Ez itt a kérdés.
Pontosabban nem „ez itt a kérdés”, mert a címbeli dilemma megoldása előtt szükségünk lehet még néhány fontos kérdésre és válaszra.
Például: meddig feszíti a húrt az Orbán-kormány az ellenzék elnyomásában, az ellenzéket támogatók létfeltételeinek rontásában, létesélyeik csökkentésében? Meddig és milyen sebességgel pörgeti a hazugságok média-mókuskerekét és abban a híveit? Vajon hatalma mindenáron való megtartása érdekében az őt választók seregének összekovácsolásában és harci moráljuk (immoráljuk?) megerősítésében meddig megy el?
Vajon, ha az eddig gyűlöletre kijelölt célszemélyek, célcsoportok elveszítik vonzerejüket vagy elavulnak, megpróbálja-e ellenségnek beállítani valamelyik arra alkalmas vallási közösséget, társadalmi réteget, embertípust, amint a történelemben szokás, például a romákat, a zsidókat, vagy váratlan fordulattal a gyermektelen házaspárokat és a szingliket? Vajon képes például rendeletet vagy éppen törvényt hozni a kiválasztott csoport ellen, mint dicsőséges példaképei a múlt században?
„Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség. A gyermektelenek nyilvános helyeken csak fekete karszalaggal jelenhetnek meg, és hetente egyszer kötelesek részt venni a Nemzethalál félórákon.”
Vajon képes hatalma fenntartása érdekében a kormány feltüzelni az arra alkalmas, hazugságokkal megmérgezett, mert megmérgezhető milliókat, hogy az életüket, valamint gyermekeik, unokáik életét is feláldozzák egy hamis nemzeti mítosz újraálmodásáért?
Anyám néhány évtizede, az első felbukkanó fasisztoid publikációk, antiszemita atrocitások, majd később a romagyilkosságok idején megrémült. Csak azzal tudtam megnyugtatni, már amennyire meg lehetett nyugtatni azt, aki a Mengelével való egykori találkozások emlékével élt, hogy amíg az állam nem áll a bárdélezők gárdája mellé rendelettel, törvénnyel, kommunikációval, addig nincs nagyobb baj. Minden országban, még a legdemokratikusabb nyugati államokban is akad egy-egy csoport, amelyik – tudatlanságból, megtévesztettségből vagy a lélekcsonkító nevelés nyomán – nem azokat igyekszik hibáztatni, felelősségre vonni az ősei és a saját bajai, problémái miatt, akik valóban bűnösök, hanem misztikus koholmányokkal megbélyegzett vétlen közösségeket. Ameddig a kormány ezeket az elvakult-elvakított vagdalkozókat a törvény karanténjába rekeszti, nem lehet nagyobb baj.
Visszatérve a fenti kérdésekre, kijelenthető, hogy csak a válaszok, a politikai történések után következhet ama legeslegelső dilemma megoldása. A döntés: menni vagy nem menni?
Nem menni! Maradni! – súgja a hazaszeretet.
Csakhogy a hazaszeretet valójában nem néhány tízezer négyzetkilométer földről szól. Lehetsz te ezerszer nagyobb hazafi Rodostóban, Torinóban, San Diegóban vagy éppen Kolozsvárott, mint Alcsúton.
A hazafiság a "tehetetlenné bénított" (Marosán György az ÉS-ben) vagy megtévesztett, és a meg nem tévesztett itthon élő honfitársakért érzett felelősségről, a békésen élhető jövőről és az ezért végzett munkálkodásról szól. Kicsit személyesebben fogalmazva: rólad szól, a szüleidről, a gyerekeidről, az unokáidról szól.
Szóval akkor az a válasz a címbeli kérdésre, hogy: menni?
Egy rádióinterjúban azt mondtam: menjenek el azok, akik miatt el kellene mennem.
Ma sem mondhatok mást.
És ez egy békés javaslat.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.