Tekintettel arra, hogy a királyi gárda immár 35-szörös bajnok, valamint – páratlan módon – 13-szoros BEK- és BL-győztes, fel kell figyelni a fehérekhez közel álló spanyol lap, a Marca megállapítására: „A Real Madrid a valaha elmesélt legnagyszerűbb hősi történetet írja.”
A világ pedig már megint a lábai előtt hever.
A kivételes együttes kiejtette a Bajnokok Ligája előző két finalistáját úgy, hogy mindkétszer vesztesnek látszott. Ám fényesen igazolta az öt európai topbajnokságban egyaránt aranyérmes csapatot dirigáló, nem magát Special One-nak nyilvánító, hanem a tények szerint különleges Carlo Ancelotti szavait: „A Real Madrid egyedülálló klub. Itt minden megtörténhet, ami másutt nem.”
A Chelsea, mint tudjuk, 3-0-ra vezetett a Bernabéu stadionban. Mire az itáliai mester beküldte Rodrygót, aki – Luka Modric álompassza után – első labdaérintéséből parádés kapásgóllal szépített. Aztán a másik vásott brazil kölyök, Vinicius Junior a földről valószerűtlen mozdulattal Karim Benzema fejére tette a labdát, és ha Benzema fején vagy lábán van a labda...
Az olyan, mintha Alfredo di Stefanóén, Puskás Ferencén, Emilio „Keselyű” Butraguenóén, Raul Gonzalezén, Ronaldo „Fenomén” Nazarióén, Cristiano Ronaldóén, Fedák Sárién lenne.
A Manchester City elleni elődöntő visszavágóján a 89. percben 0-1 volt az állás. A sérülések, cserék miatti ráadással együtt hét perc maradt a fordításra. Rodrygónak egy is elég volt ahhoz, hogy duplázzon. Aztán jött Benzema, és 3-1 lett a 0-1-ből.
A Manchester Evening News azt írta: „Rodrygo feltámasztotta a Real Madridot a halálból.” Bocsánat, brit kollégák, ez tévedés. A Madrid ugyanis soha nem hal meg.
Itthon szintén az erdőbe sétáltak néhányan. Honfitárs okosok azt fejtegették nagy komolyan, hogy az angol Premier Liga ászaival szemben sansztalan a királyi gárda. Csak aztán megint kiderült: a Real Madrid bizony a szigetország nagyjainál is nagyobb. Egyebek közt azért is, mert az idén magát húzta ki a bajból nem egyszer, egészen zseniálisan. Persze, a felemelő fabulához kellett a szerencse is. Mihez nem kell? Ám a Fortuna-faktor semmivel sem játszott nagyobb szerepet, mint a Real Madrid felfoghatatlannak tetsző, de nagyon is dokumentálható győzni tudása.
S ebben nem csupán az extraklasszisok káprázatos megoldásai vannak benne. Nyilván azok a leginkább. De a Chelsea elleni visszavágó legkritikusabb részében a Lucas Vazquez, Carvajal, Alaba, Marcelo védőnégyes szerepelt. A szükségközéphátvéd Dani Carvajal élete játékát nyújtotta, a királyi gárdával 24 trófeát nyerő, s ezzel madridi rekorder brazil Marcelo hirtelen tíz évvel megfiatalodott. Az ember eltűnődött: hány élete van a királyi gárdának?
Ahányat akar.
A legújabban Fehér tornádónak nevezett Fehér Balett produkált már hasonlót. Hiszen produkált már mindent. Az 1985/86-os évadban a mönchengladbachi 1-5 után 4-0-ra verte a Borussiát, majd a milánói 1-3-ért otthon 5-1-gyel vett revánsot az Internazionale ellen. Akkor a 73. percben 1-1-re állt a visszavágó. Majd érkezett Hugo Sanchez, Gordillo, Santillana.
„Elsüllyeszthetetlenek” – írta most a királyi gárdáról a francia L'Équipe. „Az utolsó pillanatok szörnyetegei” – kommentált a német hírportál, a sport.de. „Újabb csoda a Bernabeuban” – harsogta az El Mundo.
A lényeg az újabbon van. Mert a varázslat és a Real Madrid évtizedek óta összetartozik. S bármi lesz a döntőben, a mostani együttes – Courtois-tól Viniciusig – beírta magát a királyi gárda és az egyetemes labdarúgás aranykönyvébe. Azért azt hozzáteszem: a Manchester City elleni utolsó szakaszban Eder Militão, Modric, Casemiro, Kroos, Benzema, Vinicius Junior már nem volt a pályán, a Courtois – Carvajal, Nacho, Vallejo, Mendy – Valverde, Camavinga, Dani Ceballos – Lucas Vazquez, Rodrygo, Asensio összetételű tizenegy játszott.
Ám az a trófea, amely mindig elkerüli a Manchester Cityt, a legkevésbé sem kerüli el a Real Madridot. Sőt a királyi gárda a BEK és a BL szinonimája. Meg a diadalé, az unikumé, a tradícióé, az arisztokratikus finomságé, a megközelíthetetlen dimenzióé.
Mié nem?
