színház;

Parancsolatok útvesztőiben

Életközeli, olykor fájdalmasan naturalista előadás született Székely Csaba 10 című drámájából Tatabányán Guelmino Sándor rendezésében.

Csaknem három és fél óra alatt járják ki az ugróiskolát a Remény lakótelep lakói. A rajzok a színes, vagy fekete-fehér graffitik a falon meg csak gyűlnek. Mint ahogy az élettörténetek is, egyesével, egymás után bomlanak ki a puzzle-életek. Székely Csaba darabját a 10-et nálunk először a Radnóti Színház mutatta be Cári Tibor zenéjével Sebestyén Aba rendezésében. Ebben az évadban viszont ősszel Tatabányán Guelmino Sándor vitte színre Cári Tibor zenéje nélkül. Hallunk ugyan összekötőzenéket, de a hangsúly az egymásba érő, vagy éppen egymást keresztező sorsokon van. Fekete Anna díszletében kevés a remény, inkább a lepusztultság az uralkodó, még akkor is, ha a ház az égbe tör. Meg is jelennek a különböző szinten lakók néha az ablakokban, azonban a fókusz mindig egy szereplőre esik és a tíz parancsolat egyikére. A hőseink ezeket szegik meg szép sorban és válik az egész egy keserű, de a mozzanataiban, a bűnökben és a vétkekben nagyon is ismerőssé.

Kárpáti Enikő jelmezei rendkívül kifejezők, a ruhák sajátos jellemrajznak tekinthetők. Székely Csaba műve az egyenetlenségei ellenére sűrű szövésű, zenei szerkezetű. Logikája krimiszerű, mindig érkezik az újabb és újabb fordulat, de a néző közben, mint egy sakkfeladványon, előre is gondolkodhat: vajon mi jöhet még? Rengeteg az ellenpont, a kreatív irónia és az érzelem. A bűnök pedig lavinaszerűen omlanak rá az esendő vétkezőkre, még akkor is, ha szinte egyikük sem akar mást, mint boldog lenni, vagy túlélni.

Guelmino Sándor jól hozza a helyzetbe az adott jelenet főszereplőjét, közben néhány dolog ismétlődik, a történet újrapereg, csak éppen annak a fénytörésében, aki épp mesél, emellett a színpadi csapatjáték is fontos tényezővé válik. Figeczky Bence, Maróti Attila, Danis Lídia, Bakonyi Csilla, Olasz Renátó, Berényi Nóra Blanka, Szakács Hajnalka, Crespo Rodrigo, Honti György és Pálfi Kata valamennyien virtuózan, óriási hittel jeleníti meg a rá osztott figurát. Danis Lídia utcalánya különösen bevésődik a nézőbe. Egyszerre költői és közönséges, sajnálni való, de sodródása szeretetre méltó is.

A szereplők vergődnek, aztán elbuknak. Küzdenek egymással, saját magukkal, de az előadásban nem csak a szomorúság, hanem a játék, a báj, a mindent és mindenkit elsöprő szenvedély is megjelenik.

Sok mindenről szól a 10, de leginkább rólunk. A vágyainkról, a reményeinkről, a gyarlóságainkról. Pillanatfelvételek sorozata, képek egymásba fonódása. És a végén nincs feloldozás, még akkor sem, ha a legvégén a szereplők zene nélkül megfogják egymás kezét és kórusban azt mondják: „És aminek élete van, az megérdemli, hogy éljen.” Ez a mondat a körülöttünk lévő háború miatt egyfajta kiáltásként is értelmezhető, vagy éppen kétségbeesett gyónásként. Csak higgyünk abban, hogy valaki meghallja! Addig, amíg nem késő.

Infó:

Székely Csaba: 10

Tatabányai Jászai Mari Színház

Rendező: Guelmino Sándor

Az előadást ebben az évadban még május 30-án, június 9-én és 10-én játsszák.