pénzmosás;bűnszervezet;

- 17 milliárdos pénzmosodát számoltak fel a magyar nyomozók

Lekapcsolták a strómanokat, de találtak drogot és éles lőfegyvert is. 

Bűnszervezetben, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt kezdtek vizsgálódni a fővárosi nyomozók még két éve. A nyomozás adatai szerint a bűnszervezetet egy Magyarországon élő, 48 éves izraeli állampolgárságú férfi irányította, és szervezőkön keresztül, strómanok közreműködésével alapítottak vagy vásároltak cégeket. Ezek a cégek nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet, csak a nevükre nyitott forint- és euro bankszámlákra volt szükség, hogy azokra a világ minden tájáról különféle online elkövetett (jellemzően úgynevezett számlaváltós- és kriptovaluta-befektetésekkel kapcsolatos) csalásokból származó pénzeket utaljanak.

A szövevényes ügy felderítésére külön nyomozócsoport alakult. A munka gyümölcse 2022. május 9-ére jutott el odáig, hogy a fővárosi rendőrök az Europol munkatársaival Budapesten és környékén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyszerre 24 helyszínen tartottak kutatást. Az akcióban 184-en vettek részt, bevetettek nemcsak kábítószer-, hanem különlegesen képzett pénzkereső kutyákat is. 

Csak ezen a napon 16 embert fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként; többek között lefoglaltak mintegy 60 ezer eurót, 22 millió forintot, egy luxusautót, kábítószergyanús anyagokat, négy éles- és egy gumilövedékes fegyvert, lőszereket, 36 bankkártyát, számos adathordozót, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, ékszereket és zálogjegyeket. Az eljárásnak jelenleg 44 gyanúsítottja van, köztük 10 szervező és 3 stróman. 

Utóbbiak jellemzően rossz anyagi körülmények között élő emberek, akik minimális anyagi ellenszolgáltatásért cserébe adták át személyes adataikat, esetenként közreműködtek az összegek felvételében és átadásában is. A külföldön elkövetett bűncselekményekről nem rendelkeztek információval, csak azzal az egy emberrel álltak kapcsolatban, aki beszervezte őket. A pénzmosáshoz felhasznált 94 gazdasági társaság 407 bankszámlájára az eljárás adatai szerint összesen 16,8 milliárd forint érkezett, melyből a nyomozóknak készpénzben és számlák zárolásával 678 millió forintot sikerült lefoglalni. Hat szervező már letartóztatásba került, egy bűnügyi felügyelet alatt áll - közölte oldalán a rendőrség. 

A képek előkerülésének okát különböző történetekkel támasztották alá.