Idén áprilisban az országgyűlési választásokat a kormányzat népszavazással kötötte egybe. Mégis, miközben a választások a megszokott részvétel (hetven százalék) mellett zajlottak, a népszavazás érvénytelennek bizonyult, mert a többség feleslegesnek vagy ostobának (ha nem éppen aljasnak) találta a kérdésfeltevést.
Az eset újra felveti a régi kérdést: van-e értelme népszavazásnak mint intézménynek? A népszavazás hívei szerint mint a közvetlen demokrácia megnyilvánulási formája fontos és hasznos kiegészítője a képviseleti (azaz lényegéből adódóan közvetett) demokráciának, mert a mindenkori politikai elit hajlamos elszakadni a társadalomtól. Az ellenzők arra hívják fel a figyelmet, hogy referendummal csak igen-nemre egyszerűsített kérdések dönthetők el, bonyolult ügyek esetében ez az eszköz alkalmatlan, viszont tág teret nyújt a politikai manipulációnak.
Magyarországon eddig nyolcszor tartottak népszavazást, ám ebből csak négy bizonyult érvényesnek, és csak egyszer haladta meg a szavazók aránya számottevően az ötven százalékot (1989, 58 százalék). Meggondolkodtató adatok. A magunk részéről úgy látjuk, a népszavazásoknak három típusa volt eddig hazánkban.
1) A politikai hatalom úgy dönt, hogy olyan súlyú kérdésről van szó, melyben érdemes a döntés felelősségét átadni a szuverenitás birtokosának, a népnek. Ilyen volt a NATO- és az EU-tagságról szóló döntés, valamint az 1989-es „négyigenes” népszavazásnak a köztársasági elnök közvetlen vagy parlament általi megválasztására vonatkozó kérdése. Úgy vélem, ilyen esetekre való a népszavazás – ekkor demokratikus, ekkor van értelme.
2) Az esetek egy részében a népszavazás célja megakadályozni a kormányt a kormányzásban. A népszavazás kezdeményezője szándékosan keresztbe akar tenni az épp hatalmon lévőknek. Ez történt a 2004-es eredménytelen, és a 2008-as eredményes referendum esetében. Tulajdonképp már az 1989-es eset három kérdése is idesorolható, miközben nem felejthetjük el, hogy akkor történetesen rendszerváltás volt, és az adott kormány nem bírt legitimitással. Ha ti így, akkor mi is így! A rossz példa ragadós. 2010 óta az ellenzék által kezdeményezett népszavazások többsége is ebbe a típusba tartozik. (Megjegyzem, a Paks-II-ről szóló döntést nagyon is indokolt lett volna népszavazásra bocsátani, hiszen évtizedekre szóló, nagy eladósodással járó kérdésről lenne szó. Ezt a lépést a kormánynak kellett volna megtennie). Mondani sem kell, a népszavazásnak ezt a gáncsot vetni akaró típusát a magam részéről nem tartom helyesnek. Mivel több elemző úgy vélte (szerintem tévesen), hogy a 2008-as népszavazásnak döntő szerepe volt a Fidesz 2010-es kétharmados győzelmében, a kormányfő úgy döntött, ilyen népszavazás ellene soha ne legyen. Ezért emelte meg a részvételi küszöböt, és tette/teszi (szatellit-szervezetei révén) lehetetlenné bármilyen, ellenzék által kezdeményezett referendum megtartását.
3) A két legutóbbi eset (2016, 2022) nem érdemi döntéseket ruházott volna rá a társadalomra, hanem hazug propaganda után, álkérdésekkel kívánt nemzeti egységet felmutatni – mindkétszer sikertelenül. Úgy vélem, a népszavazásnak ez a típusa nem csupán nem demokratikus, de kifejezetten a demokrácia szellemisége, eszménye ellen való. (Igaz, ritkán szokták megfogalmazni a vádat, hogy 2016-ban vagy 2022-ben valódi demokrácia volna Magyarországon).
Mivel a népszavazás mint politikai eszköz a kormányzás ellehetetlenítése és a „nemzeti gyűlöletközösség” megteremtése felé mozdult el, továbbá mert a magyar társadalom nem érdeklődik különösebben a közéletnek ezen formája iránt, megfontolandó, nem kellene-e egy majdani demokratikus fordulat után eltörölni. Az USA-ban vagy Németországban még sosem volt népszavazás, mégis, ezek vitán felüli, valódi demokráciák.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.