A 30 éves Vecsei H. Miklós kultikus színész. Jókora a rajongótábora. Hitele van a szavainak. Többek számára példakép is. A Vígszínház A Pál utcai fiúk előadásában Nemecsekként lett sokak kedvence. A produkció slágerdala, a Mi vagyunk a grund!, több milliós nézettséget ért el az interneten. Becenevén Hasi hitelesen volt hatalmas igazságérzettel rendelkező, sok tekintetben kiszolgáltatott, tiszta tekintetű, egyenes gerincű, fölöttébb szerethető Nemecsek. Képes volt kisfiúsan szelíd, ártatlan lenni. Aztán a Mondjad, Atikám!, egyszemélyes előadásában, amit maga talált ki, és rendezett is, József Attilaként megmutatta, hogy milyen pusztító erők is vannak benne, mennyire pokolian fáj neki az élet. Bőven játszotta még hamvas bőrűen Nemecseket, amikor a felsebzett lelkű költőzsenit már szakállasan, meglett férfiként adta, olyan alakítást nyújtva, amit csak nagy színészektől láttam.
Miután kiszállt A Pál utcai fiúk előadásából, a szakáll, a bajusz rajta maradt. Így játssza Hamletet is a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Ez a produkció vendégszerepelt most a Nemzeti Színházban, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó keretében. A dán királyfit nem szokás szakállasan adni, az inkább a Lear király tartozéka. Hasi egyik mestere, Hegedűs D. Géza meg is növesztette miatta a szakállát, tényleg olyan mint a rőt szakállú, bölcs király, csak hát Lear sokáig nem elég bölcs, mire azzá lesz, már késő. Vecsei H. viszont a megszokottnál sokkal értelmiségibb Hamlet, aki rendszeresen a könyves kuckójába vonul vissza menedékként, töprengeni. A díszlettervező Both Andrásnak, vagy tán a rendező Tompa Gábornak ez finom utalása lehet arra, hogy Hasi megszállottan terjeszt zsebkönyveket, imádja az olvasást népszerűsíteni. De az övé amúgy is rengeteget dilemmázó, filozofálgató királyfi. Legjobb barátja, ifj. Vidnyánszky Attila, sokat mozogva, akrobatikázva, alakította Hamletet a Vígben, Vecseinek viszont szinte láthatóan az agya mozog, csaknem megállás nélkül, miközben a produkció road movie-ként felgyorsul. Alighanem muszáj volt Hamletnek lennie. Nem csak azért, mert a Pesti Színházban II. Richárdként valószínűleg jól dolgozott Tompával, hanem azért is, mert neki, aki a Biblia után Shakespeare műveit tartja a világ legnagyobb alkotásainak, és aki Rómeót két különböző produkcióban is alakította, az Athéni Timont meg újra fordította, ez nyilván nem maradhatott ki a színészi palettájáról. Kedvez a töprengő alkatának, a világmindenségről és önmaga teljességéről lehet „regélni” a segítségével. Ugyanolyan mérföldkő ez a pályáján, mint Nemecsek és József Attila. Ez már nem a serdülőkorról, a férfivá érésről, hanem a felelősségteljes emberré válásról szól. Arról, hogy helyre lehet-e tolni a világot és benne önmagunkat, van-e esélye a humanizmusnak? Szinte kettéhasad a szerepben. A meghajlásnál sem tud feloldódni, kívül kerülni belőle. Shakespeare halhatatlan alakja sok tekintetben telibe találta őt, és ez kölcsönös.
Tudatosan alakítja a pályáját. Ki tudott szállni sorozatból, celeblétből, a túlburjánzó Facebook jelenlétét is felszámolta. Két éve a Vígszínházból is eljött, ahol kívülről úgy tűnt, hogy tejben-vajban fürösztik, jobbnál jobb feladatokkal halmozzák el. Kinek az ég alatt már senkije sincsen címmel az Arany Jánosról szóló darabját is bemutatták, „véletlenül” ifj. Vidnyánszky rendezésében. Diákos hevületű előadás, igyekezve a fiatalokhoz közel hozni az irodalmat, Arany Jánost. Közösen hozták létre a Sztalker Csoportot is, velük például a Woyzecket, amit Vecsei H. szintén újra fordított. A Poket Projekt pedig automatákból is árult zsebkönyveken keresztül népszerűsíti az olvasást. De Hasi gitárt ragadva, társaival együtt nagy költők megzenésített verseivel is járja az országot.
Két éve azt nyilatkozta, hogy most inkább önmaga építésére, pihenésre, csendre van szüksége. Nyilván megviselte másik mestere, Marton László zaklatási ügye, kiállt mellette, változatlanul feljárt hozzá, nagyokat beszélgettek, vagy éppen beszédesen hallgattak. Nem gondolta, hogy ne vezekeljen, de ami végül vele történt, azt akasztásnak minősítette. Mindaz, amit megél, valamilyen módon bekerül a színészetébe, sőt már a rendezéseibe is. Jóval több tapasztalatra tett szert, mint általában a kortársai. Édesapja, Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, hajléktalanszálló igazgató volt, és a fia már kölyökként ott téblábolt a hajléktalanok között. Játszott velük, jóban voltak, megtanulta kedvelni az elesetteket. A szülei által örökbefogadott, értelmi fogyatékos bátyjával imádják egymást. Amikor Miklós még a mamája, Pattermann Kinga hasában volt – aki szintén szociálpolitikával foglalkozik –, ez a bátyja nevezte el Hasi babának, és ez rajta ragadt becenévként. Ő pedig egy kéthetes cigány kisfiút keresztelt el, amikor édesapjával a családnál jártak, és meglepetésükre nem volt még neve. Innen a társadalmi érzékenysége. Lehetett volna olyan szőke szépfiú, akinek amúgy kezdetben többen nézték, aki eltelik ideális alkatával, azt gondolja, hogy ettől már önmagában megy a szekér, és valószínűleg ment is volna. De észrevette a csapdát, nem képzelte magát privilegizált helyzetű sztárnak, akinek dukál a kiváltságos helyzet. Gyakran járva a szegények között hamar megtudta, mi a fájdalom, a kirekesztettség, megismerte a nélkülözőket, a kínjukat, de azt ugyanúgy, hogy velük is lehet örülni, nevetni. Ez sokkal komolyabb emberismeretet eredményez nála, mint korosztálya esetében megszokott. Így nem gond eljátszani a poklok poklát sem, hiszen ismeri. De képes könnyedén játékos is lenni, akár szertelenül hülyéskedni a deszkákon, és a humorára sem lehet panasz.
Időnként elgondolkodik azon, hogy inkább szociális munkásnak kellene lennie. Amikor pazar vizsgaelőadásnak sok tekintetben újra írta a Liliomfit, abban még feltétlen hit volt, hogy bár temérdek a nehézség, ők mindenáron teátristák akarnak lenni, és színházzal megváltják a világot. Amikor Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényét alkalmazta a Víg színpadára, már arról is beszélt, hogy ebben a káosszal, tébollyal teli világban elkallódik, eltékozolja tehetségét a generációja. Ettől tán megóvja a hite, és ezalatt istenhit is értendő. Szilárdnak tűnik, de szerencsére nem vakhit. És, hogy mennyi vívódni való van hiten, valláson is, arról A két pápa című rendezésével is „gyónt” a Rózsavölgyi Szalonban, olyan nagy színészek segítségével, mint Molnár Piroska, Jordán Tamás, Lukács Sándor. Persze filmezett is már, verseskötetei is megjelentek, benne is megvan a nagy művész lehetősége.
