carneval Is Over, egy orosz népdal seekersös feldolgozása is listavezető lett 1965-ben Nagy-Britanniában.
Amerikában így nézett ki a Top Ten hatvanöt májusában: 1. Mrs. Brown You've Got a Lovely Daughter / Herman's Hermits, 2. Count Me In / Gary Lewis és a Playboys, 3. Ticket to Ride / Beatles, 4. Game of Love / Wayne Fontana és a Mindbenders, 5. I'll Never Find Another You / Seekers, 6. I Know a Place / Petula Clark, 7. Silhouettes / Herman's Hermits, 8. I'm Telling You Now / Freddie és a Dreamers, 9. The Last Time / Rolling Stones, 10. Cast Your Fate to the Wind / Sounds Orchestral.
A Herman's Hermits azért vált szupersztárrá az Egyesült Államokban, mert április 30-tól harmincnégy koncertes amerikai turnéba kezdett, ennek nyomán júliusban a tengerentúlon megjelent a Herman's Hermits on Tour című nagylemeze. A HH a brit invázió zászlóshajói közé tartozott, a Mrs. Brownnal hatvanötben fellépett az Ed Sullivan Show-ban is, amelynek ifjú hölgyközönsége átszellemülten sikítozott, közben egész Amerikában kitört a Hermánia.
A Beatlesért már korábban megőrültek odaát (is), a Ticket to Ride a mesés liverpooli négyes nyolcadik amerikai listavezetője volt – május 22-én – az I Want to Hold Your Hand, a She Loves You, a Can't Buy Me Love, a Love Me Do, az A Hard Day's Night, az I Feel Fine és az Eight Days a Week után. Korántsem járt Fab Four-i magasságokban Wayne Fontana és a Mindbenders, de a Nagy-Britanniában második helyezett Game of Love című daluk az élre lovagolt április 24-én Amerikában, míg a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi olasz zeneszerző, karmester és hegedűvirtuóz, az élete jó részét Angliában töltő Muzio Clementi rondójából származó számuk, az A Groovy Kind of Love 1988-ban itt is, ott is rangsor-első volt Phil Collins feldolgozásában. A Mindbenders felvételét a brit és az amerikai listán egyaránt másodikként jegyezték 1966-ban, s az előadók között már nem kellett megemlíteni a szólókarrierbe kezdő, az együttest elhagyó Fontanát.
Petula Clark tíz hétig ragadt meg a tengerentúli Top Tenben az I Know a Place-cel, és még feljebb jutott az USA-ban a nálunk is népszerű Downtownnal. Ezzel ő lett az első külföldi énekesnő, akinek két dala is a legjobb három közé került az Államokban. (Aztán 1966-ban megint a legmagasabbra emelkedett a My Love-val.) A Freddie és a Dreamers is hasított a tengerentúlon: az I'm Telling You Now 1963-ban harmadik volt a brit listán, majd 1965-ben kiadták Amerikában, és egészen az első helyig futott fel.
A Rolling Stones lüktető The Last Time-ja Angliában vezetett. A számot James Brown Maybe the Last Time című dala ihlette, amelyet a gospelre szakosodott családi énekegyüttes, a Mississippiből induló, majd Chicagóban kikötő Staple Singers is feldolgozott. A Sounds Orchestralt pedig brit stúdiózenekarként ismerték, amely egy instrumentális számmal került be az „amcsi” tízbe.
A kakukktojás a Cricketsben és Elvis kísérőzenekarában is játszó Glen Hardin szerzeményét sikerre vivő Gary Lewis és a Playboys zenekar volt, amelynek vezetője Newarkban (New Jersey) született, a többiek meg Alabamából, Ohióból, Pennsylvaniából származtak. Szokták mondani, hogy tiszta Amerika; nos, ez a banda tiszta Nagy-Britannia volt, de csak 1967-ig adta a brit fazont az Államokban, mert Lewist akkor behívták katonának, ráadásul Dél-Koreában szolgált. Mire Ázsiából visszatért, már nem volt divatban.
Akkor már az Illés sem Fényes Szabolcs-számokat játszott vagy kísért, mint az egyaránt 1965-ben bemutatott Patyolat akció vagy Szerelmes biciklisták című mozifilmben...
