„Mint szélben a polyva szétszóródnak, / Halálmadarak mérgeket huhognak, / Nem menekülhetsz, megtalálnak, / Mérget hörögsz, ha megszállanak.”
(Zosca Ubna Ukhtii, finn-ugor költő: Szálló igék)
Ilyenkor, tavasszal kezdenek kikelni a megtévesztően szép színű gyermekláncfű sárga virágai a kertben. Ezeket én időben letépkedem, mert tudom, hogy ha ezt nem teszem meg, akkor megérve magot eresztenek, amik a szelek szárnyán nemcsak a saját kertemet, de mindenki másét is elérik, ahol aztán megtelepszenek és megfertőzik a szép virágágyásokat.
Mert a gyermekláncfűnek nemcsak a színe megtévesztő, hanem az egész létezése is, amit a Természettől kapott. Behízelgően kellemes színével megfogja a gyanútlant, és ha elterjed, tönkretesz maga körül minden más szépséget. Az ő létezése csak a saját – egyetlenegy – szépségét képes és hajlandó elfogadni. Minden mást legyűr maga körül.
Hát igen! Nagy hagyománya van a képes beszédnek, habár ezt ma csak kevesen ismerik. Pedig a műfajt már bő kétezer évvel ezelőtt imígyen deklarálta Horatius: „Mutato nomine de te fabula narratur” (A nevet kicserélve rólad szól a mese).
No persze! A virágoknak virágozniuk kell! Sokan mondottak már ilyeneket. Többek között a „Nagy Kormányos” is 1956-ban. De a „virágozzék minden virág” szólama nem tartott sokáig, hiszen az úgyszólván szólás- és sajtószabadságot jelentett volna, ha meggyökeresedik (hogy kertvárosiasan fogalmazzak).
A hazai közélet „elysiumi mezein” sokféle virág serkedezne bimbózni és virágozni. Serkedezne, bimbózna, virágozna, ha azt a közélet természete engedné. A hazai közélet természete azonban a kutyatej természetrajzát kedveli. A kutyatej, ha gyomnövény is (és most adjuk meg a becsületét) - hozzáértő és kedvező bánásmód mellett - úgyszólván hasznos és egészséges tagja lehet a természeti és emberi környezetnek. De csak akkor, ha környezetileg egészséges keretek között van tartva (ha értik, mire gondolok).
Ezek a serkedezgető hazai közéleti virágok azonban nem kapnak környezeti tápot. Ha mégis, azt is csak nagyon ritkán. Van úgy, hogy négyévente egyetlen alkalommal kapnak öt percnyi közéleti táplálékot. Ami nem elég arra, hogy teljes pompájukban virágba boruljanak, és mindenek gyönyörűségére szolgáljanak.
A narancssárga pitypang elnyomta a tulipánt, elnyomta a szegfűt és minden más közéleti virágot maga körül. Eltűntek a kacagó színek. Rosszkedvű sivárság nyomasztja a tájat.
Sapienti sat! A bölcsnek ennyi is elég.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.