interjú;Magyarország;Fidesz-KDNP;ellenzék;Politika;Magyarország;

2022-05-14 09:30:00

„Orbán Viktornak lételeme a harc, ha valaki nem feküdt le a Fidesznek, vereséget szenvedett”

Az ellenzéki pártok antagonisztikus szövetséget kötöttek. A siker elmaradása esetén az ilyen szövetségek felbomlásra vannak ítélve – mondja Hubai László választástörténész. Bár a környékbeli országokban ma is nyernek választásokat baloldali pártok, ezek a pártok mind nacionalisták, nálunk viszont a baloldal nem tud nacionalista lenni

Régóta folyik a vita arról, minek nevezzük azt a rendszert, amit a Fidesz 2010 után meghonosított Magyarországon. Választástörténészként mi a definíciója?

Ha a politológia klasszikus terminológiáját veszem, akkor ez egy autoriter rendszer.

Ennyi?

Ennek számos alfaja van, amit hívhatunk illiberális demokráciának, hibrid rezsimnek és egyebeknek, de igazából nem a tipológiai meghatározás az érdekes, hanem az, hogy ez egy tekintélyelvű rendszer, amely részint alkalmazza a polgári demokráciákban használt elemeket is. Az Orbán Viktor által létrehozott autokrácia manipulált választások révén, a parlament felhasználásával működik, a tömegkommunikációnak és a médiának azt a részét pedig, amihez csak hozzáfér, felzabálja.

A magyar történelemben lát-e analógiát a mostani helyzetre? Vagy már a kérdés is történelmietlen?

A párhuzamokat nyilván nem szó szerint, hanem megfelelő történelmi körülmények között kell értelmezni. Azért érdemes élni analógiákkal, mert megvilágítják a hasonlóságokat a különböző történelmi szituációkban. A jobboldali politikai gondolkodásnak és praxisnak ugyanis van egy meghatározó paradigmája, alaptétele: kell egy parlamentből kibillenthetetlen kormányzó párt, amely stabil többség birtokában vezeti az országot.

Gyorsan eljutottunk a Horthy-korszakhoz.

Már a dualizmus korában, az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedeiben is így volt, Tisza Kálmán vagy Tisza István miniszterelnöksége idején. Aztán valóban, a Bethlen István által alkotott, később többször átnevezett Egységes Párt is ezt a szerepet töltötte be a Horthy-korszakban, egészen a nyilas hatalomátvételig. 2010 óta ugyanez van Magyarországon. Orbán Viktor megteremtette azt a pártot, amelyben helyet kapnak a nemzeti konzervatívok, a politikai katolicizmus hívei, korábbi kisgazdák is. Minden társadalmi csoportban megvannak a Fidesz szavazói, ahogyan megvoltak Bethlen pártjának is.

Orbán Viktor példaképének tekinti Bethlen Istvánt. A politikai építkezésben is tudatosan követte a mintát?

Persze. Amikor 1996-ban a KDNP két fele összeveszett egymással, Orbán az általa számottevőnek, használhatónak vélt politikusokat – bár Semjén Zsolt ekkor még az MDF-be ment – bevette a Fidesz frakciójába. A kisgazdapárt kicsinálása után is pontosan ez játszódott le. Orbán Viktor elérte, hogy a jobboldaliaknak, akik nem a Fidesz színeiben indulnak a választáson, esélyük se legyen nyerni. Ha valaki nem feküdt le a Fidesznek, vereséget szenvedett.

Nézzük a választási térképet. A Horthy-korszakban meglévő politikai hagyományok és pártpreferenciák mennyiben élnek tovább napjainkban?

Elég sokfelé tovább élnek ma is. A Nyugat-Dunántúlon például – Zala, Vas és Veszprém megyében, Sopronban vagy Győrben – jobboldali áramlatként erős volt a politikai katolicizmus. Most pedig ugyanezeken a helyeken erős a Fidesz.

Ahogyan a szegény falvakban is.

A történelmi kontinuitás mellett társadalmi változások is jelentkeznek. A borsodi és nógrádi ipari medence már a Horthy-korszakban is „vörös zóna” volt. A rendszerváltás után azonban megszűnt a kohászat, a gépgyártás, a nehézipar, ennek következményeként lecsúszott az egykori munkásosztály, az emberek elszerencsétlenedtek. Márpedig tudjuk, hogy azok, akik elszerencsétlenednek, hajlamosak a szélsőjobboldalon keresni a helyüket. A szegény falvakban se mindegy, milyen a társadalmi struktúra. 400-500 falu esetében nem csak arról beszélünk, hogy ezek a települések lecsúszott régiókhoz tartoznak, hanem ott van még a romaprobléma is. A 2010-es vagy 2014-es választáson a Jobbik azokban a térségekben szerepelt jól, ahol a romák nagy része él.

Néhány évvel ezelőtt egy konferencián a politikai váltógazdálkodást a demokrácia alapjának nevezte, de beszélt arról is: a jobboldal nálunk száz éve azt hiszi, hogy csak ő hivatott a magyar érdekek képviseletére. A baloldal viszont ezt több mint tíz éve nem tudja elhitetni a választókkal. Miért nem?

A környékbeli országokban ma is nyernek baloldali pártok választásokat, csakhogy ezek a pártok mind nacionalisták. Nálunk a baloldal nem tud nacionalista lenni. Magyarországon, amikor a 19. században beindult a kapitalizmus, nem csak a polgárság volt döntően zsidó, német vagy cseh-morva eredetű, hanem a soknemzetiségű magyar birodalomban maga a munkásság is soknemzetiségű volt. 1873-ban alapították a Népszavát, a szociáldemokraták lapját. Amikor 1905-ben napilap lett, németül is megjelent, hetente-kéthetente pedig románul és szlovákul is. Az I. világháború után a szociáldemokrata párt, amikor a régi vezetőkkel újraszerveződött, egyértelműen elítélte a nacionalizmust.

Ön szerint szükség lenne arra, hogy a baloldal nacionalista legyen?

Teljesen mindegy, mit gondolok, hiszen – ahogyan mondtam – Magyarországon a baloldal nem tud az lenni, éppen a történelmi okok miatt. Voltak már erre kísérletek, de az emberek nem hiszik el, nem fogadják el autentikusnak. A Magyar Szocialista Párt azzal is hiába próbálkozott, hogy megemlékezzen történelmi évfordulókról, megrajzolja a saját történelmi folytonosságát. Egyébként ezzel a kérdéssel a baloldali értelmiség se nagyon foglalkozott.

Az Orbán-rendszer képes önkorrekcióra és konszolidációra?

Biztosan képes rá, hiszen Bethlen sokkal nehezebb helyzetben is megcsinálta. Elvileg nem lehetetlen tehát, de Orbánnak lételeme, hogy harcoljon, különféle ürügyekkel állandóan lázban tartsa a közvéleményt. Ma már rendszeresen mérik a pártok népszerűségét, ennek hatására Európa más országaiban is általánossá vált a permanens kampány, ami eredetileg csak az Egyesült Államokban volt szokás.

A két világháború között az eleve nem túl erős baloldal egyre csak gyengült, miközben a kormányzó jobboldal mellett előretört a szélsőjobboldal. Ma még mindig van egy markáns, jelentős létszámú baloldali-liberális ellenzéki szavazótábor. Mi vár rá? Ugyanúgy elsorvad majd, ahogy az a Horthy-korszakban bekövetkezett?

Nem vagyok sem jós, sem politikai elemző. A mai állapotok megértéséhez fontos tisztában lenni azzal, hogy az Egységben Magyarországért antagonisztikus választási koalíció volt. A hatpárti szövetség egyetlen céllal jött létre: azért, hogy leváltsa Orbán Viktort. A szövetségben volt baloldali, liberális, zöld és jobboldali párt is. Mire elkészült a közös program, elfogyott az erő és az energia. A II. világháborúban Sztálin és az angolszász polgári demokráciák szövetsége szintén antagonisztikus koalíció volt. Amikor a nácikat elzavarták a francba, akkor rövid átmenet után rögtön nekifeszültek egymásnak. A siker elmaradása esetén különösképpen igaz, hogy az ilyen szövetségek felbomlásra vannak ítélve. A választási vereség után törvényszerűnek tartom, hogy a magyarországi ellenzék pártjai szétváljanak. Ha a kis pártok nem lesznek elég ügyesek, akkor el fognak tűnni. Olyan párt még nem volt a rendszerváltás óta, amely kimaradt a parlamentből, aztán saját erejéből vissza tudott kerülni.

Mi lett volna, ha sikerrel jár az ellenzék?

Akkor rendkívül nehéz kormányzás következett volna. Mire hat párt megegyezik… Gondoljunk bele, hogy a más politikai kultúrával rendelkező Hollandiában 272 napig tartottak a koalíciós tárgyalások, pedig ott ennek van hagyománya, és csak négy pártnak kellett megállapodásra jutnia. A Fidesz közben újra beindította volna a hideg polgárháborút.

Van példa arra, hogy egy olyan színes társaság, amilyen a magyar ellenzék, vesztes helyzetből talpra tud állni?

Csak akkor, ha a másik fél összeroggyan. A magyar történelemben egyetlen alkalommal fordult elő, hogy hasonló viszonyok között az ellenzék győzni tudott, de ez még 1905-ben történt, jóval több mint száz évvel ezelőtt. Persze, ezzel nem felmentést akarok adni a a mai ellenzéknek. Bármilyenek is a körülmények, a politikai küzdelmet folytatni kell.