A nyílt társadalmak világszerte ostrom alatt állnak

A legutóbbi davosi találkozó óta a történelem menete drámaian megváltozott. Oroszország megszállta Ukrajnát. Ez alapjaiban rázta meg Európát. Az Európai Uniót azért hozták létre, hogy megakadályozza, hogy ilyesmi megtörténhessen. Még ha a harcok abbamaradnak is, aminek egyszer be kell következnie, a helyzet soha nem fog visszatérni a korábbi kerékvágásba. Meglehet, hogy Ukrajna megszállása a harmadik világháború kezdetét jelenti, amit nem biztos, hogy civilizációnk túl fog élni. Most ezzel a témával fogok foglalkozni.

Ukrajna megszállása nem váratlanul történt. A világ egyre inkább belebonyolódott két, egymással szöges ellentétben álló kormányzati rendszer, a nyitott és a zárt társadalom közötti küzdelembe. Hadd magyarázzam el a lehető legegyszerűbben a kettő közötti különbséget.

A nyitott társadalomban az állam szerepe az egyén szabadságának védelme; a zárt társadalomban az egyén szerepe az állam uralkodóinak szolgálata.

Más, az egész emberiséget érintő kérdések – a járványok és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a nukleáris háború elkerülése, a globális intézmények fenntartása – háttérbe szorultak e küzdelem mögött. Ezért feltételezem, hogy civilizációnk talán nem fogja átvészelni.

Az 1980-as években kezdtem el foglalkozni azzal, amit én politikai filantrópiának nevezek. Abban az időben a világ nagy része kommunista uralom alatt állt, és segíteni akartam azoknak az embereknek, akiket ez felháborított és akik harcoltak az elnyomás ellen.

Amikor a Szovjetunió szétesett, gyors egymásutánban hoztam létre alapítványokat az akkori szovjet birodalomban. Az erőfeszítés sikeresebbnek bizonyult, mint vártam.

Izgalmas napok voltak. Egybeestek személyes pénzügyi sikereim időszakával is, amelyek lehetővé tették számomra, hogy az 1984-es 3 millió dollárról három évvel később több mint 300 millió dollárra növeljem az éves adományaim összegét.

Hosszasan töprengtem azon, hogy ez miért történhetett meg. A válasz egy részét a digitális technológia, különösen a mesterséges intelligencia gyors fejlődésében találtam meg.

A mesterséges intelligenciának elméletileg politikailag semlegesnek kellene lennie: jóra és rosszra egyaránt használható. A gyakorlatban azonban aszimmetrikus a hatás. A mesterséges intelligencia különösen jó abban, hogy az elnyomó rezsimeket segítő és a nyílt társadalmakat veszélyeztető ellenőrzési eszközöket hozzon létre. Az ellenőrzési eszközöket a Covid-19 világjárvány is segített legitimálni, mert a vírus kezelésében azok valóban hasznosnak bizonyultak.

A mesterséges intelligencia gyors fejlődése együtt járt a közösségi média és a technológiai platformok felemelkedésével. Ezek a konglomerátumok uralják a globális gazdaságot. Multinacionálisak, és hatókörük az egész világra kiterjed.

Ezek a fejlemények messzemenő következményekkel jártak. Kiélezték a Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktust. Kína világszínvonalúra emelte technológiai platformjait. Az Egyesült Államok tétovázott, mert aggódott az egyén szabadságára gyakorolt hatás miatt.

Ezek az eltérő hozzáállások új megvilágításba helyezik az USA és Kína által képviselt két különböző kormányzati rendszer közötti konfliktust.

Hszi Csin-ping Kínájának, amely a történelem során minden más országnál agresszívebben gyűjt személyes adatokat állampolgárai megfigyelése és ellenőrzése céljából, hasznot kellene húznia ezekből a fejleményekből. De, ahogyan azt később kifejtem, ez nem így van.

Hadd térjek rá a közelmúltbeli fejleményekre: Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping február 4-én találkozott a pekingi téli olimpia megnyitó ünnepségén. Hosszú nyilatkozatot adtak ki, amelyben bejelentették, hogy a kettejük közötti együttműködésnek „nincsenek határai.” Putyin egy „különleges ukrajnai katonai műveletről” tájékoztatta Hszit, de nem világos, hogy elmondta-e Hszinek, hogy egy teljes körű támadásra gondolt Ukrajna ellen. Az amerikai és brit katonai szakértők minden bizonnyal elmondták kínai kollégáiknak, hogy az oroszok mire készülnek.

Hszi jóváhagyta, de megkérte Putyint, hogy várjon a téli olimpia befejezéséig. Hszi a maga részéről elhatározta, hogy az olimpiát a Kínában akkor éppen csak terjedni kezdő omikron-variáns ellenére is megrendezi. A szervezők mindent megtettek, hogy légmentes buborékot hozzanak létre a versenyzők számára, és az olimpia zökkenőmentesen lezajlott.

Az omikron azonban megvetette a lábát a közösségben, először Sanghajban, Kína legnagyobb városában és kereskedelmi központjában. Mára pedig az ország többi részén is elterjedt. Hszi mégis kitartott a zéró-Covid megközelítés mellett, és nagy megpróbáltatásokat okozott Sanghaj lakosságának azzal, hogy rögtönzött karanténközpontokba kényszerítette a lakosokat ahelyett, hogy otthonukban helyezhették volna magukat karantén alá. Ez a nyílt lázadás szélére sodorta Sanghajt.

Sokan értetlenül állnak e látszólag irracionális megközelítés előtt, de én meg tudom adni rá a magyarázatot: Hszi bűnös titkot rejteget. Nem mondta el a kínai polgároknak, hogy olyan oltóanyaggal oltották be őket, amelyet az eredeti vuhani variánsra fejlesztettek ki, és nagyon kevés védelmet nyújt az új változatok ellen.

Hszi nem engedheti meg magának, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, mert karrierjének egy nagyon kényes pillanatát éli. Második hivatali ciklusa 2022 őszén jár le, és egy példátlan harmadik ciklusra akarja kinevezni magát, ami végül ahhoz vezetne, hogy élete végéig uralkodhatna.

Gondosan megkoreografált egy olyan folyamatot, amely lehetővé tenné számára, hogy teljesítse élete ambícióját, és mindent ennek a célnak kell alárendelnie.

Közben Putyin úgynevezett „különleges katonai művelete” nem a terv szerint alakult. Azt várta, hogy hadseregét Ukrajna orosz ajkú lakossága felszabadítóként fogadja majd. Katonái magukkal vitték díszegyenruhájukat a győzelmi parádé miatt. De erre nem került sor.

Ukrajna váratlanul erős ellenállást tanúsított, és súlyos károkat okozott a megszálló orosz hadseregnek. Az orosz hadsereg rosszul volt felszerelve és nem rendelkezett megfelelő vezetéssel, a katonák demoralizálódtak. Az Egyesült Államok és az Európai Unió Ukrajna segítségére sietett, és fegyverekkel látta el az országot. Segítségükkel Ukrajna képes volt legyőzni a sokkal nagyobb orosz hadsereget a Kijevért vívott csatában.

Putyin nem engedhette meg magának, hogy elfogadja a vereséget, és ennek megfelelően változtatott tervein. A Groznij ostrománál tanúsított kegyetlenségéről jól ismert Vlagyimir Sámanov tábornokot nevezte ki vezetőnek, és utasította, hogy május 9-ig, a győzelem napjának megünnepléséig érjen el valamiféle sikert.

Putyinnak azonban nagyon kevés ünnepelni valója volt. Sámanov Mariupol kikötővárosra összpontosította erőfeszítéseit, amelynek korábban 400 ezer lakosa volt. Ezt a várost is porig rombolta, ahogy tette azt Groznijjal is, de az ukrán védők 82 napig kitartottak, és az ostrom több ezer civil életébe került.

Emellett a Kijevből való sietős kivonulás során kiderült, hogy Putyin hadserege milyen szörnyű kegyetlenkedéseket követett el a polgári lakossággal szemben Kijev egyik külvárosában, Bucsában. Ez mind jól dokumentálható volt, és mindenkit felháborított, aki a televízióban látta a képeket. Ebbe nem tartoztak bele az oroszok, akiket Putyin nem tájékoztatott a „különleges katonai műveletéről.”

Az ukrajnai megszállás most új szakaszba lépett, amely sokkal nagyobb kihívást jelent az ukrán hadsereg számára. Nyílt terepen kell harcolniuk, ahol az orosz hadsereg számbeli fölényét nehezebb legyőzni.

Az ukránok mindent megtesznek, ellentámadást folytatnak és behatolnak az orosz területekre. Ez azzal az előnnyel jár, hogy az orosz lakosság számára is nyilvánvalóvá válik, mi is történik valójában.

Nemrégiben az európai vezetők még tovább mentek. Az ukrajnai megszállást arra akarták felhasználni, hogy elősegítsék az erősebb európai integrációt, hogy az, amit Putyin tesz, soha többé ne fordulhasson elő.

Enrico Letta, az olasz Demokrata Párt vezetője egy részben szövetségi Európa tervét terjesztette elő. A szövetségi rész hét területet fedne le: kül-, menekültügyi-, energia-, védelmi-, szociális- és egészségügyi politikát. Sokan, köztük én is, ragaszkodnak ahhoz, hogy az élelmezés- és klímabiztonságot is fel kellene venni a listára.

A szövetségi magban egyetlen tagállamnak sem lenne vétójoga. A szélesebb szövetségben a tagállamok csatlakozhatnának a „hajlandók koalícióihoz,” vagy egyszerűen megtarthatnák vétójogukat.

Emmanuel Macron Európa-párti megközelítésének jelentős kiszélesítésével a földrajzi bővítés mellett érvelt, valamint amellett, hogy az EU-nak fel kell készülnie erre. Nemcsak Ukrajnának, hanem Moldovának és a Nyugat-Balkánnak is meg kellene felelnie az európai uniós tagság feltételeinek. A részletek kidolgozása még sokáig el fog tartani, de úgy tűnik, Európa jó irányba halad. Az ukrajnai megszállásra gyorsabban, egységesebben és erőteljesebben reagált, mint történelme során valaha. A Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a tétova kezdetek után szintén erős Európa-párti hangnemre váltott.

Európa orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függősége azonban továbbra is túl magas, ami nagyrészt a korábbi kancellár, Angela Merkel által folytatott merkantilista politikának köszönhető. Merkel különleges megállapodásokat kötött Oroszországgal a gázszállításról, és Kínát tette Németország legnagyobb exportpiacává. Emiatt lett Németország Európa legjobban teljesítő gazdasága, de most súlyos árat kell fizetni érte. Németország gazdaságát újra kell orientálni. Ez pedig hosszú időbe fog telni.

Olaf Scholzot azért választották meg kancellárnak, mert megígérte, hogy folytatja Merkel politikáját. De az események arra kényszerítették, hogy feladja ezt az ígéretét. Ez nem ment könnyen, mert szakítania kellett a szociáldemokraták megszentelt hagyományaival.

De amikor az európai egység fenntartásáról van szó, Scholz látszólag mindig helyesen cselekszik. Lemondott az Északi Áramlat 2-ről, 100 milliárd eurót fordított a védelemre, és fegyvereket szállított Ukrajnába, szakítva egy régóta fennálló tabuval. Így reagáltak a nyugati demokráciák az ukrajnai orosz megszállásra.

De mit tud felmutatni a két diktátor, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping? Egy olyan szövetség köti össze őket, amelynek nincsenek határai. Sok közös vonásuk is van. Megfélemlítéssel uralkodnak, és ennek következtében őrületes hibákat követnek el. Putyin azt várta, hogy Ukrajnában felszabadítóként fogadják; Hszi Csin-ping pedig egy olyan zéró-Covid politikához ragaszkodik, amely semmiképpen sem tartható fenn.

Úgy tűnik, Putyin felismerte, hogy szörnyű hibát követett el, amikor megszállta Ukrajnát, és most elő akarja készíteni a terepet a tűzszüneti tárgyalásokhoz. De a tűzszünet elérhetetlen, mert Putyinban nem lehet megbízni. Putyinnak béketárgyalásokat kellene kezdeményeznie, amit soha nem fog megtenni, mert ez egyenlő lenne a lemondással.

A helyzet zavaros. Egy katonai szakértőnek, aki ellenezte az inváziót, megengedték, hogy az orosz televízióban tájékoztassa a nyilvánosságot arról, hogy milyen rossz a helyzet. Később hűséget esküdött Putyinnak. Érdekes módon Hszi Csin-ping továbbra is támogatja Putyint, de már nem korlátlanul.

Ez kezd magyarázatot adni arra, hogy Hszi Csin-pingnek miért kell elbuknia. Az, hogy engedélyt adott Putyinnak egy sikertelen támadásra Ukrajna ellen, nem szolgálta Kína érdekeit. Kínának kellene az erősebb partnernek lennie az Oroszországgal kötött szövetségben, de Hszi Csin-ping önérvényesítő képességének hiánya lehetővé tette Putyinnak, hogy elbitorolja ezt a pozíciót. Hszi legrosszabb lépése azonban az volt, hogy ragaszkodott zéro-Covid politikájához.

A lezárásoknak katasztrofális következményeik voltak. A kínai gazdaságot zuhanásba taszították. Ez márciusban kezdődött, és csak tovább fog erősödni, amíg Hszi meg nem változtatja az irányt - amit nem tud megtenni, mert nem képes beismerni a vereséget. Az ingatlanválság tetejébe a kár olyan nagy lesz, hogy az a világgazdaságra is kihatással lesz. Az ellátási láncok megszakadásával a globális infláció globális gazdasági válsággá fajulhat.

Mégis, Putyin minél gyengébb lesz, annál veszélyesebbé válik. Az EU tagállamai érzik a nyomást. Felismerték, hogy Putyin talán nem fogja megvárni, amíg alternatív energiaforrásokat fejlesztenek ki, hanem még akkor elzárja a gázcsapokat, amikor az nagyon fáj az országoknak.

A május közepén bejelentett RePowerEu program is ezeket a félelmeket tükrözi. Olaf Scholz különösen aggódik azon különleges alkuk miatt, amelyeket elődje, Angela Merkel kötött Oroszországgal. Mario Draghi bátrabb, bár Olaszország gázfüggősége majdnem akkora, mint Németországé. Európa kohéziója komoly próbatétel előtt áll, de ha továbbra is közösen lép fel és megőrzi egységét, az megerősítheti Európa energiabiztonságát és vezető szerepét az éghajlatváltozás terén is.

De mi a helyzet Kínával? Hszi Csin-pingnek számos ellensége van. Senki sem meri közvetlenül támadni, mert a felügyelet és az elnyomás minden eszközét a saját kezében központosította, de köztudott, hogy a kommunista párton belül is vannak nézeteltérések. Ez olyannyira kiéleződött, hogy olyan cikkekben is megjelent, amelyeket az átlagemberek is el tudnak olvasni.

Az általános várakozásokkal ellentétben Hszi az általa elkövetett hibák miatt talán nem fogja megkaparintani a hőn áhított harmadik ciklusát. De még ha megszerzi is, a Politikai Bizottság nem biztos, hogy szabad kezet ad neki a következő Politikai Bizottság tagjainak kiválasztásában. Ez nagymértékben csökkentené hatalmát és befolyását, és kevésbé lenne valószínű, hogy élete végéig uralkodhatna.

Ezt a kilátást különösen ijesztőnek találom. A legtöbben elfogadjuk, hogy előbb-utóbb meg kell halnunk, de természetesnek vesszük, hogy a civilizációnk fennmarad.

Ezért minden erőnket mozgósítanunk kell, hogy a háború mielőbb véget érjen. A civilizációnk megőrzésének legjobb, és talán egyetlen módja Putyin legyőzése. Ez a lényeg.

A cikk a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) május 24-én elhangzott beszéd szerkesztett változata. A teljes szöveg a www.georgesoros.com oldalon olvasható