A 2016-os, amúgy sikertelen idegenellenes népszavazás nyomán, úgymond a szavazók akaratát követve a magyar kormány egy év alatt bő kétszázmilliárdot, és azóta még további százmilliárdokat költött a határkerítés nevű látványprojektre. A nagy tiszteletű Alkotmánybíróság mégis úgy látta, hogy a föltett kérdésnek nincs költségvetési hatása, azaz minden további nélkül népszavazásra bocsátható.
Aztán itt van az idei homofób népszavazás, illetve az annak ideológiai alapját biztosító törvény. A kormányzati homofóbia olyannyira nemzetközi szerződésbe ütközik, hogy uniós kötelezettségszegési eljárás is indult miatta, az Ab mégsem tartotta szükségesnek, hogy közbeavatkozzon. Ellenben azonnal megnyomta a vészcsengőt, amint ellenzéki kezdeményezésre a megvalósulás küszöbére ért két referendum: amely a kínai pártegyetem alapítványának vagyonhoz juttatását kaszálná el, s amely a munkanélküli segély meghosszabbítását hivatott elérni. Az alkotmánybírák szerint az a szándék, hogy a kormány a kínaiaknak ajánlja a Diákvárosnak ígért területet, nem a (létező) költségvetési hatás, hanem a (nem létező) nemzetközi szerződésbe ütközés miatt tiltott zóna a nép számára. Ami pedig a munkanélküli segélyt illeti, annak sajnos költségvetési kihatása van (mondjuk amikor harmadolták és jog helyett keggyé tették, annak is volt), ezért nem népszavaztatható.
A fentiekből két következmény adódik. Egyrészt olyan Ab-t fenntartani, amely az alkotmányosság helyett a kormányt védi, fölösleges luxus, hiszen a kormány amúgy sem szorul védelemre. Másrészt pedig amióta az Alaptörvény hatályban van, senkinek, így a kormánynak sem sikerült érvényes népszavazást tartani. Ez a helyzet minden bizonnyal alkotmányellenes, hiszen alapjog sérül miatta – lenne hát vele dolguk az alkotmánybíróknak, ha nem a maradék jogaink elvételéhez asszisztálnának éppen.