Ausztria;kormányátalakítás;ÖVP;

2022-05-13 12:12:00

Hű emberei követik a bukott Kurzot

Pártkongresszust tart szombaton az osztrák kormánykoalíció nagyobbik pártja, a kereszténydemokrata néppárt (ÖVP). A szokásoknak megfelelően kidolgozott forgatókönyv szerint a grazi rendezvénynek az a legfontosabb feladata, hogy az országot december óta kancellárként vezető Karl Nehammert megválasszák a párt elnökévé. A szokásrend azonban május 9-én felborult, Elisabeth Köstinger váratlanul lemondott a mezőgazdasági és turisztikai minisztérium vezetéséről, s bejelentette, hogy nem csupán a kormányból, de a politikai életből is távozik.

A 44 éves „Elli“, ahogy a bennfentesek hívják, sohasem csinált titkot abból, hogy az előző miniszterelnök, Sebastian Kurz hűséges munkatársa, vele volt a néppárt ifjúsági szervezetében, onnan eredt a barátság. Az Ausztriában nagyon befolyásos agrárszervezetekben töltött be egyre magasabb tisztségeket, nyolc évig képviselősködött az európai parlamentben. Amikor Kurz kancellár lett, Köstinger az ÖVP főtitkárává lépett elő, 2020-tól pedig a második, immár a zöldekkel kötött koalícióban agrárminiszter lett. Mindenki arra számított, hogy Kurz tavalyi távozásakor ő is elhagyja a kormányt, saját közlése szerint így is tervezte, de Nehammer kérésére még befejezett néhány fontos programot.

A kancellár azt tervezte, hogy egy átfogó kormányátalakítási program ismertetésével a kongresszuson búcsúzik Köstingertől, a miniszter azonban keresztülhúzta számításait, csupán fél órával a visszavonulása bejelentése előtt tájékoztatta. Öt órával később - még mindig hétfő volt - a gazdasági miniszter, Margarete Schramböck is bedobta a törülközőt. Az ő lecserélését már régóta rebesgették, a technológiai vállalatok vezető pozícióiból öt éve érkezett, 52 éves politikus csalódást okozott tevékenységével, sikertelen elképzeléseivel. Egyetlen érdeme az volt, hogy Tirolból származott, s a tartományi kötődésnek az osztrák politikai életben még a rátermettségnél is nagyobb jelentősége van. Mondják, most sem önszántából lép le, s ha nem lesz jobb ajánlata, akkor parlamenti képviselő lesz.

Nehammer a szükségből erényt kovácsolt, s a miniszternők távozását egy nagyobb szabású átszervezésre használta fel. Az eddigi munkaügyi miniszter, a párton kívüli Martin Kocher egy frissen felálló gazdasági csúcsminisztérium élére kerül, a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit is képviselve. Erre eddig nem volt példa és a tervezet  nem aratott tetszést szakszervezeti körökben. A maratonfutóként is jeleskedő Kocher két államtitkárt kap. Susanne Kraus-Winkler szállodatulajdonos, egyben vezető tisztségviselő a gazdasági kamarában az Ausztriában meghatározó jelentőségű idegenforgalom irányítását végzi majd, a 33 éves tiroli Florian Tursky pedig a digitalizációs államtitkárságot fogja vezetni. Ő eddig a tiroli tartományi miniszterelnök mellett végzett titkári teendőket, korábban a katolikus diákszövetség elnöke volt. Szintén erős háttérből érkezik az agrárminisztérium élére a 47 éves Norbert Totschnig, aki a tiroli parasztszövetséget vezette. Korábban ő szerkesztette az Ausztriában nagy népszerűséget élvező, olykor kicsit frivol parasztnaptárt, felesége pedig a bécsi kancellári hivatal munkatársa.

Két nő helyett tehát két férfi került a kormányba, mindketten megbízható pártemberek a néppárthoz közeli szervezetekből. Ezzel a 2020 januárja óta működő néppárti-zöld kormánynak már 13. illetve 14. tagját cserélik le. A környezetvédő pártnál kisebb volt a fluktuáció, egy kulturális államtitkársági váltáson túl a már harmadik tárcavezetőjét fogyasztó egészségügyi minisztériumra korlátozódott. A gyors személycserét Alexander Van der Bellen államelnök nyomban le is vezette, három politikust már fel is esketett a Hofburgban. Az új agrárminiszter fél órával a ceremónia előtt jelezte, hogy covidos lett, így ő távol maradt.