A kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) várható szigorítását jelezte Varga Mihály pénzügyminiszter miniszteri meghallgatásán. Az első reakciók nem épp a javaslat támogatásáról szóltak, annak ellenére, hogy a katázás igazából senkinek sem jó, még ha látszólag sokaknak megéri is. A kata ugyanis egy átalányadó, gyakorlatilag havi 50 ezer forint befizetésével egy egyéni vállalkozó, egyéni cég, ügyvéd letudhatja minden adókötelezettségét - legalábbis az kata indulásakor ez volt a cél.
Ma már több mint 400 ezren adóznak ily módon, és egyre többen adóelkerülésre használják ezt. Több cég elkezdte kirugdosni a munkatársait, majd visszafoglalkoztatni őket katás kényszervállalkozóként; jobb esetben az így elért adómegtakarítás egy részét zsebbe kifizették az alkalmazottnak. Ezen katásoknak a befizetett adóért cserébe csak korlátozott egészségbiztosítás és majdan minimális nyugdíj jár. Vagyis hosszabb távon ugyanúgy rosszul járnak, mint a ’90-es évek kényszervállalkozói, akik ma a semmire sem elég nyugdíjukból vegetálnak. De nem jó a kata az államnak sem, mert adóbevételtől esik el, sőt a tisztességesen működő cégeknek sem, mert a foglalkoztatási költségeket tekintve hátrányba kerülnek azokkal szemben, akiknek az alkalmazottai tulajdonképpen vállalkozók.
Szóval réges-rég ideje lenne már a kata – és tegyük hozzá: a többi atipikus adózási forma – felülvizsgálatának. Ennek viszont egy komoly akadálya van: a cégek jövedelmezősége. Mert akad cég, amelynek ölébe hullik a több tízmilliárdos állami megrendelés, és vannak, akiknek a kisebb haszonért is keményen meg kell dolgozniuk. Ha utóbbiak nem egyenlő feltételek között versenyeznek, torzul a piac és elindul a kiskapuk keresése, a vadászat az olcsóbb munkaerőre. Ha az állam ebben az egyben rendet tudna teremteni, hát legyen: a kata mellé kerülhet egy pipa. A lista azonban hosszú...