II. Rákóczi Ferenc, Sáros vármegye ifjú örökös főispánja 1701. november 7-én álruhában, dragonyosnak öltözve megszökött a bécsújhelyi börtönből, még mielőtt lázadás vádjával halálra ítélték volna, és Lengyelországba menekült.
Fejére vérdíjat tűzött ki a Habsburg udvar, ám a varsói francia követ kérésére befogadta Adam Sieniawski herceg, a lengyel korona nagyhetmanja (hadsereg-főparancsnok). Így ismerkedett meg a hadvezér feleségével, a 32 éves – nálánál hét esztendővel idősebb – Elżbieta Helena Sieniawskával (1669–1729). Nyomban egymásba szerettek. A fiatalembert talán édesanyjára, Zrínyi Ilonára emlékeztette a bátor, energikus, közügyekben aktív asszony. Ám a szenvedély mellett kezdettől jelen voltak az érdekek is – a szerelmi és a politikai szál szétválaszthatatlan.
Varsói viszonyok
Sieniawska nem unatkozó arisztokratafeleség volt, hanem a franciabarát lengyel főúri frakció de facto vezetője Sobieski János, majd Erős Ágost uralkodása idején. Előkelő származása és neveltetése felkészítette erre a szerepre. Ősei a Lubomirski hercegek, az ország egyik leghatalmasabb családja, egy időben – a Jagellók mintájára – a magyar koronáról is ábrándoztak. Politika volt már a fiatal hercegnő házassága is: azért adták hozzá Sieniawskihoz, a vakmerő, ám nem túl okos katonához, hogy annak befolyása és vagyona a család érdekeit szolgálja a nemesi köztársaság (Rzeczpospolita) folytonos pártviszályaiban, minthogy a korona nem öröklődött: a királyt választották.
Az eszes és öntörvényű Elżbieta 1691 márciusában elutazott egy fővárosi esküvőre, és csak decemberben ért haza. Férje nem hitte el az átlátszó kifogásokat, panaszkodott az apósának, ám az bölcsen megnyugtatta. Nyílt titok volt a fiatalasszony viszonya többek között Aleksander Sobieskivel, akit a trón várományosaként emlegettek. Szerelmeslevelei egyszer a férj kezébe kerültek, de Lubomirski herceg újfent meggyőzte a vejét, ne higgyen a szemének. Mire a délceg Rákóczi felbukkant, Adam hetman már megbékélt a hűtlenséggel, borozgatott brezáni birtokán (ma: Berezsani, Ukrajna). Átengedte az irányítást feleségének, aki – nem hiába volt a francia párt vezetője – szívesen intézte az államügyeket versailles-i módra, ágyban.
Pénz, paripa, fegyver
A hercegnő küldöttei folyamatosan úton voltak a háborús-zűrzavaros Európában (lásd keretes írásunkat). Hozták-vitték a híreket Versailles, Szentpétervár, Drezda, Bécs, Konstantinápoly fejedelmi udvarai között. Lwówban (ma: Lviv, Ukrajna) vendégül látta Nagy Péter orosz cárt, aki drága ajándékokkal halmozta el. Az asszony nem bízott benne, de szívélyes maradt, mondván: ha a pokol a szomszéd, kérd fel keresztapának az ördögöt. Nem ijedt meg akkor sem, amikor svéd fogságba esett; kiváltatta magát, és folytatta intrikáit. Ágosttal egy vagyont, 40 ezer tallért fizettetett azért, hogy a Lubomirski–Sieniawski tábor a szász választófejedelem oldalára álljon a trónviszályban, elpártolva a franciák által is támogatott ellenjelölttől.
Rákóczi másfél évig élvezte az asszony vendégszeretetét, létfontosságú segítségét sokkal tovább. Sieniawska pénzt, paripát, fegyvert szerzett, zsoldosokat toborzott, harci zászlókat varratott, amikor a magyar főnemes hadba szólította híveit a Habsburgok ellen, és Esze Tamás talpasainak élére állt (1703). A szabadságharc alatt randevúztak Munkács várában is. Rákóczit közben vezérlő fejedelemmé választották a szécsényi országgyűlésen, 1707 tavaszán pedig úgy tűnt, prominens kedvese lengyel királyt csinál belőle. Ezt a cár is elfogadta volna, ha az új uralkodó képviseli az érdekeit XIV. Lajos francia királynál a svéd háború ügyében. Ám ahogy a franciák, az oroszok sem tartották a szavukat, a magyar kártya nem illett a nagyhatalmi pókerjátszmába.
Minerva modellje
Sieniawska hercegnő büszke és sokoldalú volt, reneszánsz figura a barokk fénykorában. Nem érte be a hatalommal és a férfiakkal. Maga igazgatta és modernizálta hatalmas birtokait, szigorúan és szakértelemmel. Építtetett gabona-, fűrész- és papírmalmokat, téglaégetőt, üvegfúvó műhelyt. Bányaművelésbe fogott. Iskolákat alapított. Megengedte, hogy városaiban zsidók telepedjenek le. Kiterjedt magánlevelezést folytatott, jobbára franciául, és párizsi újságokat járatott. Ritkán mertek vele ujjat húzni hazájában, egy üzleti vitában Gdańsk városát is beperelte. Szerette a férfias szórakozásokat, a lovaglást, a vadászatot, a kutyatenyésztést. Dohányzott és kártyázott, és néha hajnalig táncolt – viszont a részegeskedőket megvetette.
Józan volt, de nem mértéktartó. Megesett, hogy a bölcsesség római istennőjének, Minervának öltözve pózolt. Számos kastélyt tartott fenn a Varsóból Vilnába (ma: Vilnius, Litvánia) vezető országút mentén. Megvásárolta Sobieski János egykori palotáját Wilanówban, az elhanyagolt rezidenciát átalakíttatta és kibővíttette, így született a pompás „lengyel Versailles”. A kertbe háromszáz narancsfát ültettek, az orangerie melletti mesterséges tó tele különleges halfajtákkal, a Visztula partján legelésző hollandi tehenek tejéből sajtot készítettek. Mecénásként kiváló művészeket foglalkoztatott, köztük Mányoki Ádámot, Rákóczi udvari festőjét. Wilanów dísze, egy itáliai mester freskója, a fedetlen keblű Flóra istennőt ábrázolja – Elżbieta úrnő arcvonásaival.
Meghiúsult házasság
Hogy Rákóczinak előnyös, sőt nélkülözhetetlen volt az asszony segítsége, a bőkezű kölcsönökről nem is beszélve, kétségtelen. Ugyanakkor Sieniawska szintén kihasználta a kettejük viszonyában rejlő politikai tőkét. Nem egyértelmű, mennyire gondolta komolyan Rákóczi királyságát, talán szívesebben látta volna a lengyel trónon a férjét, hogy koronázatlan királynőből valódi királyné legyen. Alighanem több vasat tartott a tűzben, ahogy a Napkirály vagy Nagy Péter is. A fejedelem a szabadságharc bukása (1711) után ismét Lengyelországba ment, ám a pár kapcsolata megromlott, egy évtized után kételkedni kezdtek egymásban.
Rákóczi további hányattatásai ismertek: Angliában, majd Franciaországban újra csak hitegették, a spanyol örökösödési háborút lezáró békeszerződésekből kihagyták a magyarok ügyét. Katonai erőt hiába várt a sorozatos vereségeket szenvedő az Oszmán Birodalomtól, de a Porta legalább befogadta, és Bécs követelésére sem szolgáltatta ki. A Márvány-tenger partján, Rodostóban (ma: Tekirdağ, Törökország) telepedett le maroknyi hívével (1720). Felesége, Sarolta Amália hesseni hercegnő – aki anno lefizette a bécsújhelyi börtönőröket – természetesen tudott férje románcáról, nem kísérte el a száműzetésbe, élte a maga életét.
A különvált szeretők sem találkoztak többé, de tovább leveleztek. Rákóczi Ferenc el akarta érni, hogy az osztrák fogságból szabadult György fia feleségül vegye a Sieniawski házaspár egyetlen gyermekét, Zofia Mariát. A család vagyona jól jött volna a bujdosónak, ám a házasság meghiúsult. Elżbieta Sieniawska váratlanul, hatvanévesen meghalt. Végakaratot nem hagyott, lánya egy Czartoryski herceghez ment hozzá. A magányos, reményvesztett fejedelem egyetlen vigasza az asztaloskodás maradt. Hat évvel élte túl az asszonyt, aki oly fontos volt neki. Ám élete vége felé, a valláshoz fordulva átértékelte régi szerelmét: emlékirataiban az egykori szenvedélyt bűnnek, a valaha imádott hercegnőt kicsapongónak és kéjsóvárnak írja le.
Háborúk zűrzavarában
Viharos, véres volt a XVIII. század eleje Európában, ingatag szövetségek, titkos alkuk és megszegett ígéretek kora. Míg a kurucok szabadságharcukat vívták, hadban állt a kontinens minden komoly hatalma. A spanyol örökösödési háborúban (1701–14) a Habsburgok oldalán Anglia, Hollandia, Portugália, német és itáliai fejedelemségek, ellenük a franciák, spanyolok, bajorok. Ibériából Németalföldig, Itáliáig terjedtek a harcok, még az amerikai gyarmatokat is elérték. Rákóczi a Napkirálytól remélt segítséget a közös ellenség Ausztriával szemben, de csalatkoznia kellett, ahogy később a cárban is. Péter délen a törökkel hadakozott, északon a svédek ellen, lengyel, szász, dán szövetségesei oldalán (1700–21). Ebben a bonyolult, zavaros nemzetközi helyzetben vált diplomáciai kulcsszereplővé Rákóczi lengyel szerelme.
Krúdy bölcs hercege
Elżbieta hercegnő lengyel főnemesi családja nemcsak történelmünkben szerepel, hanem a magyar irodalomban is. Krúdy Gyula örökítette meg az egyik Lubomirskit, az elzálogosított szepességi városok urát A szamárfejű Szaniszló című elbeszélésben (1910). „Abban az időben egy valóságos Lubomirski herceg parancsolt a Szepességben. Derék, jóravaló úr volt, szerette a kupákat, az asszonyokat, a játékot.” Vagyonát – így szól a mese – könnyelműen elherdálta, uradalmai, erdőségei és nyájai eltünedeztek. Saját zsebből fizette be a szepesiek adóját Krakkóba, ha azok késlekedtek. „A legenda szerint gyerekkorában egy anyajuh szoptatta a herceget, talán attól örökölte a szelídséget.” Krúdy hercege azt tanítja, jobb nem gazdagnak lenni, mire öreg hadnagya áhítatosan mormogja: „Az én uram a legbölcsebb ember.”
