Digitális megvilágosodás – Ozora porából árad a létélményfény

A Cinema Mystica kiállításon nemcsak a hang és a kép birodalmába, de akár meditatív állapotba is kerülhetünk Vigh Dávid zenész, videóművész, a tárlat megálmodója szerint. A Kristály Színtér ezer négyzetméterén ugyanis pszichedelikus vetített terek, digitális animációk és neonszínekben fénylő, 3D-s szobrok várják a látogatót.

A kiállítás ötlete viszont, bármily meglepő, nem a számítógép képernyője előtt, hanem a Dádpusztán, a pszichedelikus Ozora Fesztiválon fogant meg Dávidban. „Hangozzon bármilyen furcsán, mi az Ozora koncertjeinek porából, sarából nőttük ki magunkat” – mondja az alkotó, aki az elektronikus zenei fesztiválon éveken át felelt a Nagyszínpad és The Dome színpad látványvilágáért – a tárlaton láthatjuk is egy, az Ozorára tervezett tizenöt méter széles díszletének a makettjét.

Žagarból a csapatba

Van, aki persze nem csak a látványos fesztiválokban érdekelt, de szeretne műalkotást is létrehozni. Dávid pontosan így cselekedett, ezért 2014-ben megalapította a Global Illumination nevű cégét, melybe olyan kollégákat várt, akik szintén kreatívan viszonyulnak egy-egy fesztivál, koncert, reklám vagy rövidfilm képi vilá­gáért, és lüktet bennük a művészi véna is. „A cégünk mára Los Angelestől Tokióig számos megbízást elvállalt, jelenleg pedig tizennyolc-húsz szabadúszóval dolgozunk együtt, attól függően, hogy az aktuális projekt éppen mekkora” – mondja a zenész.A jelen kiállítás is igazi csapatmunka volt, hisz a pszichedelikus videók esetében például külön ember felelt a modellekért, míg más az animációért.

Szintén a csapat oszlopos tagja Katona Kati vizuális művész, aki korábban médiadesign szakon tanult, majd Zságer Balázs zenei producerrel dolgozott együtt, és hozták létre közös projektjüket, a Žagar AV Experience nevű formációt. Arra törekednek, hogy a fellépéseiken a vetített kép és a zene egyenértékűen jelenjen meg, és hasson egymásra. „Mindez itthon még új keletű, a magyar előadók és együttesek inkább abban érdekeltek, hogy a koncertjei­ken a nagyméretű LED-falakon kiírják a logójukat” – élcelődik Dávid, hozzátéve, az ő cégük hasonlót sosem vállalna el.

Virtuális beavatás

Amellett, hogy látványos, egyfajta beavatási ceremóniának is felfogható a tárlat, a terein végighaladva szimbolikusan is megvilágosodhat a látogató, és közelebb kerülhet saját magához és a környezetéhez is. A művek gyógyító energiákat sugároznak, és segíthetnek elmélyíteni az emberi létezés élményét, kapcsolatot teremtve a belső létvalóságunkkal, ígérik a szervezők. „Úgy érzem, elvesztettük a kapcsolatot a természettel és önmagunkkal, ez a távolság pedig napról napra csak nő. A tárlat központjában ezért maga az ember áll, aki a műveken keresztül megpróbálhat újra csatlakozni az őt körülölelő világhoz, akár spirituális értelemben is” – mondja az alkotó. Egy falra vetített emberalakban például láthatjuk annak energiával töltődő csakráit, míg egy kisfilmben négy nőt, akik egy sivatagban rálelnek egy szürreálisan burjánzó őserdőre.A kiállításon pedig az alkotások részeivé is válhatunk: Katona Kati egyik videóinstallációja örvénylő óceánt idéz, melyhez közel lépve mi magunk is alakíthatjuk annak áramlatait, mozgását a rajta elhelyezett szenzorok segítségével. „A művemmel arra törekedtem, hogy a nézőt is bevonjam a digitális térbe, és ha virtuálisan is, de összekössem a természettel” – vallja Katona Kati, akiben az installáció ötlete akkor fogant meg, amikor Zságer Balázzsal az Ocean Anthology ­(Óceán­ anto­lógia) című audiovizuá­lis projektjükön dolgoztak együtt. Kati a munkájában is olyan formákat és mintázatokat akart megjeleníteni, amelyek az óceán mozgásához köthetők, de a kavargó vonalakat látva akár időjárási rendszerekre is gondolhatunk.

Avatart mindenkinek

Persze felmerül a kérdés, hogy a 3D-animációk és videómunkák mennyiben tekinthetők a szó szoros értelmében vett műalkotásoknak? Dávid szerint mindez attól függ, hogy az adott munka közvetít-e a befogadó felé mélyebb tartalmakat, vagyis a néző megismeri-e általa jobban a világot és önmagát. „Nem szeretném kategorizálni a műalkotásokat. Andy Warhol szitanyomatai pél­dául­ hatvan évvel ezelőtt még viccnek tűnhettek mondjuk Michelangelóhoz képest. De ma már a legnagyobb művészeti gyűjteményekben is megtalálhatók” – mondja a művész. Úgy látja, az idő majd eldönti, hogy az egyes digitális alkotások mennyire számítanak pusztán látványnak, és mennyire művészetnek. Szerinte figyelembe kell venni azt is, hogy az utóbbi években a közösségi médiának köszönhetően megnőtt a digitális tartalomfogyasztás, ami nagyban kihat a művészetre is.„Már csak idő kérdése, és lassan a Facebookon meghirdetett metaverzum is a mindennapjaink része lesz. Ebben a felhasználók rendelkezni fognak egy saját avatarral, vagyis egy olyan digitális figurával, amellyel szabadon mozoghatnak a virtuá­lis térben. Az egész olyan lesz, mint egy ZS kategóriás sci-fi, de ezt el kell fogadnunk, hisz hamarosan ez lesz a valóság” – mondja Vigh Dávid, hozzátéve, ők a jövőben már avatarokat is piacra fognak dobni.