Kész Zoltán;kampánypénzek;Márki-Zay Péter;Mindenki Magyarországa Mozgalom;

2022-05-20 16:18:00

Márki-Zay Péter üzleti érdekeket sejt korábbi szövetségesének levele mögött

Egyre jobban elmérgesedni látszik ez a viszony. Budaörs polgármestere undorodik a poszt kapcsán kialakult eszmecserétől. 

„Kész Zoltánnál az üzleti szándék gyanítható, hiszen nekik van egy vállalkozásuk, amely egyébként beszállítóként érdekelt volt még az előválasztási kampányunkban is, de aztán ennél sokkal nagyobb üzleti érdeket reméltek a kampányból, amit mi az átláthatóság okán többek között nem tudtunk elfogadni. Átláthatatlanul, verseny nélkül én sem eddig, sem a jövőben nem támogattam azt, hogy üzleti érdekek befolyásolják a politikát” - mondta el az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje az ATV híradónak. 

Márki-Zay Pétert azt követően kereste meg a csatorna, hogy Kész Zoltán egy pénteken közzétett üzenetében azt írta, az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás. Erre az érintett úgy reagált, naponta jelennek meg a lejárató cikkek – valakik nagyon félnek egy új, tisztességre és becsületre épülő, hiteles alternatívát jelentő párt megjelenésétől.

Az ellenzék korábbi miniszterelnök jelöltje megjegyezte, 

Mint mondta, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem tudja visszaadni azokat a pénzeket, amiket kampányadományba begyűjtött. Részben azért, mert nem mindig beazonosítható magánszemélyektől kapták a pénzt, példaként említette, hogy volt, hogy borítékban, vagy boríték nélkül kapott pénzt emberekről. „Én azt utána hazahozom, a feleségem lekönyveli. Ő fölírta dátummal, összeggel, hogy mennyit kaptam. Névtelen levél adomány címen. Ezt, ha valaki megnézi az előző három elszámolásomat, ott is tudja. Ezeknek az embereknek nyilvánvalóan nem tudnám visszaadni a pénzt. A másik, hogy teszem azt 3 milliárdos kampány után van 30 millió forint maradvány, akkor azt az 1 százalékot kinek adjuk vissza? Minden adományozónak visszaadunk 1 százalékot? Vagy pedig néhányat kiválasztunk – azoknak adunk, akkor azok, akik nem kapnak vissza, azok mit fognak szólni? Tehát ez fizikai képtelenség, amit Kész Zoltán javasol” – fogalmazott.

Az ATV híradója kereste Kész Zoltánt is, aki interjút ugyan nem akart adni, ám annyit megjegyzett, „eddig még nem tudtam arról, hogy pártot szerveznék”. 

Posztja alatt egyébként a hódmezővásárhelyi polgármester felesége is kommentelt. „Tudod a Péter számát, miért nem hívod fel? Vagy legalább felvenned, amikor hív. Én úgy tudom, teljes tisztújítás lesz...” - írta Márki-Zayné Vincze Felícia. Lukácsi Katalin - aki korábban ugyancsak a politikus egyik szövetségese volt - úgy fogalmazott, „azt az embert, akit most keményen bírálsz, miniszterelnök-jelöltnek ajánlottad a magyar polgárok számára. Számot kell ezzel a felelősséggel is vetni, nem csak a kampánypénzekkel. Egy vereség után könnyű belerúgni a csapat vezetőjébe, de akkor valójában az egész csapatba rúgunk, magunkba is, ha tagjai voltunk.”

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere pedig egyetlen kérdést tett fel: