Változtatni kell eddigi fogyasztási igényeinken, az emberek kétharmada már a saját országában látja a fenyegetést

Ha valakit már személyesen érintett a klímaváltozás, sokkal motiváltabb lesz arra, hogy megváltoztassa életviteli szokásait.

A klímapolitika visszatérő „tyúk vagy a tojás” kérdése, hogy az egyéni cselekvés a célravezetőbb vagy rendszerszintű változás szükséges bármiféle eredmény eléréséhez a klímaváltozás hatékony mérsékléséhez. Valójában mindkettőre szükség van, ráadásul az egyik folyamat erősítheti (vagy épp gyengítheti) a másikat. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) harmadik munkacsoportjának legutóbbi jelentése szerint az egyéni cselekvések a globális kibocsátást akár 40-70 százalékkal csökkenthetik az évszázad közepére, ha ezt rendszerszintű változások is segítik – írja Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora a Másfélfok környezetvédelmi oldalon megjelent elemzésében.

Már nemcsak arról van szó, hogy hogyan lehet fenntarthatóbb módon kielégíteni a meglévő, vagy esetlegesen növekvő társadalmi igényeket, hanem arról is, hogy hogyan lehet megváltoztatni ezeket az igényeket. Ha valakit már személyesen érintett a klímaváltozás (például klímaváltozáshoz köthető árvíz), sokkal motiváltabb lesz, a tapasztalat növeli a változtatásra való hajlandóságot.

Egy 26 országban végzett vizsgálat alapján az egyének 67 százaléka fő fenyegetésként látja a klímaváltozást az országában (2013-ban ez az érték még 53 százalék volt), de 29 százalék szerint csak pici vagy semekkora fenyegetést nem jelent.

A jelentés háromféle magatartásformát különített el, ami a klímaváltozás mérséklésére irányul: az elkerülést (például repülőgéppel történő utazások), az áttérést (például kiterjedtebb növényi alapú étkezés) és a fejlesztést (például passzív házak). A fejlesztéseket könnyebb megvalósítani, de a nagyobb életmódbeli váltások általában kudarcot vall. Ha valamit fejlesztünk, akkor személyes vásárlási döntést kell hozni, az áttérésnél már viselkedési rutinokat változtatunk meg, míg az elkerülés esetén mélyebben kell változtatni a gondolkodásmódban, nagyobb életmódbeli változást eredményezve. Az emberek általában könnyű célokat választanak maguknak (újrahasznosítás, öko-vezetés) és tartózkodnak a nagyobb hatású lehetőségektől (kevesebb repülőgépes utazás, autómentes élet).

Az egyéni közlekedés megváltoztatásában van a legnagyobb mérséklési lehetőség. Autómentes közlekedéssel, gyaloglással vagy biciklizéssel, illetve elektromos közlekedési eszközök használatával évente 2 tonna szén-dioxid egyenértékben kifejezett üvegházház kibocsátás takarítható meg személyenként globálisan. Összehasonlításképp, kiemelve ennek jelentőségét: egy átlagos magyar karbonlábnyoma 5-5,5 tonna között van évente. A közlekedésen kívül az étrendben, a készülékek használatában és a fűtési/hűtési fok beállításában is magas mérséklési lehetőség van.

Formális (törvények, rendeletek és szabványok) vagy informális (normák és szokások) folyamatokon keresztül jelentősen befolyásolható az emberek viselkedése. Például az aktív utazáshoz szükséges infrastruktúra változásai hozzájárulhatnak a gyaloglás és kerékpározás elterjedéséhez. Ahhoz, hogy az új, az éghajlatváltozás mérséklését célzó politikákat és technológiákat gyorsan és széles körben végre lehessen hajtani, társadalmilag elfogadhatónak kell lenniük azok számára, akikre ezek közvetlenül hatással vannak. Az alulról építkező környezetvédelmi kezdeményezések mintaként szolgálhatnak, hogy az alacsonyabb szénlábnyom és a magasabb jóllét összeegyeztethető. A legnagyobb felelőssége és lehetősége azonban továbbra is a kiterjedt erőforrásokkal gazdálkodó államnak és a jogszabályokat alkotó törvényhozásnak van.

Már nemcsak arról van szó, hogy hogyan lehet fenntarthatóbb módon kielégíteni a meglévő, vagy esetlegesen növekvő társadalmi igényeket, hanem arról is, hogy hogyan lehet megváltoztatni ezeket az igényeket. Hiszen felmerül a kérdés, hogy ha az igényeink növekednek, azt hogyan lehet összeegyeztetni egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón való élettel? Olyan környezeti-éghajlati következmények léphetnek fel, amik veszélybe sodorják a meglévő civilizációs rendszert: így a megszokott jólét pillanatok alatt eltűnhet, és újra az alapvető szükségletek kielégítéséért fogunk versenyezni.